Tiszta őrület

Karácsonykor az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) egyik főorvosát, aki nyugtalankodott, hogy mi lesz a sorsuk, azzal vigasztaltam, hogy szakmája legnagyobb intézetét semmilyen veszély nem fenyegeti. "Nem kell bedőlni az általános hisztériának", mondtam. És ezt komolyan gondoltam. Amikor megszületett a határozat, hogy az intézetet április elsején bezárják (igen, volt egy ilyen pillanat!), fölhívott egy gyerekkori barátom, sikeres idegenvezető, a rendszerváltás óta saját utazási iroda tulajdonosa. "Én az életemet adnám, ha a Lipótot nem számolnák föl." Ez a mondat nem volt patetikus. Elmondta, amit amúgy is tudtam. "1998-ban egy öngyilkossági kísérlet után kerültem Rihmer Zoltánhoz. Akkor már évek óta súlyos depresszióval küzdöttem, de nem mertem orvoshoz fordulni. Három hónapig voltam benn az osztályon, azóta is havonta megnéznek, de minimális gyógyszerrel teljes értékű életet élek. Húsz év hosszabbítást kaptam a Lipóttól. Ezt adnám vissza."

II. Lipót császár már 1792-ben fölvetette egy tébolyda építését, s végül a Göbl Lipót tulajdonában lévő, akkor még a városon kívül lévő, de jól megközelíthető telken épült fel, egy évvel a kiegyezés után az ország máig második legnagyobb épülete, a kétszeresen is Lipótról elnevezett komplexum. A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit - kezdetben háromszáz beteggel, ma nyolcszáznál több ággyal működik.

"Valamikor, majdnem 140 éve, voltak honfiak ebben az országban, akik úgy gondolták, hogy ha egy magyar lelkében betegszik meg, akkor azt az embert itthon kellene kezelni. Ebbéli szándékukat nagylelkű adományokkal hitelesítették és egy alapító okirattal, mely szerint az intézménynek kétszáz évig kellett volna szolgálnia a hazai elmeügyet.

A történet egyik, de nem egyetlen furcsasága, hogy azt a hajdani alapító okiratot nem lehet megtalálni, noha a tisztességes játékszabályok betartásában bízó, meglehetősen naiv lelkületű pszichiáterek hetek óta tűvé tesznek érte mindent, Lipóton belül és kívül.

Tudni kell, hogy az értékes budai ingatlanokon lévő egészségügyi intézmények bezárása, majd eladása 1995-96 óta van napirenden, de eddig hiányzott hozzá az alkalom."1

A megnyitásakor világszínvonalú hotelszolgáltatást nyújtó intézmény belesimult abba az európai trendbe, amely szerint a pszichiátriai betegek számára sorra születtek a nagy ellátóközpontok. Az épületet évszázadokra tervezték, az egyszerre kastély és erőd, a 47 hektáros őspark közepén álló épület alapjai közel ölnyi vastagságúak, a belmagasság közelíti az öt métert, a természetes fény, a jó levegő s ma már a gyors elérhetőség könnyen teremt ideológiát megszüntetését igazolandó. Kezdetben a pszichiátria eszközei szegényesek voltak, elsősorban a betegek felügyelete és ápolása jelentette az ellátást. Jelentős változás a két világháború között következett be. Az egyetem konzervatív professzorai a freudizmust kiszorították az oktatásból, a Lipóton viszont helyet kapott az akkor forradalminak számító tan. Valami hasonló történt az 1956-os forradalom után is, amikor Mérei Ferenc kiszabadult a börtönből, s bár az egyetemi oktatástól eltiltották, senki nem kaphatott Magyarországon pszichológusi diplomát, ha nem járta meg a Lipóton a Mérei által vezetett "laboratóriumot".

"Bennünket végigkísért, hogy ezt az intézményt egyszer be kell zárni. Amikor az országos intézeteket egymás után rendbehozták, az OPNI is a sorban volt, végül valahogy mindig kimaradt, talán mert létezik egy averzió a pszichiátriával szemben." Ezt már Nagy Zoltán professzor, az OPNI főigazgatója mondja2.

A Molnár Lajos nevéhez fűződő kórház-átalakítási program, amelynek szükségességét egyetlen hozzáértő sem kérdőjelezi meg, a három megszüntetendő intézet közé fölvette a Lipótot is.

