Új gyűjtést!

De milyet? Megszívlelendő dolgokat mond erről a magángyűjtők között tapasztalatokat szerzett Ébli Gábor az Álom-e a nemzetközi gyűjtés? című írásában (ÉS, 2007/42.).

Szerintem alapvető tévedése, hogy a szerző egyszerűen kitűnési alkalomnak tartja a külföldi anyag megszerzését. Holott nem az, hanem - gondolom - természetes, a bezárkózás ellen ható igény, hogy tágabb kontextusba ágyazódjék egy vagy több hazai kollekció (ha most eltekintünk attól, hogy volt olyan időszaka a gyűjtésnek, amikor fel sem vetődött, hogy a hazai és külföldi ne együtt legyen). Éblinek ez az álláspontja azzal a kissé egyoldalú beállítással párosul, amely a gyűjtői szakértelem (mert az is kell a gyűjtéshez!) leértékeléséhez vezet, s összefüggésben van azzal a megállapításával, miszerint "az orientáció, a tanács" hiányzik (mintha pénz mindig és mindenre lenne, pedig: dehogy! A hazai gyűjtők nagy része, beleértve saját magamat is, menthetetlenül "kispályás").

Bizonyára az is hiányzik, ahogyan a hazai kortárs művészettel foglalkozókból a nemzetközi kortárs szcéna, az elmúlt hatvan év átfogó ismerete is. Szomorú és roppant lehangoló személyes tapasztalataim vannak e téren, s éppen ezért nem nagyon buzdítanám a gyűjtőket arra, hogy - ha nem nagyon szükséges - "tanácsot" fogadjanak el. A dzsungelben még diplomával is el lehet tévedni, de jó ösztönnel utat lehet találni.

Persze, érteni vélem Ébli kívánságát és a mögötte rejlő csalódottságot és bizonyos fokú szakmai elkeseredettséget, de a gyűjtőknek inkább az javasolható, hogy járjanak kiállításokra, sokat barangoljanak az interneten, s ne bízzanak egyetlen tekintélyben sem. Az ár bűvöletébe se kerüljenek. Ha szabad azt mondanom: csak az "anarchista" gyűjtő a jó gyűjtő, a tekintélytisztelet csak veszélybe sodor. Vállalni kell a mégoly butának látszó, mások által lenézett és érthetetlennek vagy értéktelennek tartott vételeket is. Elfogultság nélkül nincs gyűjtés.

Amit viszont Ébli Gábor javaslatát illeti, a kortársakra összpontosítva kérdezhetem: miért ne lehetne egy popos Tót Endre-kép mellé egy Josef Jankovic-kompozíciót tenni? Nádler István és Bak Imre festményeit egy Pfahlerrel vagy Polkkal "ütközetni"? Fehér László mostani alkotása mellé egy kínai hiperrealistát állítani? Laknerhez Anselm Kiefert társítani, esetleg a Frissen festve-korszak művei mellé Zimmert avagy Middendorfot hozni, a lauferesek mellé Mark Schlesingert? (Már ha tudják, ki kicsoda.)

A bezárkózás, s ez, amiben egyet tudok érteni Ébli Gáborral, itt sem célravezető: a nem hazai művek friss levegőt hozhatnak minden múzeumi és magángyűjteménybe, átjárva az áporodott levegőt.

Gyárfás Péter
kisgyűjtő