A kultúra máza

Amikor 2005. augusztus végén a New Orleanst védő gátak átszakadtak, a várost nem csak a víz öntötte el: a vízszint emelkedésével néhány óra alatt összeomlott mindaz a fizikai és adminisztratív infrastruktúra, ami egy város működéséhez szükséges. Fokozatosan megszűntek a közüzemi szolgáltatások; a csatornarendszer visszafelé kezdett folyni; az utakat eltorlaszolták a kidöntött fák és a törmelék; a normális, mindennapi élet vészhelyzeteire méretezett rendőrség, mentőszolgálat, tűzoltóság nem tudott megbirkózni a rázúduló feladatokkal. Megjelentek a fosztogatók, akik nemcsak a túléléshez nélkülözhetetlen dolgokat hurcoltak el, hanem bevásárlókocsikkal a tornacipőt, alkoholt, elektronikai eszközöket is, feltörték a bankautomatákat; testvér testvér ellen fordult; rálőttek a katasztrófaelhárítás végett mozgósított Nemzetőrségre és a helikopterekre; megtámadtak egy még működő kórházat.
Franciaország, Belgium, Hollandia, Skandinávia nem egy nagyvárosában polgárháborús állapotok uralkodnak. Több negyedből száműzték a közigazgatás helyi intézményeit, a közszolgáltatások akadoznak; a tömegközlekedés gyakorlatilag leállt; a mentők és tűzoltók csak rendőri védelemmel tudták teljesíteni feladatukat. Egy belga vasutast randalírozó "fiatalok" agyonvertek egy zsúfolt antwerpeni buszon (2006. július 24.). Két héttel korábban más "fiatalok" a brüsszeli metróban leszúrtak egy fiatalembert az mp3-lejátszójáért. Franciaországban "ifjakból" álló bandák portyáztak, néhány napja Marseille-ben Molotov-koktélt dobtak egy utasokkal teli buszba - egy fiatal nő súlyos égési sebeket szenvedett, élet és halál között van. (A politikai korrektség nem engedi a francia és a belga sajtónak, hogy közelebbről meghatározza, mit is takarnak a "fiatalok" és "ifjak" kifejezések - de ez egy másik cikk témája.)
Budapesten 2006. szeptemberben néhány téren és utcán szintén kitört a káosz és az alig visszafogott erőszak - kövekkel, botokkal támadtak a rendőrökre; autókat gyújtottak föl, és a tűzoltók csak rendőri védelemmel tudták teljesíteni a feladatukat; vandalizáltak egy síremléket; fölgyújtottak és kifosztottak egy középületet (hagyjuk rá: csak egy részét). Egy hónappal később egy jelentéktelen közúti baleset után egy gépkocsivezetőt két kislánya szeme láttára agyonvertek a helyiek.
Első ránézésre a New Orleans-i természeti csapásnak, a francia intifádának, a Szabadság téri félresikerült politikai tüntetésnek és az olaszliszkai lincselésnek semmi köze nincs egymáshoz. De mégis van: arra figyelmeztetnek, hogy milyen vékony a civilizáció máza; milyen kevés kell ahhoz, hogy megrepedjen; ha már megrepedt, milyen könnyen lepereg, és ha lepereg, a civilizációt azonnal az általános káosz és féktelen erőszak váltja föl. És emlékeztetnek arra, hogy ezt a vékony védőburkolatot csak egy kis létszámú, törékeny és tökéletlen kék ruhás erő (a rendőrség) védi a sérüléstől.
A magyar rendőrség éppúgy nem tökéletes intézmény, ahogy a brit, az olasz vagy bármelyik amerikai rendőri testület sem az - sőt, talán még azoknál is tökéletlenebb. De ideje tudomásul venni, hogy ez már nem az ötvenes, hatvanas vagy nyolcvanas évek pártrendőrsége, amely egy vékony politikai elitréteg hatalmát védi. Ez már a rendszerváltás rendőrsége; olyan, amilyen - és a magyar társadalom tette olyanná, amilyen. Ha bajok vannak vele (és vannak), azokért már régen nem lehet idegen befolyást, idegen fegyverekkel hatalomra juttatott Quislingeket hibáztatni. Immár tizenhetedik éve a demokratikusan megválasztott képviselők határozzák meg működése törvényes kereteit; demokratikus választások alapján kinevezett kormányok felügyelete alatt történik a testület felszerelése, kiképzése és alkalmazása, a vezetők kinevezése. Mai állapotáért és problémáiért a jobboldal és a baloldal egyaránt felelős: az utóbbi tizenhét évben nagyjából fele-fele arányban osztoztak a kormányzáson. Magabiztos dilettantizmusukkal (és talán szánt szándékkal is) azonban olyan jogi-társadalmi légkört teremtettek, amely elbizonytalanítja a rendőröket, akadályozza a rendőri munkát. Olyan nehézkes adminisztratív környezetet teremtettek, amely még a legrutinszerűbb rutinintézkedés esetén is korrupcióra késztet: a polgár inkább megpróbálja lefizetni az intézkedő zsarut, csak ne kelljen egy lejárt műszaki vizsga miatt hetekre leállítani az autót, és mindennapi tevékenysége helyett a bürokrácia útvesztőjében bolyongania. Elhanyagolták a fejlesztést, olyan felszerelés beszerzését hagyták jóvá, amely nem felelt meg a bevetési követelményeknek, olyan parancsnokokat neveztek ki, akik nem álltak ki beosztottaik mellett, nem támogatták intézkedéseiket.
