Masírozhatnak-e magánmilíciák a Champs-Élysées-n?

A Gárda-jelenség és a francia jog

Amióta a Magyar Gárda felbukkant, elhangzott jó néhány elítélő politikai nyilatkozat. Nem állítom tehát, hogy nem történt semmi. De talán nem állok egyedül, ha azt mondom, hogy az állami vezetők, a politikai elit - és legfőképpen a köztársasági elnök - reakciója láttán mégis marad az emberben némi hiányérzet. Ezért gondolom, hogy nem ártana fontolóra venni, hogyan is reagál a nálunk összehasonlíthatatlanul nagyobb demokratikus hagyománnyal rendelkező Franciaország a Magyar Gárda-féle félkatonai szervezetek problémájára.
A szabadságjogok korlátozását illetően a francia törvénykezésnek általában az 1789-es Emberi és honpolgári jogok egyetemes nyilatkozata a kiindulópontja, amely 4. cikkelyében kimondja: "A szabadság annyit jelent, hogy mindent szabad, ami másnak nincs sérelmére. Ilyenformán a természeti jogok gyakorlásának az egyén esetében ott húzódnak a határai, ahol még mások is háborítatlanul gyakorolhatják ugyane jogokat. Ezeket a határokat csak törvénnyel lehet kijelölni." E klasszikus felfogás szerint a szabadságjogok biztosítása, illetve a szabadságjogok esetenkénti korlátozása ugyanannak a dolognak két oldala. A francia közjogi hagyomány egyrészt a törvényhozóra bízza, másrészt, indokolt esetben, kötelező feladatként írja elő a törvényhozónak a szabadságjogok korlátozását.
A Magyar Gárda-féle félkatonai alakulatokra Franciaországban a többszörösen módosított 1936. január 10-i törvény vonatkozik, amelyet néha, rossz emlékezetű beterjesztője után, Laval-törvényként is szoktak emlegetni. Az 1936-os törvény az akkori feszült politikai helyzet szülötte: a III. Köztársaság erélyesen gátat akart vetni a különféle szélsőjobboldali és antiparlamentarista ligák, legelsősorban a de La Rocque tábornok (1885-1946) által vezetett Croix-de-feu elnevezésű szervezet tevékenységének. Az 1936. január 10-i törvényt még jobboldali többség fogadja el, első ízben alkalmazni azonban, 1936. június 18-án, már a májusban hatalomra kerülő baloldali Népfront-kormány alkalmazza.
A törvény, amely kétségtelen korlátozása az egyesülési jognak, mindössze három cikkely (amelyből a másodikat és harmadikat a 92-1336-os számú 1992. december 16-i törvény hatályon kívül helyezte). Ilyenformán csak az első cikkely, illetve ennek hét bekezdése van érvényben. Mielőtt ennek ismertetésébe fognék, hadd mondjam el, hogy bár a francia jog két kifejezést is használ a jelenségre, mégpedig a groupe de combat [harci alakulat], illetve a milice privé [magánmilícia] fogalmát, e két fogalom meghatározását maga a törvény nem tartalmazza; a mindenkori közigazgatási vagy büntetőbíróra van bízva, hogy a betiltást megelőző eljárásban meghatározott kritériumok alapján tartalmat adjon neki.
A harci alakulatokra és magánmilíciákra vonatkozó 1936. január 10-i törvény tehát (a 3., 4. és 5. és 7. bekezdés kihagyásával) így hangzik: "(I. cikkely) - A köztársasági elnök kormányülésen hozott elnöki rendelettel minden olyan egyesületet, illetve csoportosulást feloszlathat, amely [1.] fegyveres utcai tüntetéseket szervez; amely [2.] mind formájánál, mind belső szervezeténél fogva - a kormány által elismert katonai kiképzésen, testnevelési szervezeteken és sportintézményeken kívül - harci alakulatnak vagy magánmilíciának minősül; (...) amely [6.] (72-546-os számú 1972. június 11-i törvénymódosítás) diszkriminációra, gyűlöletre vagy erőszakos cselekedetekre szólít fel bizonyos személlyel, illetve bizonyos csoporttal szemben, mégpedig vagy emennek származása miatt, vagy azért, mert az illető egyén vagy csoport valamilyen meghatározott etnikumhoz, nemzethez, fajhoz vagy valláshoz tartozik (illetve nem tartozik), és amely diszkrimináció, gyűlölet vagy erőszak-cselekedetek igazolására, illetve bátorítására alkalmas eszméket és elméleteket terjeszt."