A miniszter fokozta a homályt, amennyiben "március 7-én kelt az az egészségügyi minisztériumi kör-e-mail, amelyben arról van szó, hogy Tasnádi Zoltán miniszteri biztos úr kérésének megfelelően megváltozik az OPNI kommunikációs tevékenysége, azaz: A médiakapcsolatokat a továbbiakban az Egészségügyi Minisztérium Sajtóosztálya kezeli központilag, így az OPNI dolgozói semmilyen témában nem nyilatkozhatnak (vezetői szinten sem), erre vonatkozó minisztériumi engedély, illetve előzetes egyeztetés nélkül."3 Vagyis a Molnár Lajos szakorvos által vezetett minisztérium megtiltotta a nemzetközi hírű, akadémiai doktor, nyilvános, rendes egyetemi tanár főigazgatónak, Nagy Zoltánnak, hogy a nyilvánosság előtt kifejtse véleményét.

A totális fejetlenségre és koncepciótlanságra jellemző, hogy az Államreform Bizottság egyik tagjától március 8-án magánlevélben a következő információt kaptam. "Stroke-ot egyébként nagyszerűen kezelnek az Amerikai úton és a SOTE-n is, vagyis még két helyen. (...) az OPNI neurológiai részlege nem hal meg, átköltözik a Kútvölgyibe vagy a Jánosba. (...) mind a két helyen ki lehet építeni egy komplett kardio-vaskuláris centrumot."4 A levél egyetlen állítása sem igaz, még a stroke-osztályt is összekeveri a kardio-vasculáris centrummal! Ha egy ennyire exponált, szem előtt lévő intézet esetében négy sorban minden állítás tévedés, mi lehet a vidéki kórházak esetében? A végső verdikt szerint a neurológiai részleg az Amerikai úti Idegsebészeti Intézetbe költözne. Jogosnak tűnik az a vád, hogy a legfelső döntéshozó testület félinformációk, téves információk birtokában, kapkodva hozta meg döntéseit.

Nagy Zoltán főigazgató nem tartotta be a szilenciumot, és elmondta, hogy az Amerikai úton egyetlen új ágyat sem tudnának az odaköltöző stroke-osztálynak biztosítani. Az elv tökéletes, jelesül hogy az idegsebészet és a stroke-osztály egymás mellé kerüljön, de a megvalósításhoz új pavilont kellene építeni. S a Lipót neurológiarészlege az összes ágynak csak a hetedét, nyolcadát jelenti. Mi lesz a pszichiátriai betegekkel?

Jelen sorok írásakor a Lipót aktív pszichiátriai ágyait a következő kórházak között osztanák szét: Nyírő Gyula Kórház, az István Kórházhoz tartozó Merényi Gusztáv Kórház, SOTE Pszichiátriai Klinika, János Kórház. "A tervek szerint a Nyírő kórház kiürülő részeibe krónikus pszichiátriai betegeket költöztetnének. Ez teljes képtelenség, fogalmazott az indexnek az egyik orvos, a kórház környezete ugyanis ennek aligha felel meg. Az intézmény a forgalmas Róbert Károly körúton fekszik, a környéken alig van fa vagy park, minden le van betonozva. Az OPNI viszont tiltakozik az ellen, hogy a Közép-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács az egészségügyi miniszter javaslatával ellentétben megszüntetne 704 ágyat. A "Lipót" főorvosi tanácsa szerint az intézet szerkezetének széttagolással járó megszüntetése a betegellátás színvonalának csökkenését és a betegek bizonytalanságérzésének növelését eredményezheti."5

A részletek ismertetése nélkül, mintegy ízelítőül jó tudni, hogy a SOTE a megszűnő akut ágyból éppen annyit, vagyis 31-et venne át, amennyit a "reform" elvett tőlük, vagyis a szaldó fővárosi vagy inkább regionális szinten éppen nulla, s az csak hab a tortán, hogy egyetlen orvos sem mehetne "az ágyakkal". Bár a Lipót 140 éves, a Merényi pedig ötven évvel később, az I. világháborúban épült ideiglenes hadikórháznak, utóbbi lepusztultsága és környezete sokkal inkább indokolná a megszüntetést, mint a Lipót. Igaz, a IX. kerületi ingatlan értéke csak töredéke a II. kerületi ősparknak.

