Idézőjellel vagy anélkül?

Mit jelent a rendszerváltás című cikkében (ÉS, 2007/9.) Kornai János professzor három fő tételt fogalmaz meg: 1) amit leváltottunk, szocializmus volt (idézőjelbe helyezés, illetve jelzői megszorítások nélkül); 2) a rendszerváltás lezajlott; 3) a polgári - lényege szerint parlamentáris - demokráciát mint a rendszerváltás eredményét, kötelességünk megvédeni. A szocializmus "beazonosításával" kapcsolatban azonban néhány állítása elvarratlan szál.

Például a Szovjetunió történetére gondolva, tudom: milliónyi forradalmár (kezdve a mensevikektől, eszerektől és anarchistáktól, majd az antileninista kronstadti felkelőkön keresztül az antisztálinista bolsevikokig) tagadta - kortársként! - a rendszer szocialista voltát. Sőt maga Lenin többször rámutatott arra, hogy a szovjetorosz társadalom nem szocialista. Az antisztálinista bolsevikok közül pedig nem kevesen eljutottak az állampárt kommunista jellegének megkérdőjelezéséig. Hát akkor melyik tapasztalat, melyik benyomás, vélemény, állítás érvényes ma? A lázadóké avagy a rendszer ideológiáját hirdetőké?

Köztulajdon. A rendszer hivatalossága ismerte el, hogy a köztulajdon állami és szövetkezeti tulajdonként létezik. Nem kifejlett, ténylegesen társadalmasiasodott köztulajdonként. Ennélfogva a tulajdonviszonyok alapján szólhatunk-e szocialista rendszerről? Nem az államszocializmus kifejezés volna helyesebb?

Az államszocializmus kifejezés használata viszont történeti pontosítást igényel. Lenin államkapitalizmust és munkás-paraszt szövetségen nyugvó proletárdiktatúrát regisztrál Szovjet-Oroszországban. Marx és Engels - nyomatékosítva Lenin által az Állam és forradalom című dolgozatában - az államkapitalizmust a proletariátus "végre megtalált politikai formájával", a kommün-típusú állammal ötvözik, a párizsi Kommün tapasztalatai alapján. Szerintük - a győztes proletárforradalmat követően - a szocializmushoz vezető átmenetben a kommünállam közvetlen demokratikus önigazgató felépítése ellensúlyozza a még egy egész történelmi időn át létező többszektorú gazdaságot, tulajdonszerkezetet. A szocializmusban pedig, a kommunizmus alsó fokán, se osztályok, se pártok, se állam nem létezik (fennmarad viszont a javak elosztásában az emberek közötti képességek szerinti egyenlőtlenség, a munkamegosztás bizonyos hierarchikus és kényszereket hordozó jellege s a társult tulajdon sokfélesége). A létrejött "szocializmusokban" ellenben a társadalomtól messze elidegenült állam, a despotikusan, illetve totálisan hatalomgyakorló pártdiktatúrák érvényesítették a munkaerő alávetettségét az állami-bürokratikus tőkének, az úgynevezett kollektív magántulajdonnak. Akkor most mennyire szocializmus az államszocializmus?

Aztán, a kapitalista és a szocialista világrendszer összevetésekor elhanyagolhatjuk-e, hogy a kapitalizmus - jó félezer évével - a "szocializmussal" - praxisként - legfeljebb nyolc évtizede hasonlítható össze. Nem is említve a mélységesen sanyarú termelőerőket, amelyek bázisán a "szocializmus" az aligkapitalista viszonyokból a kitörést megkísérelte (egy vitathatatlan modernizációt végrehajtva).

Annak implikálását se osztom, hogy a világrobbantó polgári forradalmak eszmei előkészítői a későbbi valósággal egybevágóbb társadalomképpel buzdították volna kortársaikat a feudalizmus ellen, mint amennyire "kidolgozott" szocializmus- és kommunizmusképet kínálnak embertársaiknak a kapitalizmus korábbi és jelenlegi megkérdőjelezői. A feudalizmust elvetők utópiákat gyártottak, s ez az, amitől tartózkodtak a forradalmi antikapitalista proletármozgalom értelmiségi irányítói. Nem intellektuális bátorság híján, nem szakmai felelőtlenségből, hanem tapasztalatból eredő felelősségből. Tanultak a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség polgári álmából volt fölocsúdásból. A politikai, társadalmi szintű előretervezésnek kikerülhetetlenül léteznek objektív "ismeretlenjei". E belátás igazsága megilleti azokat is, akiket nem elégít ki a kapitalizmus közösséggazdagító kapacitása.

Fekete György
tanár