A sporthalál megelőzhető!

VISSZHANG - LII. évfolyam 31. szám, 2008. augusztus 1.

A hirtelen halál mindig váratlan, de többnyire nem előzmények nélküli. Különösen elfogadhatatlan, ha egy addig egészségesnek hitt, aktív sportoló távozik el hirtelen. (Előzménye az ÉS-ben: Dr. Berényi Tamás: Ki a felelős egy olimpikon haláláért?, 2008/30.) A halál mindig váratlan, de az általános értelemben vett "hirtelen" halált megelőzően a legtöbb esetben már vannak olyan jelek, tünetek, melyek megfelelő szemlélettel, valamint a korszerű kardiológiai vizsgálómódszerek alkalmazásában gyakorlott szakorvosok segítségével felismerhetőek, s így a váratlanul jelentkező hirtelen halálesetek többsége megelőzhető és/vagy kivédhető.

Az MTI összefoglalójának alapján áttekintve az internetes híradásokat, 2003 és 2008 között öt hazai és huszonöt külföldi fiatal sportoló hirtelen haláláról találtam beszámolót. Mind a harminc esetben hirtelen szívhalált állapítottak meg, amelyek hátterében szívinfarktus vagy szívelégtelenség állt.

Évtizedek óta gyakorló kardiológusként szeretném lerántani a leplet erről az emberek egy részét indokolatlan szorongásban tartó, hirtelen halál és szívinfarktus nevű mumusról, melyről a köztudatban az terjedt el, hogy mint derült égből villámcsapás, váratlanul és hirtelen csap le.

A valóságban azonban ez nem pontosan így van. A hirtelen szívhalált okozó szívinfarktusok több mint kilencven százalékában már vannak előjelek, melyeket azonban sem a sportoló (s ebben az értelemben már beteg), sem a nem sportoló állampolgár (beteg), sem a kardiológiai szakmában járatlan orvosok nem súlyoznak megfelelően. Pedig az utóbbi évtizedben orvosi cikkek tucatjai foglalkoztak a sportolók hirtelen szívhalálával, s mértékadó kardiológusok véleménye rendre megegyezett abban, hogy a hagyományos sportorvosi vizsgálat és egy negatívnak mondott, nyugalmi EKG-lelet ma már nem elegendő a szívbetegségek - főként az ezzel a módszerrel gyakran rejtve maradó - szívkoszorúér-betegség felismerésére.

Mire jó az EKG? A köztudatban még ma is az EKG-vizsgálatot azonosítják a kardiológiai vizsgálattal. Holott az EKG-vizsgálat a kardiológiai diagnosztikának csupán egyetlen összetevője, kis része. Ma már tudjuk, hogy a nyugalmi EKG-vizsgálat egy olyan pár másodperces pillanatképet ad a szív elektromos működéséről, melyből csakis heveny állapotokban (szívinfarktus vagy ritmuszavar) nyerhető ki a diagnosztikus kóros eltérés. A csekély vagy az EKG-vizsgálatkor éppen tünetet nem adó krónikus szívkoszorúér-betegség pedig gyakran rejtve marad. Ezért más, fejlettebb kardiológiai módszereket is kell alkalmazni, elsősorban a szív-ultrahangot és a terheléses szív-vizsgálatokat. Ezek ma már bármelyik kardiológiai szakrendelésen (állami vagy magán működtetésüktől függetlenül) rendelkezésre állnak, vagy általuk megszervezhetőek.

Ellentétben a közhittel, a már egyre gyakrabban végzett terheléses EKG-vizsgálat sem old meg mindent. (Ennek során futószalagon vagy kerékpáron terhelés közben készült EKG-felvétel készül, vérnyomás- és pulzusszabályozás-elemzés történik.) Sajnos a módszernek jelentős diagnosztikus korlátai vannak. Csak az esetek mintegy hetven százalékában lesz pozitív (kóros) a biztosan betegeknél (akiknél koszorúérfestéssel igazolták a koszorúér-szűkületet) a terheléses EKG-lelet. Magyarul a betegek mintegy harminc százaléka nem diagnosztizálható terheléses EKG-val (álnegatív vizsgálatok). Ezért az EKG-vizsgálatnál érzékenyebb, nagyobb találati valószínűségű vizsgálatokra van szükség, úgymint szív-ultrahang (nyugalmi és terheléses), terheléses szívizotóp- vagy kardio-CT-vizsgálat, esetleg akár koszorúérfestés.

