Még egyszer Csörögről

Az ÉS 40. számában Szüdi János, az OKM közoktatásért felelős helyettes államtitkára A csörögi iskolapélda című cikkének néhány állítására szeretnék reagálni.

Mint az a híradásokból ismert, Csörög község önkormányzata nem tudott eleget tenni annak a kötelezettségének, hogy a település gyermekeinek közoktatását biztosítsa.

Szüdi János szerint "Az első kérdés ebben az ügyben, vajon szabad-e olyan önálló településeket létrehozni, amelyek nem képesek a legalapvetőbb szolgáltatások megszervezésére sem."

Furcsa megközelítése ez a problémának, tudva azt, hogy Csörög ezernyolcszáz fős község Budapesttől alig harminc kilométerre. Szerintem, ha a csörögiek önálló önkormányzatot akarnak, akkor függetlenül anyagi lehetőségeiktől és szervezési képességeiktől, erre jogosultak. Ha pedig az állam azt kívánja, hogy a csörögi gyerekek kivétel nélkül közoktatási intézményekbe járjanak, akkor annak a lehetőségét az államnak és Csörög önkormányzatának kell biztosítani. Semmiképp nem lehet az a megoldás, hogy anyagi és szervezési hiányosságok miatt bárki megkérdőjelezze a csörögi polgárok önálló önkormányzathoz való jogát.

Ez azonban csak kis része a gondoknak. A csörögi és más magyarországi (lásd Mátraszőlős) településeken lejátszódó események arra utalnak, hogy a közoktatás finanszírozásával és szervezésével sok minden nincs rendben. Az ÉS ez évi 5. számában már részletesen kifejtettem, hogy a jelenlegi oktatásfinanszírozás, bár a romaprogramok rengeteget kozmetikázhatnak rajta, mindenképpen romaellenes, és a szegregáció további terjedésének ad táptalajt (Szilasi György: Robin Hood, hol vagy?) Emlékeztetőül: az a tény, hogy 2005. január 1-jétől 2007. szeptember 1-jéig nem emelkedtek a közoktatási normatívák, és 2007. szeptember 1-jétől jó néhány normatíva jelentősen (húsz százalékkal) csökkent, igen nehéz helyzetbe hozza a szegény önkormányzatokat. Náluk ugyanis a közoktatás államilag biztosított finanszírozását képtelenség kiegészíteni a települések egyéb bevételeiből, mert ezeken a helyeken az egyéb bevételek (szja, illeték, iparűzési adó, súlyadó) is igen szerények.

Fontos kérdés itt - és erre Szüdi János is kitér - az etnikai szegregáció. Negatív példaként újra előkerül Jászladány, ebben az esetben azonban a hasonlítás téves és hamis alapokon nyugszik. A csörögi és mátraszőlősi nem roma szülők más települések általános iskoláiba vitték át gyermekeiket abból a megfontolásból, hogy ott kedvezőbb körülmények között többet tanulhatnak, és sokkal nagyobb eséllyel vehetnek célba egy jobb középiskolát. Ez a folyamat kezdődött el Jászladányban is, csak ott a képviselőtestület és néhány szülő egy alapítványi iskolát hozott létre, ahol a gyorsabb haladásra, jobb eredményre képes roma és nem roma gyermekek abban a reményben tanulhatnak, hogy tudásuk elegendő lesz egy jobb középiskolába való beiratkozáshoz. Jászladány önkormányzati iskolájában tovább folyik az oktatás, és senkinek nem kell gyermekét más településeken iskolába járatnia. Ha nem lenne Jászladányban alapítványi iskola, akkor már ott is felerősödött volna az a szörnyű folyamat, amely Csörögön és Mátraszőlősön jóval előbbre tart, az ország sok településén pedig be is fejeződött: a teljes etnikai szegregáció. Érthető, hogy a tehetősebb, és általában nem roma szülők mindent megtesznek gyermekeik boldogulása érdekében, és más településeken fogják iskoláztatni gyermekeiket, ha azt látják, hogy az állami hozzájárulás és saját településük anyagi lehetőségei vagy a pedagógustestület képességei nem megfelelőek. A gyermek minden felett álló érdeke miatt vállalják a mindennapi utaztatást, ha kell, falból bejelentkeznek a szomszéd településre, és ha kell - bár ez komoly anyagi veszteség nekik -, el is költöznek. Ez a folyamat játszódik le az ország számos településén, és ezt a totális etnikai szegregáció felé vezető utat gátolja az alapítványi iskola Jászladányban. Ezért hát minden jó szándék ellenére a Magyar Bálint által irányított - és mellesleg Szüdi János közigazgatási államtitkársága alatt lévő - Oktatási Minisztérium minden olyan törekvése, amely az alapítványi iskola megszüntetésére irányult, a szegregációt segítette elő, míg Dankó István, Jászladány polgármestere a szegregáció ellen lépett fel.

Szüdi János cikkében sajnos van még egy igen elgondolkodtató kitétel is. A csörögi és a jászladányi iskolapélda elemzésénél kifejti, hogy az önkormányzatok törvénytelen eszközöket is megragadnak, hogy iskolafenntartási gondjaikat megoldják. Azt, hogy Csörögön törvénytelenség történt-e, most megmondani nem tudom. Lehet, hogy Szüdi János úgy véli, az történt. Jászladány azonban egészen más eset. A napisajtóból úgy értesültem, hogy jogerős bírósági ítéletek alapján a jászladányi alapítványi iskola létrehozásánál és működtetésénél semmiféle törvénytelenség nem történt. Ezzel szemben a Magyar Bálint és Szüdi János által irányított OM több, Jászladánnyal kapcsolatos határozata közigazgatási bíróság előtt jogerősen törvénysértőnek bizonyult. Jelenleg dr. Kolláth György ügyvéd vezetésével polgári bíróság előtt Jászladány nagyközsége harmincmillió forint kártérítésre perli az Oktatási Minisztériumot.

Szüdi János szerint: "Az állam feladata, hogy fellépjen a törvénysértőkkel szemben." Alapvető jogelv ez, amelyet egy államtitkárnak nemcsak betartatnia, de betartania is kötelessége. Sajnálatos, hogy ez a most kinyilatkoztatott szép elv nem érvényesült minden esetben a Magyar Bálint és Szüdi János által irányított Oktatási Minisztérium munkájában. És sajnos nem csak a jászladányi esetben.

Örömmel látom, hogy a Hiller-Arató-kettős, az OKM jelenlegi minisztere és államtitkára megfelel a Szüdi János által megszabott elveknek: "Az állam feladata, hogy fellépjen a törvénysértőkkel szemben."

És ami a legszomorúbb, és az egész jelenségben a legveszélyesebb: miként vélekedik sok-sok csörögi, mátraszőlősi, jászladányi és egyéb problémás településeken élő állampolgárunk arról az oktatásfinanszírozásról, amely nem biztosítja számára, hogy gyermeke a településen színvonalas oktatásban részesüljön. Milyen érzések ébrednek benne, mikor pénzt és fáradságot nem kímélve apró gyermekét hóban, fagyban, esőben más falvak iskoláiba kell járatnia? Mire gondol akkor, amikor azt látja, hogy a helyben maradt roma gyermekek megfelelő oktatására az állam nem ad elég pénzt, erre a település polgárai által befizetett különféle adók és illetékek sem elegendőek, ugyanakkor törvény kötelezi őket a közoktatási feladatok maradéktalan ellátására.

Szilasi György