Újabb állatorvosi ló!

Szüdi János közoktatási szakállamtitkár úr egy héttel korábban írt cikkemre (A csörögi állatorvosi ló, ÉS, 2007/35.) reagáló olvasói levele (ÉS, 2007/36.) két szempontból is fontos dokumentumnak tekinthető.

Egyrészt azért, mert igen szemléletes összefoglalását adja azoknak az - elmúlt mintegy két évtized oktatási kormányzatait vezérlő - ideológiáknak, amelyek mára már oda vezettek, hogy napjainkban egyáltalán nem számít meglepőnek, hogy a magyarországi iskolarendszer szélsőségesen szegregálja a roma származású tanulók csaknem felét és a halmozottan hátrányos helyzetű nem roma tanulók tekintélyes részét, mi több, mára már kérdésessé válhatott az is, hogy egyáltalán van-e, lesz-e olyan magyar általános iskola, amelyik nem szélsőségesen szegregált körülmények mellett hajlandó a szociális helyzetük és etnikai hovatartozásuk miatt legsúlyosabban megbélyegzett tanulókat, sőt azok egyik-másik nagyobb csoportját beiskolázni.

Terjedelmi okok miatt itt nem foglalkozom olyan "aprósággal", hogy évszázadok óta létező településekkel kapcsolatban - amelyeknek alapintézményeit, így általános iskolai alsó tagozatát is, korábban ellehetetlenítették, majd bezárásra ítélték, illetve ítélik a különböző oktatási kormányzatok - államtitkár úr azt a kérdést veti fel, hogy "vajon szabad-e olyan önálló településeket létrehozni, amelyek nem képesek a legalapvetőbb szolgáltatások megszervezésére sem." Azzal a nézettel sincs értelme sokat foglalkozni, amelynek lényege úgy összegezhető, hogy alapvetően minden a legnagyobb rendben van, a jogszabályok jók, az oktatási kormányzat a helyén van, csak az a baj, hogy - szerencsére ritkán és elszórtan - vannak még olyanok, például a csörögi jegyző, akik megsértik ezeket a tökéletes jogszabályokat.

Figyelmünket érdemes inkább a cikkben megfogalmazott legátfogóbb, a magyar közoktatási rendszer minden diszfunkciójára, hibájára és bűnére felmentést adni hivatott ideológiára koncentrálni. Ez körülbelül úgy szól, hogy az oktatási kormányzattól ne tessék semmit se várni, mert - némileg leegyszerűsítve - minden országnak körülbelül olyan iskolarendszere van, amilyet megérdemel. Mint államtitkár úr írja: "...a közoktatás rendszere önmagában (kiemelés tőlem - L. J.) nem képes megoldani a társadalmi feszültségeket. A közoktatás nem jobb és nem rosszabb, mint a társadalom állapota, mint amilyen maga az ország, azon belül az egyes települések helyzete". Ez azért olyan tartós és veszélyes ideológia, mert sok igazság van benne. A közoktatáspolitika, hasonlóan más olyan "politikákhoz", mint amilyenek például a település-, szociál-, pénzügy-, adó-, munkaerő- stb. politika, fontos társadalmi részrendszerként mintegy tükrözi, leképezi az adott társadalmat meghatározó alapvető strukturális meghatározottságokat. Ezt minden társadalmi kérdésekkel foglalkozó valamirevaló oktató, kutató, sőt politikus is tudja. Csanádi Gáborral közösen, éppen harminc éve írtunk cikket és könyvet erről.

Az "önmagában" kitétel azonban igen lényeges. Való igaz, hogy a közoktatás- stb. politikák szabadsága ugyancsak korlátozott. Ezen társadalmilag determinált korlátok között azonban a részrendszerek "relatív autonómiával" rendelkeznek. Ezt is nagyon sokan tudják. Az utóbbi évtizedek valamirevaló iskolakutatásai mindenekelőtt azt bizonyították, hogy a magyar iskolarendszer olyan sajátos mechanizmusokat hívott életre és működtet ma is, amelyek nem mérséklik, hanem éppen ellenkezőleg, felerősítik az alapvető strukturális egyenlőtlenségeket. Közérthetőbben: nem igaz, hogy a magyar iskolarendszer olyan, amilyent ez a társadalom megérdemel, hanem még annál is sokkal rosszabb. A magyar közoktatási rendszer - a szabad iskolaválasztás hungaricumnak számító, sajátos értelmezésével, mindenekelőtt az iskolakörzetek lehatárolásának és a párhuzamos osztályok kialakításának szociális és etnikai csoportok közötti szegregációt felerősítő módjával és újabban a zömében hátrányos helyzetű tanulók által látogatott kisiskolák helyzetének ellehetetlenítésével és "önkéntes" társulásokba való belekényszerítésével, illetve megszüntetésével - a társadalmunkon belüli strukturális meghatározottságokat jól tükröző, egyébként meglehetősen erőteljes, sőt szakadékszerű elkülönülésekkel jellemezhető lakóhelyi szegregációt számottevően felerősíti, durva és nyílt iskolai diszkriminációvá, olykor már apartheidszerű elkülönítéssé fokozza. Az ezzel kapcsolatos felelősség elkendőzését szolgálta és szolgálja az iskolarendszer determináltságával kapcsolatos, egyébként nagyon fontos féligazság abszolutizálása.

Másrészt azért tekintem fontos dokumentumnak államtitkár úr cikkét, mert - tudomásom szerint - a magyar közoktatás irányítói közül elsőként fogalmaz meg egy igen fontos felismerést: "A csörögi, és ne feledjük, a jászladányi iskolapéldák igazolják, hogy a közoktatás tükrözi a településpolitikát. Amennyiben a társadalmi csoportok elkülönítése része annak, a közoktatás intézményei igazodnak ehhez. Ha a település vezetőjének az a meggyőződése, hogy választói a cigány gyerekek befogadását rossz szemmel nézik, és minden - egyébként törvénytelen - eszközt megragad annak érdekében, hogy a település óvodáiba, iskoláiba ne kerüljenek be ezek a gyermekek, kevés intézményvezető meri gyakorolni jogait." Egyetértünk: ezek, és tegyük hozzá, még rengeteg más iskolapélda teljesen logikus következményei annak a településpolitikának, amely egyértelműen megfogalmazott és ha kell, központilag kikényszerített jogok hiányában helyi mérlegelés függvényévé teszi a legalapvetőbb állampolgári jogok érvényesítését, sőt az állami és önkormányzati feladatmegosztás tisztázatlansága miatt a legkirívóbb diszkriminációs esetek is sorozatban és büntetlenül fordulhatnak elő. A települési önkormányzatok rendszerváltás után kialakult szabályozási viszonyai és az ezen rendszer reformjának nevezett "lopakodó körzetesítés" nagymértékben felelősek a magyar közoktatásban felerősödött szegregációért. Csak abban nem értünk egyet, hogy teljesen természetes az, hogy "a közoktatás intézményei igazodnak ehhez", és annak társadalmi hasznossága felől is komoly kétségeim vannak, amikor az oktatásirányítás különböző ideológiákkal igazolni igyekszik ezt az iskolarendszer alapfunkcióját egyre inkább ellehetetlenítő gyakorlatot.

Ladányi János
szociológus