Az 1936. január 10-i törvény, amely az új francia büntetőtörvénykönyv (Nouveau code pénal) 431. paragrafusát alkotja, komoly büntetéstételeket helyez kilátásba. A 2000-ben kiadott Dalloz-fé­le francia Btk. (nekem, sajnos, csak ez van meg) 300 000 frank (kb. ötvenezer euró) pénzbüntetéssel és három év elzárással sújtja azokat, akik ilyen alakulatokban részt vesznek (431-14), de súlyosabb esetben a büntetés félmillió frank és öt év elzárás is lehet (431-15, 431-16). Ha viszont valaki egyszer már feloszlatott harci alakulatot, illetve magánmilíciát próbál újraszervezni, a büntetés 700 000 frank és hét év elzárás (431-17). A pénzbüntetés összege nyilván módosult 2000 óta, de hogy kevesebb nem lett, az biztos!
Bár a feloszlatás ma is, ahogyan a törvény keletkezésének idején is (a közigazgatási és büntetőbíró mellett) a köztársasági elnöknek is jogosítványa, fontos különbség a mai és az akkori helyzet között, hogy mind a III. mind a IV. Köztársaság alatt (tehát még 1936-ban is) "gyönge" köztársasági elnöke volt az országnak. Hogy a törvény mégis az államfő feladatául rendeli a betiltást, nem pedig a hatalommal valóságosan rendelkező kormányfőre bízza, alighanem azzal magyarázható, hogy a francia szemlélet szerint az ilyen alakulatok már puszta létükkel is megkérdőjelezik a köztársaság tekintélyét, a köztársasági törvényességet és értékrendet, amelynek védelme - 1958 előtt is és 1958 után is - a köztársasági elnök egyik legfontosabb feladata.
A betiltást, mindenesetre, részletesen indokolni kell, és a végső döntést csak kontradiktórikus eljárásban lehet meghozni, amelynek során a közigazgatási vagy büntetőbíró a félkatonai csoportok védekezését is figyelembe veszi. Az eljárás során a bíróság - a hazai joggyakorlattól eltérően - nem a "közterület" fogalmát helyezi előtérbe, hanem azt vizsgálja, hogy a kérdéses csoport mennyiben zavarja a "közrendet" (ordre public). (A "közterület" fogalma francia szempontból azért sem releváns, mert ha a félkatonai alakulat történetesen nem nyílt utcán, hanem példának okáért magántulajdonban levő pincehelyiségben tartja rendezvényét, semmit sem változtat a dolog megítélésén.) A bíróság - a nyílt vagy burkolt rasszista kijelentések és nyilatkozatok mellett - a félkatonai alakulat kritériumai közt tartja még számon az egyenruhát, a csoport hierarchikus szervezetét, a vezetőknek való vak engedelmességet, a gyors mozgósíthatóságot, a tagtoborzás módját, a kiképzést és az alaki gyakorlatokat, a zászlók és különféle jelképek használatát stb. A betiltásnak egyáltalán nem előfeltétele, hogy az alakulat fel legyen fegyverezve ("fegyveren", természetesen, nem lőfegyver, hanem vasdorong, husáng vagy gumibot értendő). A feloszlatás ellen - akár elnöki rendelet mondja ki, akár közigazgatási bíró ítélete - mint legfelső közigazgatási bírósághoz, a Conseil d'État-hoz lehet fellebbezéssel folyamodni.
Az 1936. január 10-i törvény korántsem holt betű (a kilencvenes évek végén például a szektaellenes törvényt is ebbe a jogi keretbe illesztették); legutóbb a La Tribu Ka elnevezésű antiszemita szervezetet oszlatták fel ennek alapján (a 2006. július 28-án kelt és részletesen indokolt elnöki rendeletet Jacques Chirac köztársasági elnök, Dominique de Villepin miniszterelnök és Nicolas Sarkozy belügyminiszter írta alá). Ez a La Tribu Ka egyébként egy maroknyi zavaros fejű fekete bőrű által alkotott szervezet, amelynek csak néhány - nem különösebben veszélyes - antiszemita hőbörgés volt a számláján. A tagok ellen (helyesen!) nem indítottak eljárást, a szervezetet azonban - természeti jog ide vagy oda - kíméletlenül feloszlatták. Pedig hol van az a néhány eszelős fekete a hazai Magyar Gárdától!