Kérdéses

Megszokott, hogy az igazságszolgáltatást bíráló írásokra nem érkeznek érdemi válaszok. Vásárhelyi Mária a Fővárosi Ítélőtábla anomáliáit részletező publicisztikái felett a bírói kar rendre átsiklik, de nem reagált senki Halmai Gábor alkotmányjogász kifejezetten jogi megközelítésű, Vásárhelyiével azonos kicsengésű elemzésére sem. (A fülemüle füttye, ÉS, 2006/32.)

Most azonban megtört a jég. Dr. Lukács Zsuzsanna, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke észrevételezte (Gondolatok, ÉS, 2007/14.) Vásárhelyi Máriának az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz intézett nyílt levelét (ÉS, 2007/13.).

Vásárhelyi a nyílt levélben azt kifogásolta, hogy a sajtó-helyreigazítási perekben mindig a Fővárosi Ítélőtábla 2. számú tanácsa ítélkezik (amelyik őt rendszeresen elmarasztalja), hogy másik fórumhoz ügye nem kerülhet, és e tanács az esetek nagy többségében az elsőfokú bíróság ítéletét a baloldali vagy liberális fél hátrányára változtatja meg. Ráadásul a bírói tanács tagja az a dr. Győriné dr. Maurer Amália, akinek férje a Fideszhez közel álló tanácsadó-vállalkozó. Az elnök reagálásában a bírósági törvényre hivatkozott, amely szerint az ügyeket az egyes bírói tanácsok az ügyelosztási rend szerint kapják meg, az ügyelosztási rend pedig szakmai szempontok szerint lett kialakítva.

Az elnöknek - állítja Lukács Zsuzsanna - nincs és nem is lehet jogosultsága arra, hogy az elosztási rendtől egy-egy ügy esetében eltérjen. Az elnök szerint a per során Vásárhelyi Mária élhetett volna elfogultsági kifogással, amennyiben úgy vélte, hogy a tanács vagy egy tagja nem pártatlan. Végül az írás azzal fejeződik be, hogy a szerző reméli, eredményesen ismertette az olvasóval a bíróságok belső szervezeti rendjét meghatározó szabályokat, eljárásokat és intézkedéseket.

Nem tudom, az eredményes ismertetés alatt mit kell érteni, de mint olvasónak komoly kételyeim maradtak a magyarázat helytálló volta tekintetében. Azt értem, hogy az elnöknek nincs joga egy konkrét ügyet másik tanácshoz áttenni, de azt nem, hogy miért nincs joga egyes bírókat másik, másfajta ügyeket tárgyaló tanácsba irányítani.

Úgy vélem, a bíróság ügyelosztási rendje nem örök életű, időnként nyilván megújítják, és ekkor az elnök, illetve a testület - ha indokolt - korrekciókat tehet. Gondolom, hogy ha a politikailag kényes ügyeket tárgyaló tanács elnöke holnap történetesen férjhez menne valamelyik pártelnökhöz, nem maradhatna a helyén, és az Ítélőtábla elnöknője intézkedne, még akkor is, ha az érintett önként nem akarna távozni, és nem arra várna, hogy majd egy perben elfogultsági kifogást tesz valaki.

Dr. Lukács Zsuzsanna magyarázata tehát sántít, és inkább arról lehet szó, hogy az elnök szerint a férj tanácsadói-vállalkozói pozíciója még nem olyan poszt, amely befolyásolná a bíró elfogulatlanságát. Esetleg arról, hogy az elnök nem talál kivetnivalót a tanács ítélkezésében, annak ellenére, hogy azt szakemberek kifogásolták. Az igazi kérdés tehát úgy merül fel, hogy egy jogállamban mit tehet és mit kell tennie a bíróság elnökének, ha komoly szakmai elemzések rámutatnak egyik tanácsának elfogult és saját ítéleteivel is szembeállítható gyakorlatára. Továbbá mit tehet és mit kell tennie a bíróság elnökének, ha egyik bírájáról, nem elfogultsági kifogás formájában ugyan, de kiderül, hogy nem pártatlan. (Az külön érdekes lenne, ha valaki az érintett bíróval szemben jobboldali kötődés címén elfogultsági kifogást tenne, amit - tételezzük fel - a bíróság elfogadna. A bíró kizárása csak arra a perre korlátozódna, vagy kihatna a további perekre is?)

Dr. Lukács Zsuzsa ismertetése ezekre a kérdésekre semmilyen választ nem ad, holott az olvasó erre lenne kíváncsi.

Cifra Mihály