Haverok, buli, euró

"Bürokratákra vicsorgok / Mint az ordas / Pecsétek előtt / Hasra nem estem / Pofozna pokolra ördögcsorda / Minden papirost / Csak ezt nem." (Majakovszkij)

Lantos Gabriella, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium közpolitikai igazgatója hosszú írásában elmondja - nagyjából saját szavaival - a törvényt. Mindezt azért teszi, mert az ÉS két, egymást követő számában (2008/20. és 21.) megjelent, szakemberek által jegyzett írásban megkérdőjeleződött egy bundaszagú projekt háttere. Lantos nem utal ezekre az írásokra (megteszi helyette a szerk.), inkább arra játszik, hogy a nem kellően figyelmes olvasó A pénzosztásról című írását eligazításként és ne a kérdőjelekre adott válaszként értelmezze. Ügyes! A kérdőjeleket én tettem ki És most ki osztja a pénzt? című írásomban.

A korrekt eljárás természetesen az lett volna, ha a csaknem ötmillió eurós "kiemelt projekttel" kapcsolatos tartalmi kérdésekre válaszol. Ha érdemben válaszol!

Mindazonáltal L. G.-től megtudhatjuk, hogy a KKTTKK (a rövidítés Schmidt Mária birodalmának betűszavas rövidítése) megbízása az ágazati miniszter, vagyis Hiller István kezdeményezésére született. Vagy mégsem? Mint írja: "Kiemelt projektre ott és akkor van szükség, amikor nincs vagy nagyon szűk a versenyzők köre." Ez a vagylagosság a formális logika szabályai szerint nem állja meg a helyét. A verseny tisztessége ugyanis megkívánná, hogy amennyiben legalább két, azonos feltételekkel rendelkező potenciális pályázó létezik, akkor versenyeztessék őket. Ha pedig több, akkor ez még inkább így lenne tisztességes. Az pedig egyértelműen tisztességtelen, hogy az adott témában szakmai gyakorlattal nem rendelkező közalapítványt a többi tudományos műhely kizárásával a miniszterek (Hiller és Bajnai) már az induláskor behozhatatlan előnyhöz juttatták.

Arról a minisztériumi főtisztviselő nem szól, hogy az úgy nevezett "előmegvalósíthatósági tanulmányok" milyen eljárásrend alapján készültek. Csak azt tudhatjuk meg, hogy "a projektek jelentős része elvérzett". Vajon milyen kritériumrendszer alapján döntöttek az NFÜ (ismeretlen) előértékelői? Hiszen Lantos maga írja le, hogy "azt azonban az előzsűri nem vizsgálta, hogy a projekt módszertana megfelel-e teljes mértékben a társadalomtudományi kutatások módszertanának."

E logika alapján a szakmai kompetencia nem tényező a döntés folyamatában.

Értsük úgy, hogy az a biztos nyerő, aki az EU-pályázatokban leírt szlogeneket kellő ügyességgel permutálja? Netán az, akiről már eleve eldöntötte a két miniszter? De arról sem szerezhetünk tudomást, hogy az elvérzett pályázatok kinek a felkérésére, milyen sugalmazások alapján készültek. S ha a szakma nem tud róluk, vajon kik készítették azokat?

Lantos Gabriella azt is írja, hogy a projektterv alapgondolata "széles támogatottságra talált, amit a számos ismert történészből álló kuratórium garantál." Cikkemben még azt írtam, hogy legalább három kuratóriumi tag nem tudott arról, hogy egyáltalán tagja egy ilyen testületnek. Azóta számuk négyre nőtt. Vagyis "a számos ismert történészek" nem ismerték a pályázati anyagot, amire szerzőnk szerint amúgy szükség sem lett volna. Ennek alapján már jogos az extrapoláció, miszerint az "ismert történészek" egy része lényegében Schmidt Mária baráti-"szakmai" körének tagjai, vagyis nem képviselik a történésztársadalom sokszínűségét, s különösen nem a vitatott pályázat témájában jártas szaktörténészeket, szociológusokat. Tulajdonképpen megértem a projektet támogató minisztereket, hogy előre (vagy éppen visszafelé?) tekintenek, időnek előtte feladták a kormányzati felelősség terhét, s arra gondolnak, hogy a jobboldal győzelme utáni időre kellő pozíciót kell maguknak biztosítani. Persze jellemes politikus ilyen magatartást nem tanúsít! Azt pedig jobb, ha tőlem tudják: a hála nem politikai kategória. Hacsak nem ők a kivételek, s éppen e gesztusukkal, előre hálálkodnak.

