Beszólt nekem a Ferenc

VISSZHANG - L. évfolyam 44. szám, 2006. november 3.

Biz' isten, eszem ágában se lenne vitát nyitni éppen a muhi csatáról az ÉS hasábjain, ha az ezt (is) érintő glosszámra érkezett, úgymond szakértői válasz nem így kezdődött volna: "Beszólt nekem a tót, amikor legutóbb magyarba építkeztünk, hogy geci román". (Gáspár Ferenc: Ezt a csatát elvesztettük, 2006/43.) Civilizált korban az ember nem indít el gondolatsort alpári felütéssel. De ha ez mégis megtörténik, közös mentális egyensúlyunk visszaállítása kedvéért emellé legalább kérdőjeleket kötelességünk odaállítani. Mert hogy kerül ide ez a kép egyáltalán? Tegyük fel, írásomban tévedtem abban, hogy voltak-e bandériumok (főurak, uralkodók stb. saját pénzen kiállított, zászló alatt vonuló csapatai) Muhi mellett. (Igen, tévedtem, pontosabban a hasonló hangzás és látvány miatt elírtam a szót, és bandériumot gépeltem dandár helyett, amiért diszlexiám nevében is bocsánatot kérek. Mindazonáltal léteztek bandériumok is abban a korban - akár ott is lehettek a csatamezőn.) S tegyük fel, abban is tévedtem, hogy - miközben a kunok megsértésével egy negyvenezres seregtől fosztotta meg magát az elit egy része - Magyarországnak egy 120 ezres mongol sereg támadására kellett volna felkészülnie, jóllehet G. F. szerint "százhúszezer embert akkoriban lehetetlen volt megmozgatni". (Nem, ebben akkor sem tévedtem, ha a tömörség kedvéért eltekintettem a mongol sereg létszáma alakulásának részletezésétől. De ha ennyire fontos, a korabeli krónikás, Rogerius mellett több forrást is lehet idézni: a kínai falat ért támadásnál 200 ezer, a Volga felső folyásának megszállásánál 150 ezer lovast említ pl. Az emberiség krónikája című, rendszerváltás utáni [tehát elfogultsággal nem vádolt] Officina Nova-kötet. "A hadsereg, mellyel Batu és Szubutai 1237-ben Nyugot meghódítására indultak, 120 000 emberből állhatott [...] a sereg jobb szárnya összetörte a lengyel hadsereget, s miután a sziléziai herceg seregét is tönkre verte, Magyarországba sietett, hogy az időközben a Kárpátokon átkelt hadsereggel egyesüljön" - írja az 1904-es, bolsevik szellemtől nem érintett, Franklin-Révai-féle Nagy Képes Világtörténet az V. kötetben. Hogy végül is a fősereg mekkora volt, azt valóban nem tudni, de az nyilvánvaló, hogy nem lehetett maroknyi, ráadásul itt egyesült a többiekkel. A rendszerváltás után a Nemzeti Tankönyvkiadónál megjelent másodikos történelemkönyvben ezt olvashatjuk Walter Máriától: "Pesten közben 60 ezer ember gyűlt össze, és a Batu vezette mongol fősereg ellen indultak". G. F. pedig azt állítja: "a mongolok száma nem lehetett több tíz-húszezer harcosnál" (értsd: a mongol harcosok száma nem lehetett több tíz-húszezernél). Hatvanezer kontra tíz-húszezer - és mégis veszítettek? Ejnye, ejnye!

Ám térjünk vissza az alapproblémához: tehát mondjuk tévedtem volna a fentiekben. Hogy jut eszébe ezekről a tévedésekről egyáltalán valakinek az a bájos történet, melyben két ember kizárólag a származása alapján definiálja és sértegeti egymást, ám az egyiküknek kis fojtogatás útján olyannyira sikerül jobb belátásra téríteni a másikat, hogy sörözőtársakká válnak? S miért érzi úgy G. F., hogy glosszám ugyanúgy személyesen sérti őt, mint meséje fojtogatásra hajlamos hősét melóstársának piszkálódása? Biztosíthatom, hogy miközben a gyűlölködésükkel ártó urakról írtam, eszembe se jutott Gáspár Ferenc, de az sem, hogy ezek az urak a nemzet egységét vagy megőrzendő értékeit szimbolizálnák. Demokrata általában nem urakkal azonosul, ha nemzetről beszél. Vagy ha mégis, csak személyes mérlegelés után. (Sajnos, ez esetben nem tudjuk, ki harcolt bátran Muhinál, s ki nem.) Ami pedig a sörözést illeti, abban sajnos nem számíthat rám: bizonyára tudja, hogy biológiai adottságaik folytán a nők számára a konfliktusok megoldásának legritkább esetben válhat színterévé a kocsma.

Lévai Júlia

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 25. szám, 2021. június 25.
LXV. évfolyam, 25. szám, 2021. június 25.
LXV. évfolyam, 19. szám, 2021. május 14.
Élet és Irodalom 2022