A történet itt kétfelé ágazik. Lehet, hogy a Lipót megszüntetését nem az Államreform Bizottság egészségügygyel foglalkozó szakértői javasolták, hanem a Közép-magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács, amelyet Havas Szófia (akkor a János Kórház orvos-igazgatója) vezet? Lehet, hogy a Lipót az ágyakért, végső soron a pénzért folyó kannibalisztikus küzdelem áldozata lett? De a miniszter, akinek felülbírálati joga van, miért nem tiltakozott? Szakmai vélemények szerint a budai ingatlan értékesítése évek óta napirenden van, az előző főigazgató, néhai Veér András is kereste a megoldást, s a jelenlegi főigazgató is több "menekülési" tervet dolgozott ki. Horváth Ágnes államtitkár többször nyilatkozta, hogy a Lipót értékesítéséből befolyó jelentős összeget visszaforgatják az egészségügybe.

Nagy Zoltán több tervvariánst is kidolgoztatott, s ezek mindegyike arra épít, hogy az ingatlan nagy értékét vissza kell forgatni az intézet "megmentésébe". S itt érkeztünk el a történet legfontosabb részéhez. A hétszáz pszichiátriai ágyból százötven-kétszáz ágyon olyan krónikus betegek találhatók, akiknek otthoni ápolása elképzelhetetlen, ha egyáltalán van még otthonuk, családjuk.

Az ötszáz aktív ágy hétszázezer beteg ellátását szolgálja, az intézet vonzáskörzete Budapest és Pest megye. A laikus (és most az átszervezéssel foglalkozó Egészségügyi Minisztériumot és a "szakértői csapatot" is ebbe a körbe sorolom) szerint, ha egy kórházi osztály új helyre kerül és az orvos-team is együtt marad, folytathatják korábbi gyógyító tevékenységüket, az évek során felhalmozott tudásukat más helyen kamatoztathatják. A Lipót esetében azonban ez a feltételezés akkor sem állná meg a helyét, ha egyébként igaz lenne. Egyrészt az irányított betegellátás miatt a pszichiátriában fokozott jelentőségű orvos-beteg bizalmi kapcsolat megszűnne, hiszen az új helyen új betegekkel kerülnének az áthelyezett orvosok kapcsolatba. Ez azonban a változásokból fakadó kisebbik probléma. A nagyobbik, hogy a Lipót olyan szinergikus egységet alkot, amelyből nem lehet az egész súlyos sérülése nélkül egyetlen elemet sem kivenni. Egyrészt, mert "Jelen helyzetben az általános kórházakban működő harminc-ötven ágyas pszichiátriai osztály inkább csak gondot okoz, ott érdemi munka nem folyhat."6 Másrészt viszont "a ritka kórképekkel elsősorban szintén nálunk lehet találkozni, ez pedig olyan sajátos ismeretanyagot feltételez, amelyet néhány tízágyas osztályon, ahol csupa általános beteg van, nem lehet uralni." És kiegészíthetjük a főigazgató szavait azzal, hogy egy nagy intézetben a ritka pszichiátriai kórképek specialistái számára is van hely, s az anorexiások, a bulimiások s az egyéb betegek is szakértő kezekbe kerülhetnek.

De a Lipóthoz szervesen hozzátartozik a múzeum, a könyvtár, a Valentin-ház, a Tárt Kapu Galéria, az éjjeli szanatórium, a Memória Klinika, a geriátria, a három egyetemi tanszék, a gyermekpszichiátria, a drogambulancia, a fejfájásklinika stb. is, valamint az egymásra épülő kutatómunka. Miként a Lipót lényegi része maga a kert, ahol a betegek tavasztól őszig "normális" körülmények között sétálhatnak anélkül, hogy a stigmatizáló külvilággal találkozniuk kellene. S különleges helyet foglal el a belgyógyászat, amely a pszichiátriai betegek számára szakorvosok felügyelete mellett biztosítja az ellátást. Képzeljük el, hogy egy fertőző skizofrén beteggel mit tud kezdeni az általános kórház! Semmit! A fertőző osztályra nem kerülhet a beteg, mert ott a pszichiátriai kezelése megoldatlan, de a pszichiátriai osztályon sem maradhat, mert veszélyezteti szobatársait, az osztályt. A szinergia fontosságát számos példával lehetne bizonyítani, de elégedjünk meg most ennyivel.

A Lipót megszüntetéséről határozatot hozók és elfogadók nyilvánvalóan a problémák töredékét sem gondolták végig. A miniszteri verdikt ellen két tüntetés is tiltakozott (február 22-én és április 1-jén) - eddig sikertelenül. Az intézet négy vezető orvosa (Harmatta János, Nagy Zoltán, Rihmer Zoltán és Tóth János) levelet intézett a miniszterhez, amelyben rendkívül kétségbeesetten és minden agresszivitástól mentesen, szinte könyörögnek a felsorolt problémák megoldásáért - eddig sikertelenül.