A szív-ultrahangvizsgálatkor (echokardiográfia) a szív részei, meszesedések tizedmilliméter pontossággal lemérhetőek, a szívüregi nyomások, pitvarok és kamrák közötti áramlások, visszaáramlások, a szív kilökő erejének mérésével. A veleszületett és szerzett szívizom-betegségek felismerésében egyedülállóan fontos módszer. (NB. a korszerű műszeren túl a szív-ultrahangvizsgálatokban megfelelően képzett, járatosságot szerzett kardiológus szakorvos szükséges.)

A szív kis pumpaként látja el vérrel a szervezetet, oxigénnel az izmokat. Az izmok erőteljes működéséhez sok vérre (oxigénre) van szükség. Ehhez a szív teljesítményét is - a percenkénti ütésszámot és a kilökött vérmennyiséget - növelni kell. A szívizom fokozott vérellátását a szívkoszorúrek biztosítják. (Ezek elzáródása-szűkülete okozza a szívinfarktust.) Jelentős sportteljesítménykor a koszorúerek 4-6 szoros kitágulása biztosítja szív megnövekedett oxigénigényét, vérellátását. Szűkületkor nem tud eleget tenni az igénynek, s ez vérellátási zavart okoz. Ennek következtében a szívizomban elektromos instabilitás lép fel, mely életveszélyes ritmuszavar (kamrafibrilláció) képében jelentkezhet, ez már klinikai halált jelent (ha nem szüntetik meg, visszafordíthatatlan, biológiai halálhoz vezet). Ennek tipikus példája az ókori maratoni futó halála: küldetése végén a szokatlan nagy terhelést kapott szíve ezért mondta fel a szolgálatot.

A szív szerkezeti és működési alkalmazkodása révén alakul ki az ún. sportszív, amely nem kóros szívnagyobbodás. Ma már a szívultrahang segítségével megállapítható, hogy a szívnagyobbodás valóban ártalmatlan-e (a sport természetszerű következménye), vagy pedig már szívbetegség jele.

Mióta a terheléses EKG-t és a 24 órás ambuláns vérnyomás-monitorozást rutinszerűen alkalmazzuk, jól ismert, hogy sportteljesítmények alkalmával a vérnyomás felső értéke elérheti akár a 200 Hgmm-t is, s ez nem kóros, mivel ez is a szív alkalmazkodásának egyik jele. Ha azonban valakinek magas vérnyomás betegsége (hypertoniája) van - a hypertonia diagnózisa: nyugalomban mérve három alkalommal magasabb a vérnyomás 140/90 Hgmm-nél -, akkor az tartósan terheli a szívet. Képzeljük el, hogy egy pumpának (ez a szív) egy szűkebb csőrendszeren (ezek az erek hypertonia betegségben) kell áthajtania a vért. Ehhez nagyobb erő kell, s ez megterheli a szívet. A szívterhelés jelei (szívfal-vastagodás, megváltozott üregi nyomásviszonyok stb.) szív-ultrahanggal kimutathatóak. Ha pedig egy sportoló magas vérnyomás betegségben szenved (mely kezdeti stádiumban nehezebben ismerhető fel), ennek kedvezőtlen hatásai hozzáadódnak a sport okozta szívterheléshez. Évek alatt kialakulhat súlyosabb szívbántalom, akár koszorúér keringési zavar és/vagy szívinfarktus is.

Fel nem ismert veleszületett és szerzett szívbetegségek egyaránt okozhatnak hirtelen szívhalált.

A leggyakoribb veleszületett szívbetegség az ún hipertrófiás kardiomopátia vagy szívizomtúltengéses szívizombántalom. Ez a szívfalak, leggyakrabban a kamrák közötti sövény aszimmetrikus, jelentős megnagyobbodás miatt okoz a főverőérbe kiáramlási problémát és elektromos zavarokat, melyek gyakran kamrafibrillációhoz vezethetnek.

Később jelentkező, de szintén genetikailag kódolt a dilatatív kardiomiopátia vagy kitágulásos, pangásos szívizombetegség. Ezt gyakran egy vírusbetegség (felső-légúti hurut képében) vagy tartós alkohol és/vagy drogfogyasztás tudja aktiválni. Mindkét betegségnél a szív-ultrahangvizsgálat egyértelmű diagnózist ad.

Ritka a veleszületett főverőér (aorta) -szűkület vagy koszorúér-szűkület.

