Erőszak

VISSZHANG - LI. évfolyam 24. szám, 2007. június 15.

Szenczi Tóth Károly szépirodalmi ihletettségű publicisztikát írt dachaui emlékei után. (ÉS, 2007/21.) A dolgozatban jól elválik egymástól a szépirodalom és az "üzenet", ezért talán megengedhető, hogy ez utóbbi részhez megjegyzést fűzzek. A szerző Dachau borzalmát a körmönfont kegyetlenség tárgyi megvalósulásaiban érzi át. Nem meglepő tehát, hogy a ma létező erőszakformákra asszociál, az összesre, egy kalap alatt. Ez művészi igazságnak talán elfogadható, azonban ha a szerző az európai (és magyar) hétköznapi (és rendőri) erőszakot is ez alá a kalap alá tolja, az már nem irodalom, hanem tévedés. A koncentrációs táboroknak, illetve a holokauszt(ok)nak nem lényege a kegyetlenség, noha mindig meghatározó velejárója volt. Néhány éve éppen az ÉS hasábjain zajlott egy szenvedélyes vita (a Schmidt Mária-Gerő András-páros és egy holokauszt-túlélő között) Nolte, német történész azon nézetét illetően, hogy a gázzal történő (tömeg)gyilkosság "viszonylagosan humánus"-e? A valódi kérdést az a vita nem is érintette: a német történész dolgozatában szerintem talán éppen arra akart rámutatni, hogy a népirtás "humánusan" (nem kegyetlenül) végrehajtva is világraszóló gaztett, az emberi kultúrára mért páratlan csapás. A népirtást azért nem célszerű erőszakká degradálni, mert a hétköznapi (civil vagy karhatalmi) erőszak kiküszöbölhetősége egészen más kérdés. Ha nem vesszük észre erőszak és erőszak között a különbséget, azaz nem tanulunk a történelemből, nem fogjuk felismerni a szavakban hordozott veszélyt, mindennemű népirtások gyújtózsinórját.

Haskó László

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 30. szám, 2021. július 30.
LXV. évfolyam, 27. szám, 2021. július 9.
LXV. évfolyam, 26. szám, 2021. július 2.
Élet és Irodalom 2021