A politikusok csak kerületi szinten próbálnak (és tudnak) tenni az intézet megszüntetése ellen. A II. kerület képviselőtestülete határozatot hozott (MSZP-sek és fideszesek közösen!), amelyben változtatási tilalmat rendelt el az OPNI teljes területére vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a minisztérium végrehajtja a megszüntetést, az épületet nem lehet értékesíteni, mert a vevő a telekhatáron belül semmilyen változtatáshoz nem kap építési engedélyt, s olyan beruházó nincs, amelyik esetleg évekig - 2010-ig mindenképpen, de lehet, hogy még tovább - vár, hogy milliárdjai megtérüljenek. Ez a beavatkozás azonban csak zsarolás, hiszen nyertese nincs. Ha üresen áll az épület, akkor is évente százmilliókba kerül a nagyon rossz állapotban lévő hatalmas épület állagmegőrzése, fűtése és őrzése.

Ha a tárca a Lipótért kapott igen jelentős (egyes vélemények szerint harminc-negyven milliárd forint) összeget valóban vissza akarja forgatni az egészségügybe, akkor jogos a kérdés: miért nem fogadják el a főigazgató elképzelései közül az egyiket, például azt, amelyik egy új, a jelenlegi intézetet kiváltó kórház felépítését javasolja a telekhatáron belül, az elavult, felújításra szoruló épület mögött? (Még ez a terület is nagyobb, mint a fővárosi kórházakhoz tartozó parkok átlaga.) Hiszen ez a megoldás tíz-tizennégy milliárd forintból megvalósítható lenne, s a befolyt pénznek csak a harmadát használná fel az új, de együtt maradó intézet. Ha a döntésért felelős vezetők nem ezt teszik, akkor jogos az a feltételezés, hogy szándékuk messzebbre mutat, mint az ágyszámcsökkentés, betegátcsoportosítás, megtakarítás.

S akkor jogos, hogy Szilágyi Júlia, aki maga is több mint másfél évtizedig volt a Lipót pszichiátere, az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosát, Lenkovics Barnabást tájékoztatta április 2-án. Az ombudsman április 3-án kiadott állásfoglalásából idézek befejezésül.

"A fentiek figyelembevétele mellett felkérem:

1) a Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottságát, hogy haladéktalanul tekintse át az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet jogutód nélküli megszüntetésének kísérlete kapcsán az egész ország pszichiátriai (benne a szélsőségesen elhanyagolt gyermekpszichiátriai) ellátásának helyzetét;

2) a Magyar Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil és Vallásügyi Bizottságát, hogy soron kívül vizsgálja meg az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásának jogi, gazdasági és szakmai körülményeit és következményét, mivel április 1-jétől az intézetben betegfelvételi tilalom van.

Továbbá, tekintettel a speciális betegcsoport korlátozott érdekérvényesítő képességére, a vizsgálatok befejezéséig haladéktalanul gondoskodni kell az átalakítás lebonyolítását koordináló szakmai grémium felállításáról, amely egyúttal felelősséget is vállal az átszervezésért. Ezzel egy időben pedig ugyancsak gondoskodni kell az OEP általi finanszírozás további folyósításáról, a folyamatos ellátásról."

A történet jelenleg itt tart.

*

Az üggyel kapcsolatban, kérdéseimre, a minisztérium az alábbi válaszokat adta:

1) Az OPNI jelenleg szinergikus egységet képez-e, s megszüntetése után mindazok az értékek, amelyek abból fakadnak, hogy számos szakterület együttműködése fizikailag is egy helyen valósul meg, megmarad-e?

- A struktúraátalakítást megelőzően (március 31-e előtt) az OPNI-ban aktív pszichiátriai, rehabilitációs pszichiátriai, valamint neurológiai aktív és rehabilitációs fekvőbeteg-ellátás folyt a hozzájuk tartozó járóbeteg-ellátó és diagnosztikai kapacitásokkal. A két szakma egy intézményen belül való művelésének érdemi szakmai indokai nincsenek, így e tekintetben nem beszélhetünk szinergiáról. Szinergikus hatást az aktív és rehabilitációs pszichiátria, valamint a pszichiátriai teljes profil együttes művelése jelentett. Az OPNI továbbra is közfinanszírozott pszichiátriai kapacitásinak döntő részét három intézet veszi át: a Nyírő Gyula Kórház, a Szent István Kórház, valamint a Semmelweis Egyetem. Megítélésünk szerint mindhárom intézmény képes lesz teljes körű aktív pszichiátriai szolgáltatás nyújtására, ezen túl a Nyírő Gyula Kórház tulajdonosi döntéssel pszichiátriai szakkórházzá is fejleszthető, csakúgy, mint a Szent István Kórház Merényi Gusztáv-részlege. A neurológiai profil az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézetbe kerül, mely szakmai integrációtól valóban szinergikus hatások, szakmai ellátási színvonal emelkedés várható.

