Igazságtételtől igazságkeresésig

Interjú Deák István történésszel

INTERJÚ - LI. évfolyam 20. szám, 2007. május 18.

Deák István tizenkilenc éves egyetemi hallgató a fűtetlen Zeneakadémián egy újságíró ismerősétől kapott belépőjeggyel ülte végig Bárdossy László és Szálasi Ferenc népbírósági tárgyalását. A Columbia Egyetem emeritus professzora ezt a tapasztalatot idézte föl a Közép-európai Egyetemen nemrég tartott előadásában, amely meglepő kontrasztra vetett fényt. 1793 és 1939 között az európai történelemben sűrűn követték egymást a politikai gyilkosságok, mondhatni, ez volt jellemző a politikai kultúrára, majdnem elképzelhetetlen volt azonban, hogy vezető politikust bíróság elé állítsanak tetteiért. A második világháború kitörésével a helyzet megváltozott, és – addig szinte elképzelhetetlen módon – sorra fogták perbe a miniszterelnököket és államfőket.

Tisztelt Olvasó!

Az Élet és Irodalom honlapján néhány éve díjfizetés ellenében olvashatók az írások. Ez továbbra sem változik, de egy új fejlesztés beépítésével kísérletbe fogunk. Tesszük ezt azért, hogy olvasóinknak választási lehetőséget kínálhassunk.

Mostantól Ön megválaszthatja hozzáférésének módját: fizethet továbbra is az eddig megszokott módon (bankkártyával, banki utalással), amiért folyamatosan olvashatja lapunk minden cikkét és az online archívumot is. Ha azonban csak egy-egy cikkre kíváncsi, cserébe nem kérünk mást, mint ami számunkra amúgy is a legértékesebb: a figyelmét.
Ha a kiválasztott írást szeretné elolvasni, a „Megnézem a reklámot” gomb megnyomását követően, egy reklámvideó megtekintése után a cikk azonnal betöltődik. Ez esetben nincs szükség regisztrációra.
Megnézem a reklámot
Ha legfrissebb számunk összes cikkére kíváncsi, vagy az online archívumhoz kíván hozzáférni, mindezt a megszokott módon elérheti.

Regisztrációt követően bankkártyával vagy banki átutalással néhány perc alatt előfizethet honlapunk teljes tartalmára, illetve akár a nyomtatott lapra is. Részletek az ELŐFIZETÉSI INFORMÁCIÓK oldalon olvashatók.

vagy
A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
LXVIII. évfolyam, 8. szám, 2024. február 23.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024