A munka becsület vagy dicsőség dolga

VISSZHANG - LII. évfolyam 27. szám, 2008. július 4.

Azt mondja Gyurcsány Ferenc, hogy a munka nem lehet büntetés. Ó, dehogynem. Az egész így kezdődött. Ádám és Éva megették Isten almáját, mire az Úr nagy fáradságos munkával büntette Ádámot, hozzátéve, hogy orcájának verítékével egye a kenyerét. Évát a fájdalmas szüléssel büntette, ami arra vall, hogy nagyon előrelátó volt, tudta, hogy ha az embernek szabad akarata lesz, és meg kell majd különböztetnie a jót a rossztól, akkor bizony gondolkodnia kell, ehhez az agyának nőnie, vele együtt, persze, a koponyának is, ami szükségképpen nehezebben jön ki, és jobban fáj. Az ember sem volt rest, túljárt az Úr eszén: Ádám kitalálta az élvezettel végzett munkát, mely bármilyen izzadságos, öröm csinálni, mert senki sem tud ilyet, mert öntudatot erősít, mert az emberiséget szolgálja, mert el tudom tartani belőle a családomat. Éva pedig úgy viselte el a szülés fájdalmát, hogy közben boldog volt. (Amikor Isten föltalálta a tökéletes robotot, az életet, talán nem gondolt arra, amire Ady, hogy az élet élni akar. És jutalmazza azt, aki az életet és a megélhetést élteti. Az anyákat a gyermekszülés boldogságával, az apákat az eltartás büszkeségével.)

A vitát, hogy segély vagy munka, hogy munka vagy segély, hogy csak munkavégzés után lehessen segélyt kapni, s hogy ez büntetés-e, vissza kéne vinni a bibliai alapokhoz. (Előzmény az ÉS-ben: Megyesi Gusztáv: Döntik a tőkét, 2008/27.) Nem az isteni verdikthez, hanem az emberi válaszhoz. A munka nem büntetés. A munka hiánya büntetés. De munkahiány nem létezik, csak rossz (ön)kormányzás. Jó álláshiány létezik, de munka mindig van. Az egész életünk tele van rendetlenséggel, megoldatlansággal, hiányossággal, amiken csak munkával lehet segíteni.

Ha én polgármester lennék valahol, és a falumban lepusztult cigánytelep lenne, szereznék építési engedélyt, építési anyagot, s azt mondanám a tulajdonosoknak, ne menj közmunkára, parkot söpörni - bár az sem szégyen -, hanem gyere, csináljuk meg házzá a saját putridat, hozzuk rendbe az udvarodat, kertedet, ha másért nem, a gyerekeidért. S ha a szomszéd is segít, akkor majd gyere át neki is segíteni. Ez nem büntetés, hanem boldogság.

Ma Magyarországon a munkaképes lakosság majd' fele nem dolgozik, vagy ha dolgozik is, nem adózik. A munka nem büntetés, büntetés azokra vár, akik nem képesek úgy megszervezni az általuk irányított országot, hogy abban dolgozhasson, aki akar, és annak is dolgoznia kelljen, aki nem akar. S csak annak ne kelljen, aki nem tud.

Az ember jól kitalálta: a munka fáradságos, de boldogít. És csak a munka boldogít.

Szále László

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 2. szám, 2024. január 12.
LXVII. évfolyam, 47. szám, 2023. november 24.
LXVII. évfolyam, 36. szám, 2023. szeptember 8.
Élet és Irodalom 2024