Siralmasok

VISSZHANG - LI. évfolyam 8. szám, 2007. február 23.

Első látásra nevetséges, hogy egy politikai irányzat érvényesítése érdekében az Ómagyar Mária-siralmat is csatasorba lehessen állítani, másodikra azonban cseppet sem az.

Zászlóbontás című cikkében (ÉS, 2007/6.) Ungvári Tamás is reflektál egy olvasói levélre (Nagy Mariann: Szél ellen, Népszabadság, január 26.), melyben a szerző zsidózás ügyben egyenesen Szűz Máriára hivatkozik mint nem zsidóra, s mint olyan szellemi elődjére, aki végre szabadon, "kód nélkül" kimondta, hogy a "zsidó" szó a "Krisztus-gyilkosok" szinonimája. Nem voltam rest, és megnéztem, hogy a gyerekek milyen átiratban olvashatják a Siralom kora középkorban keletkezett, nehezen érthető szövegét. Azt láttam, hogy a levélíró indokoltan hivatkozhat a tananyagra. A továbbiakban ezért nem a levélíró az érdekes számomra, hanem az, hogy miként jöhetnek létre az indokoltságok, és mit gerjesztenek. (A verset egyébként hetedikben, és nem nyolcadikban tanítják, ami azért fontos, mert a levélírónál úgymond egy nyolcadikos olvassa éppen, és ez kérdésessé teszi, hogy N. M. a saját tapasztalatát írja. Azt viszont biztossá, hogy Ungvárinak nem kéne magától értetődő módon tanárnőnek tekintenie őt!)

A Leuveni kódexben ránk maradt eredeti, 14. századi versfordításban (melyben Mária egyes szám első személyben beszél) kétszer fordul elő a "sydou" szó. Pais Dezső fonetikus átírásából idézve, először az elején: (a bú) "választ világomtuul, zsidou fiodumtuul", majd a végén: "Zsidou, mit téssz türvéntelen". Pais beiktatott értelmező vesszőket (az eredetiben nem voltak ilyenek), de, mint látható, az első "sydou" szó után nem tett ki ilyet. (Az én generációm a gimnáziumban, a hatvanas évek elején a Pais-féle átiratot kapta.) Így az elején lévő rész olvasata a realitásnak megfelelően ez: "Zsidó fiacskámtól". Ennek fényében a későbbi "zsidou, mit téssz" sem több annál, mint amikor az ember a sajátjait (itt azok egy részét: a főpapokat és írástudókat) szólítja meg, "fajtaként" még véletlenül sem elhatárolódva. Hanem pontosan úgy, ahogyan pl. magyar költők tucatja is meg szokta tenni, amikor egyszerűen kívülről, de erős érzelmektől vezéreltetve szól a többiekhez: "Talpra magyar!", "Magyar! hajnal hasad!" stb. Emellett köztudott, hogy az olyan helyeken, ahol népek tucatjai éltek egymás mellett (pl. az ókori római birodalom területein vagy a kora középkorban), magától értetődő volt a népnevek gyakori említése.