A beosztottaikat cserbenhagyó parancsnokok között nyilvánvaló kivétel Gergényi tábornok. Lehet, hogy valóban olyan hozzá nem értő, arrogáns, hazudozó zsarnok, ahogy azt a véleménymondók széles skálája állítja vagy sugallja. Lehet, de én kétlem. Sokkal valószínűbb, hogy jól felkészült rendvédelmi szakember és jó parancsnok, és sokkal inkább kommunikációs, semmint politikai vagy szakmai hozzáértési problémái vannak. Katonai pályám során sok generálist ismertem - katonát, tengerészgyalogost és csendőrt, amerikait, olaszt, oroszt és magyart. Mind egyformák. Egész életüket azzal töltik, hogy döntéseket hoznak és parancsokat osztogatnak. Nem szoktak hozzá, hogy döntéseiket, beosztottaik magatartását utólag magyarázgassák. Ha ez mégis szükségessé válik, a magyarázat is leginkább parancsnak hangzik: ez volt a harcászati helyzet, ezt a döntést hoztam, ezeket az utasításokat adtam ki, ez volt az eredmény, tessék mindezt tudomásul venni, és ne tessék ostoba kérdésekkel vesztegetni az időt.
Gergényi pontosan illik ebbe a paradigmába. Nyilván szokatlan és kellemetlen élmény számára tízszer elmagyarázni, hogy a tömegoszlatás során lehetetlen egyenként mérlegelni minden jelen lévő személy életkorát, családi állapotát, foglalkozását, szándékait és magatartását. Hogy aki a felszólítás után nem távozik, azzal szemben akkor is kényszerítő eszközöket alkalmazhatnak, ha pap vagy parlamenti képviselő, ha éppen semmit nem csinál, csak áll az előrenyomuló rendőrsorfallal szemben. Hogy a gumilövedékkel szerelt lőszert közvetlen irányzásra tervezték, röppályaíve olyan, mint egy szivárvány (egy könnygázgránáté még olyanabb), a függőleges szórás huszonöt méter távolságban már húsz-harminc centiméter, és a mellre célzott lövés is okozhat fejsérülést. Hogy a ballisztika törvényei nem alkalmazkodnak valami ködösen megfogalmazott fejmagassági tilalomhoz. Hogy kétezer (háromezer? ötezer?) gumilövedékkel szerelt lőszert használtak fel (töltényenként három-három lövedékkel); a kórházi jelentések szerint ezek csak két (három? öt?) fejsérülést okoztak - ami azt sejteti, hogy a lövészek eléggé óvatosak voltak. Hogy a "nem rendszeresített eszköz" nem azonos az "állomány számára tiltott" eszközzel. Hogy a vipera egyetlen jelentős előnye a rendszeresített tonfával szemben, hogy összetolt állapotban kevesebb helyet foglal, könnyebben, akár zakó alatt rejtve is hordható. Hogy az egyéni rendőri túlkapások kezelésére nem a fegyelmi büntetés, hanem a korrekt kiképzés a leghatásosabb eszköz. És a tábornoki türelem nyilván gyorsan elfogy, amikor már tizedszer teszik föl értetlenkedve ugyanazt a kérdést, vagy amikor egy újságíró kérdés helyett kioktató beszédet tart.
Van egy jó barátom (sikeres építési vállalkozó), aki számomra a mindkét lábbal szilárdan a földön álló, józan gondolkodás példaképe és megtestesítője. Néhány hónappal ezelőtt, valami éppen aktuális ázsiai természeti csapás alkalmából jegyezte meg, hogy milyen jó hely Magyarország - itt semmi ilyesmi nem történik. Nincs földrengés és szökőár, az erdőtüzek és árvizek kezelhetőek. A szeptember-októberi események is alátámasztják ezt az elemzést. New Orleansban a teljes összeomlás órák alatt bekövetkezett, és rendvédelmi eszközökkel kezelhetetlen volt. A francia, belga, skandináv intifáda egy harminc éve tartó önámító társadalmi folyamat logikus következménye, mely rendvédelmi eszközökkel már megoldhatatlan. Gergényi nemrég benyújtott nyugdíjazási kérelmének elutasítása azt sejteti, hogy a politikai elit számára ennyi figyelmeztetés elegendő volt: pillanatnyi politikai előnyök érdekében nem akarja megkockáztatni, hogy amikor a civilizáció máza a következő alkalommal repedezni kezd, a rendőrség ismét bizonytalanul és habozva fogjon a probléma kezeléséhez.