AGY ÉS SRÓF

A múltnak kútja nem mélységesen mély, hanem alacsony fenekű és süppedékes

Amidőn Kádárék valamit szándékosan elhallgattak, de a hallgatást kínosnak, sőt tarthatatlannak érezvén, előbb-utóbb mégis elővették a témát, akkor a "mint ismeretes" formulával éltek. Példa: Magyarország csatlakozási kérelme a Nemzetközi Valutaalaphoz. Erről Hetényi pénzügyminiszter hónapokkal későbbi parlamenti felszólalása előtt, ahol is a "mint ismeretes" betét elhangzott, egy árva szó sem esett, eshetett a sajtóban.

Ámde akadt másik trükk is. Az "elvi politizálás" mint verbális spanyolfal.

Azt az embert, akivel - a vezető politikusok közül egyedüliként - baráti viszonyt ápolt (Aczél Györgyöt), Kádár részben külső, részben belső nyomásra 1974-ben leváltotta. Kavargó lelkiismerete azonban még ugyanebben az évben odáig vitte el, hogy egy nyíregyházi aktíván (név nélkül, természetesen) ekképp bölcselkedett: személyi kérdésekben nem dönthetnek ellen- és rokonszenvek, csak az elvi és gyakorlati szükség. Nem az minősít egy politikust, hogy ülésezés után jó vele egy pohár bort meginni.

Harmincnégy évvel később Orbán Viktor Erdélyben eltaszította magától Szász Jenőt, addigi futtatottját, a Fidesz által kreált és politikusai által minden lehetséges módon támogatott Magyar Polgári Párt elnökét, ki az önkormányzati választásokon pártjával együtt, minek szépítsük, megbukott. E bukás után Orbánra a pályamódosítás cseppet sem kellemes "gyakorlati szüksége" nehezedett, melyről azonban átallott nyíltan beszélni. Olyképpen bújt tehát ki a csapdából, hogy a tusványosi szabadegyetemen (név említése nélkül, természetesen) kijelentette: pártja soha nem emberi kapcsolatok alapján alakítja ki viszonyát politikai szervezetekkel.

Két agy, ugyanaz a sróf.

Aczél Endre