Az semmi!

A múlt héten -óá- kifakadt, amiért a T-Online ügyfélszolgálata gépiesen és lekezelő módon bánik vele (Csomagváltás, ÉS, 2008/14.). Lassan könyvet tudnék írni a piacgazdaságban tapasztalt kiszolgáltatottságaim sorozatáról. Most csak üzenem óá-nak, ne izgassa magát, a UPC pontosan így bánik a saját ügyfeleivel: a gépies hangon társalgó kisasszonyokra hosszú percekig várni kell (kezelőink foglaltak), ez idő alatt idegnyugtatónak szánt gépzenét sugároznak, majd következik a hosszadalmas azonosítás és a szokásos semmitmondó válaszok, amelyekből világossá válik, hogy elkezdődött az ügyféltől való szabadulás folyamata, amelynek vége az, hogy a problémák vagy megoldódnak maguktól (remélik, hogy erre nagy esély van), ellenkező esetben az ügyfél újra telefonálni kényszerül (Kossuth Lajos azt üzente...), akkor majd, ugye, meglátjuk. Csak arra szeretnék ezzel utalni, hogy a verseny Magyarországon azt jelenti: a szolgáltatók nem felülmúlni igyekeznek egymást, hanem pontosan tudják, hogy nagyjából mit nyújt a másik, és akkor körülbelül minimális erőfeszítéssel ők is ennyit nyújtanak. Hiszen minek is többet? Erre a teljesítményre a szocializmusban a vas- és edénybolt telefonos vevőszolgálata is képes volt, hat-hét perces várakozás után megmondták, melyik boltban lehet felsőszűrőt kapni a kotyogóhoz, és ha az ember nagyon kedves volt az ügyintéző kisasszonyhoz, még félre is tették neki, amíg odaér. De az UPC azért sok mindenben képes önmagát alulmúlni. Kitartó és erőszakoskodástól sem mentes reklamációmat követően végre eljutottam az ügyfélszolgálat vezetőjéhez, aki azt javasolta, írjam le a panaszomat, és juttassam el hozzájuk (ősi rítus: bumaska jeszty?). De hát felcsillant előttem a megoldás lehetősége, háttérbe szorítottam erősen fejlett iróniai készségemet.

- Még ma küldök egy e-mailt - mondtam.

- Ne e-mailt írjon - hangzott a válasz. - Inkább hozza be személyesen, az e-mail bármikor elkeveredhet.

Ennyire bíznak a saját rendszereikben. Jó érzés.

Odze György