2) Ha valóban az a tárca szándéka, hogy az OPNI ingatlanának értékesítéséből származó bevételeket visszaforgatják az egészségügybe, miért nem fogadták el a főigazgató javaslatai közül egyiket sem, holott azok nem zárkóznak el az értékesítéstől, csak a bevételt nem általában kívánnák visszaforgatni az egészségügybe, hanem konkrétan az OPNI mint egység megmaradását szolgálnák?

- Az OPNI területén megvalósítandó szakmai diverzifikációs elképzeléseket (az emelt szintű nyugdíjasellátás feltételeinek megteremtése) tartalmazó előtanulmányt már az előző egészségügyi miniszter is megismerte, érdemi döntés nem született. Az új minisztériumi vezetés nem tartotta eléggé meggyőzőnek a projekt gazdasági eredményességéről leírtakat, s a projekt indításának előfeltételeként megjelölt, az energetikai és épületgépészeti rendszer szükséges felújításának hatszázmillió forintra becsült költségeit sem kívánta vállalni. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy az intézmények számának csökkentésével és az értékesítésből befolyó bevételek egészségügyi célú felhasználásával hatékonyabb erőforrás-koncentráció valósítható meg.

3) Igaz-e az, hogy a tárca megtiltotta az OPNI vezető és nem vezető munkatársainak a nyilatkozattételt, s ha igen, akkor ezt visszavonta-e?

- Nem volt ilyen tiltás, a főigazgató e területet érintő utasítása az egyébként is érvényben lévő SZMSZ-ben rögzített szabályok betartására hívta fel a figyelmet, illetve a március elejétől a struktúraátalakítást koordináló miniszteri megbízottal való előzetes egyeztetésre vonatkozó kötelezettséget írt elő.

4) Készült-e szakmai hatáselemzés arra vonatkozóan, hogy a pszichiátriai és neurológiai betegek (jelenlegiek és jövőbeliek) nem kerülnek-e rosszabb helyzetbe az OPNI megszüntetése után?

- Az aktív pszichiátriai kapacitások meghatározásánál a miniszteri határozat 37 ágynyi többlettel számolt az OPNI jelenlegi kapacitásaihoz képest a csökkenő rehabilitációs-ágyszám kompenzálásaként. A neurológiai kapacitás 25 ággyal csökken, de a változó területi ellátási kötelezettség mellett ez a feladat ellátásához elegendő lesz. Mindkét szakmában a járóbetegellátás kapacitásai a törvény idevonatkozó passzusának megfelelően változatlan maradt. Az átállás időszakában egész biztosan várhatók betegirányítási problémák, de ezek kezelését követően az új struktúrában is zavartalan lesz mind a pszichiátriai mind a neurológiai betegellátási tevékenység.

5) Készült-e szakmai hatáselemzés arra vonatkozóan, hogy az OPNI orvosainak mi lesz a sorsuk?

- A feladatátadáshoz kötődően a szükséges humánerőforrás átvételéről az egyeztető tárgyalások jelenleg folynak, ezek lezárásával lehet megmondani, hogy az új struktúra működtetéséhez az OPNI orvosai közül hánynak a továbbfoglalkoztatására lesz szükség, illetve lehetőség. Az intézmény menedzsmentje mindent elkövet azért, hogy a színvonalas betegellátás biztosítása érdekében az OPNI-ban kialakult szakmai teamek minél nagyobb mértékben továbbra is együtt dolgozva folytathassák gyógyító tevékenységüket.

Kozák Gyula

1 Dr. Szilágyi Júlia, pszichiáter, az OBH főtanácsosa: Javaslatok az Országos Pszichiátriai és neurológiai Intézet bezárása ügyében

2 Interjú Nagy Zoltánnal, Kórház 2007/1.

3 Szilágyi Júlia, i. m.

4 A magán-e-mail feladója nem járult hozzá a nevesítéshez.

5 http://gyogytornasz.hu/pages/posts/dzsungelharc-kezdF5dF6tt-a-kF3rhE1zakE9rt15.php

6 Nagy Zoltán, idézett interjú