SZILVÁSY IGAZMONDÁSA

PÁRATLAN OLDAL - L. évfolyam 49. szám, 2006. december 8.

Az ombudsmani hivatal írásos anyagában nincs olyan kitétel, hogy a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) lenne a felelős az augusztus 20-án bekövetkezett katasztrófáért - jelentette ki Szilvásy György kancelláriaminiszter. Ezzel szemben az állampolgári jogok biztosának egy nappal korábban közzétett jelentése többek között ezt tartalmazza: "...A kormány nevében eljáró MeH nem teljesítette objektív alapjogvédelmi kötelezettségét, ezzel pedig alkotmányos életvédelmi kötelezettsége tekintetében súlyos visszásságot okozott." Lenkovics Barnabás a vizsgálatról szóló összefoglalót ismertető sajtótájékoztatóján hozzáfűzte, hogy a rendezvény megrendelőjeként a MeH az első számú felelős a történtekért, mert sorozatos hibák voltak a tűzijáték előkészítésében és lebonyolításában. Én azt hittem, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése, legalább kormányoldalon, jár valamilyen katarzissal. Azokra nem gondoltam, akiknek a zsigereiben van az őszintétlenség. Annyit azért írjunk Szilvásy javára, hogy soha nem cáfolta: a tűzijátéknak négy halottja és mintegy háromszáz sérültje volt.

Lantai András

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 9. szám, 2024. március 1.
LXVIII. évfolyam, 4. szám, 2024. január 26.
LXVII. évfolyam, 46. szám, 2023. november 17.
Élet és Irodalom 2024