A múlt század eleji Mészöly Gedeon nyelvész azonban más utat választ, mint Pais Dezső. Ő minden látható nyelvi indok nélkül egyszerűen többes számba teszi a vers egyes számú szavait: "A zsidók világosságomtól, megfosztottak fiacskámtól". Ezzel leválasztja a gondolatról az előzményt, amely azonban a megfosztottság magyarázata is lehet: "siralomba süppedek, bútól aszok", és ez a magamba roskadás az, ami elválaszt az élettől és a fiamtól. (Természetesen más értelmezés is lehetséges.) Mészöly a "bánatosság" helyébe új, értelmező alanyként "a zsidók"-at iktatja be mint a megfosztottság egyedüli okozóit. Így egyértelműen felrajzolja a megszokott antijudaista képet: az egyik oldalon állnak monolit, ártó csoportként "a zsidók", a másikon a szenvedő Mária és fia, értelemszerűen nem zsidókként. Ma - ki tudja, hány generáción át - kapják a gyerekek a tankönyveikben ugyanezt a képet, amely ráadásul lépten-nyomon visszaköszön az általánossá váló zsidózásból (románozásból, cigányozásból, kínaizásból), miközben csak zavarosabbá válhat attól, hogy maga a zsidózás, románozás stb. fogalma is tisztázatlan. A normális, nem antiszemita családban nevelkedő, tizenkét-tizenhárom éves gyerek fejében a "zsidó" szó ugyanolyan neutrális népnév vagy vallásnév, mint az összes többi. Amikor azonban a tankönyvben is megkülönböztető specifikumként lát összekötve a zsidósággal egy hatalmas bűnt (az ölést), akkor ez el fogja halványítani a vers egyéb izgalmait, s tartalmi-formai kérdések helyett ismét csak egyetlen kérdés fog a szeme előtt ott ágaskodni: akkor most zsidózhatunk vagy nem zsidózhatunk? S a tanárnak - ahelyett, hogy a vers egyediségének és univerzális értékeinek élvezetében merülne el, a gyerekekkel együtt - ennek a kérdésnek a feszültségeivel kell foglalkoznia. Ami pedig olyan mértékű filológiai munkát igényel tőle, mely fölöslegesnek ugyan nem mondható, de amire hetedikesekkel foglalkozó magyartanárként nem kötelezhető.

Ha valóban fel akarja oldani a feszültséget, akkor pl. egyértelmű bibliai idézetek sorát kell felvonultatnia: Jézus zsidó mivoltáról; arról, hogy a zsidóság sosem volt monolit (lásd farizeusok, zelóták, szadduceusok stb.); hogy mi volt Jézus halálos vétke a főpapok szemében ("mivelhogy Isten fiává tette magát"), s hogy miért nem maguk a zsidók ölték meg ("Mert nekünk senkit sem szabad megölnünk"). S ha ezeken túljutottak, még ott a kérdés: antiszemita volt-e a vers írója-fordítója. Korukban, a 14. században egymás mellett élt a gyilkos zsidóüldözés és az Ószövetség (mint a törvényeken alapuló rend értelmének manifesztuma) feltétlen tisztelete - bármelyik szemléletmódhoz lehetett közük. A "Zsidou, mit téssz türvéntelen? Fiom miért hol büntelen?" rész inkább a tiszteletre utal. Mert ugyan a zsidó főpapok kétségtelenül megölésre adták át Jézust a rómaiaknak (akiknél az ölés nem volt törvénytelenség), de ők maguk nem megölték, csupán elítélték - bűntelenül. Más szóval: hamis tanúbizonyságot tettek. Ezt a zsidóság alkotta törvényt, a Tízparancsolat tiltja. A vers szerzője maga is bűnnek tekinti a hamis tanúságtevést, tehát tiszteli a Tízparancsolatot, tiszteli a törvény népét. Az Ómagyar Mária-siralom apropójából nemigen zsidózhatunk.

Mindezek végiggondolása csak hasznos lehet, de nem feltétlenül a hetedikes magyarórákon. S bár fölösleges tudás nincsen, fölösleges erőfeszítés nagyon is lehetséges. Kivált olyan helyzetekben, amikor a tananyagban a tudással szemben egy vonzó klisé kínálja fel magát. És ez egybeesik a legaktívabb politikai ideológia egyik kliséjével. Hogy azután éppen a magyarság első, kifinomult költői teljesítménye legyen az, amely a zárt, ellenséges indulatokkal teli és differenciálatlan gondolati kliséket fogja futószalagon erősíteni.

Lévai Júlia

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 25. szám, 2021. június 25.
LXV. évfolyam, 25. szám, 2021. június 25.
LXV. évfolyam, 19. szám, 2021. május 14.
Élet és Irodalom 2022