Közlemény

VISSZHANG - LI. évfolyam 21. szám, 2007. május 25.

Az Élet és Irodalom 2007. május 19-i számában jelent meg Ungváry Krisztián Egy eljárás genezise - a Dialógus Pécsett című cikke.

Kijelentem, hogy a cikkben írt ügynöki tevékenységnek minősített magatartást soha nem tanúsítottam, sem közvetlen, sem közvetett módon nem tartottam kapcsolatot a cikkben megjelölt állambiztonsági szolgálatnál dolgozókkal, azokat személyesen nem is ismertem. A cikkben írtakkal ellentétben nem voltam a pécsi jogi kar párttitkára, hanem az egyetemi pártbizottság választott titkárhelyettesi funkcióját töltöttem be. Ezzel összefüggésben kijelentem, a cikknek az az állítása, mely szerint "az állambiztonság a KISZ- és pártfunkcionáriusokat gyakorlatilag állambiztonsági feladatok végrehajtására, figyelésre és jelentések írására használta. Említettek tevékenysége tehát teljes mértékben kimeríti az ügynöki munka fogalmát", mélységesen felháborít, s e súlyos kijelentéseket emberi tisztességemet és becsületemet érintő megállapításoknak tartom. Ugyanígy a leghatározottabban visszautasítom azt az állítást is, hogy "rendszeres és minden jel szerint kollegiális kapcsolatban volt az állambiztonsággal, sok esetben elébe menve elvárásainak".

A cikkben tett állítások valótlanságára tekintettel nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt büntető feljelentés megtételét mérlegelem Ungváry Krisztián ellen, illetőleg vele szemben egyidejűleg személyiségi jogi pert is indítok.

A személyemet és emberi tisztességemet érintő, becsületembe gázoló, jó hírnevemet sértő cikk helyreigazítását kértem az Élet és Irodalomtól.

A jelen közleményt közvetlenül is megküldtem az Élet és Irodalom szerkesztőségének.

Dr. Kiss László
alkotmánybíró

*

Tanulmányom arra kívánt rávilágítani, hogy a Kádár-rendszerben nemcsak az ügynökök, hanem az állambiztonsági terminológia szerint "hivatalos kapcsolat" néven nyilvántartott segítők is részt vettek a diktatúra fenntartásában. Dr. Kiss László kifogásolja, hogy azt állítom róla: rendszeres és minden jel szerint kollegiális kapcsolatban állt az állambiztonsággal, sok esetben elébe menve elvárásainak.

Személyét az O-18631. számú III/III-as objektumdosszié megnevezi. Dr. Kiss volt az a személy, aki instruálta a KISZ beosztottait, amennyiben utasítást adott a Dialógus-plakátok levételére, és ezt azzal indokolta, hogy az országnak "nincsen szüksége" független békemozgalomra, valamint ellehetetlenítette Schvertfőgel Zsuzsanna KISZ-titkárrá választását. Ezzel véleményem szerint részt vett az állambiztonság "kiszorítás" és "lejáratás" módszerének alkalmazásában. Hogy közte és az állambiztonság között kapcsolat volt, abból is kiderül, hogy az ügyről szóló 1983. június 12-i III/III-as jelentés kiemeli, Schvertfőgel megválasztását a kar párt- és KISZ vezetésének segítségével hiúsította meg az állambiztonság. Azt, hogy dr. Kiss a kemény vonalat képviselte az egyetemen, beszélgetések során több szem- és fültanú, közük a párszervezet tagjai is igazolták nekem.

Ungváry Krisztián

Élet és Irodalom 2024