"A projekt csak akkor érhet el a támogatási szerződés előszobájába, ha ez a dokumentum [vagyis a részletesen kidolgozott terv - a szerző] a szakmai közvélemény számára is elfogadható módon garantálja egy sikergyanús közoktatási módszertani program elindítását és hatásosságát" - írja Lantos. A két ÉS-cikk szerzői (kilenc plusz egy fő), valamint a Magyar Narancsban megszólaló Gyáni Gábor professzor éppen azt fejtették ki kellő alapossággal, hogy az előzetes megvalósíthatósági tanulmány minden ízében kudarcgyanús, dilettáns, megalapozatlan, a szakmaiságnak még a nyomait sem látni benne. Azóta felmondta dubiózusan keletkezett kuratóriumi tagságát Rainer M. János, az 56-os Intézet főigazgatója, s több, a témában valóban kompetens kutató jelezte, hogy az ÉS-ben megjelent két cikkben foglaltakkal maradéktalanul egyetért. Vagyis jogos a kérdés, hogy Lantos ugyan miféle szakmai közvéleményről beszél.

Azt is írja, hogy az EU támogatását elnyerő intézménynek garantálnia kell, "nehogy egyesek érdemtelenül jussanak uniós pénzekhez." Jó lett volna, ha a cikkíró reagál mindazokra a tényszámokra, amelyeket az előzetes megvalósíthatósági tanulmányból másoltunk ki, s megnyugtatott volna bennünket, hogy a magyarországi helyzethez képest megfelelő mértékű az 1,1 millió forintos havi kutatásvezetői fizetés, megszokott gyakorlat ötezer középiskolást ingyen dolgoztatni, valamint a többi, az ÉS-cikkekben felsorolt tétel körül is minden rendben. E helyett azonban maradt az üres szólam.

Lantos itt már ötezer, a majdani projektben részt vevő gyerekről (helyesen: 17-18 éves középiskolás diákról) beszél. Az interjúk számáról azonban nem esik szó. Nyilvánvaló, hogy életében soha nem foglalkozott kutatásszervezéssel, projektmenedzseléssel, fogalma sincs arról, hogy ekkora tömeg mozgatására, ellenőrzésére, szakmai irányítására Magyarországon nincs alkalmas apparátus. Még akkor sem, ha a szintén inkompetens és mélyen alulhonorált 250 középiskolai történelemtanárra delegálják is a feladatokat.

Mindezek után, ha lehet, még inkább arra vagyok kíváncsi, hogy akár Hiller István, akár (a jobboldal által is miniszterelnöknek prognosztizált) Bajnai Gordon mit tudna érdemben válaszolni a tudományos életben példátlan nagyságú összeget mozgósító projekttel kapcsolatos tartalmi kérdésekre.

Schmidt Mária az ÉS ugyanezen számában rövid, ám a szakmát lekezelő cikkében imigyen válaszol az alapkérdésre: "...úgy tervezzük, hogy a szerződéskötés utáni hónapokban - ... - széles szakmai összefogással [? - K. Gy.] gyűjtjük egybe a szükséges tudást." E logika mentén részecskegyorsítóra vagy ivartalan lószaporításra is pályázhattak volna, hiszen a szakmai tudást elegendő a már megkötött (kibulizott) szerződés után megszerezni. Nem csoda hát, ha az uniós pályázatokkal kapcsolatban a közvéleményben erős gyanakvás él.