Szerzett szívbetegség lehet gyulladásos eredetű, többnyire vírus okozza. Kevesen tudják, hogy a legtöbb banális vírusfertőzés az egész szervezetet, így a szívet is érinti. Sokan észlelik egy egyszerű meghűlésnek tartott felső-légúti vírusfertőzés kapcsán, hogy láz nélkül is szapora a szívverésük. Ez pedig a vírus okozta átmeneti szívbántalom, szívizomgyulladás (miokarditisz) jele. Szerencsésre az esetek túlnyomó részében magától gyógyul, s csak néhány százalékban alakulhat kis súlyos szívizom-bántalom. Ekkor ha szívet nagyobb terhelés éri, szintén elektromos zavar következtében léphet fel a szívhalál. (Hasonló sajnálatos haláleset volt nemrég több labdarúgónál.)

Ez az eltérés a szív-ultrahang mellett laboratóriumi vizsgálatokkal diagnosztizálható. Szintén laboratóriumi vizsgálat szükséges anyagcserezavarok, elektrolitzavarok (főleg a káliumszint) kedvezőtlen aritmogén-hatásainak felderítésére.

A szerzett szívbetegségek nagyobb részét alkotja a magas vérnyomás és/vagy érelmeszesedés okozta szívkoszorúér-betegség következtében fellépő heveny szívizomelhalás (szívinfarktus). Ennek felderítése már bonyolultabb, összetettebb kardiológiai munkát igényel: szív-ultrahang-vizsgálaton túlmenően nyugalmi és terheléses EKG, nyaki ultrahangos érvizsgálat, laboratóriumi vizsgálatok, esetleg 24 órás EKG vagy vérnyomás-monitorozás, terheléses szívizotóp-, kardio-CT-vizsgálatok.

Mi a teendő?

1) Minden versenysportolónál a sportolás előtt, a sportorvosi vizsgálat és engedélyezés kapcsán a nyugalmi és terheléses EKG-n túl egy szív-ultrahangvizsgálattal kellene tisztázni, hogy nincs-e olyan veleszületett eltérés, mely csak ezzel a módszerrel ismerhető fel. Ekkor kardiológiai szakorvosi vizsgálat is szükséges. Hangsúlyozandó, a kardiológiai, a szakma speciális jellege miatt ezért nem elegendő a háziorvosi vagy sportorvosi vagy általános belgyógyászati vizsgálat! (Az előbb felsorolt vizsgálatok bármely magyarországi kardiológiai járóbeteg-rendelésen elérhetőek.) Ha a kardiológus koszorúér-betegségre utaló bármilyen gyanút észlel, ennek részletes kardiológiai kivizsgálásáig a versenyző ne eddzen.

2) Ha pedig a versenysportolónak bármely panasza van - idetartoznak elsősorban a banálisnak tartott meghűlések is -, a betegsége alatt tiltassék meg bármifajta sporttevékenység (edzés is!), amíg meg nem történik egy újabb szív-ultrahangvizsgálat, kardiológiai és esetleg laborvizsgálatok, góckutatás.

3) Ugyanez vonatkozik a kedvtelésből sportolókra is (szív-ultrahang-vizsgálaton kívül terheléses EKG-vizsgálat is javasolt). Akik idősebb korban kezdenek el aktívan sportolni, vagy edzőterembe járni, érdemes felméretni szívbeli alkalmasságukat, megelőzendő az esetleges fatális eseteket.

Egy sportoló rövid aktív pályája igen küzdelmes, és sok lemondással jár, ezért az ő rövidlátó szemlélete még érthető is: ha kiderülne, hogy beteg, ez véget vethetne sportkarrierjének, melyre az életét tette fel. Ezért inkább elrejti panaszait, dacolva az általa nem is pontosan ismert, akár halálos következményekkel.

Kevésbé érthető azonban az egészségügyi szakma döntéshozóinak és a sportági vezetők tétovázása. Pontosan tudhatják ugyanis, mit kellene tenni a hirtelen szívhalál megelőzésére, s hogy ennek érdekében milyen kardiológiai vizsgálatok szükségesek. S jól tudjuk azt is, hogy a megelőzés mindig kevesebbe kerül, mint a már kialakult vagy netán halálhoz vezető betegség. Szemlélet vagy pénzhiány az akadály?

(A szerző belgyógyász, kardiológus főorvos)

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 6. szám, 2023. február 10.
LXVI. évfolyam, 6. szám, 2022. február 11.
LXVI. évfolyam, 4. szám, 2022. január 28.
Élet és Irodalom 2024