KÉT ÍRÓ, MEG AKIT ÉSZRE SE VETTEK

Egy író meg a férje címmel ír Polcz Alaine-ről Bächer Iván a Népszabadság Hétvége rovatában. Hagyján, hogy az írónő utolsó művének nevezi a temetése napján megjelent interjúkötetet, tehát se azt nem tudja, hogy egy interjúkötet nem annak a műve, aki az interjút adta (pláne ha a szöveget már nem állt módjában ellenőrizni és jóváhagyni), se azt, hogy Polcz Alaine utolsó műve a halállal való szembenézés nagy vállalkozását rögzítő Nem trappolok tovább. Hagyján, hogy egy szóval sem említi az interjúkötet voltaképpeni tárgyát, azaz Polcz Alaine Hospice-os tevékenységét. Hagyján, hogy se ő, se a Népszabadság szerkesztője nem tudja, hogyan kell írni a nouveau roman kifejezést. Hagyján, hogy Bächer szerint Mészöly Miklós "ráállt a Nouvo romanra", mert "odakint mostanában ez megy". Hagyján, mert a szövegből kiderül, hogy Bächer szerint volt így, vagyis nem így volt.

De az már nem hagyján, amikor mintegy a Polcz Alaine által mondottak összefoglalásaként hangzanak el olyan jellegzetes Bächer-mondatok, mint pl. "Ő [Mészöly Miklós] ilyesmiben gondolkodott: iskolában, hovatartozásban, díjban, sikerben." Vagy: "a férj [Mészöly Miklós] megtiltotta elébb a szakmai munkálkodást, majd az írást is neki [Polcz Alaine-nak]". Hadd ne soroljam tovább a sok butaságot, amit Bächer úgy ad elő a saját kútfejéből, hogy a gyanútlan olvasó Polcz Alaine-nak tulajdoníthatja azokat.

Kivéve ezt az egyet: "[Polcz Alaine] nem, hogy nem figyelt rám, de észre se vett".

Vajon miért?

Csordás Gábor