A Szent-Györgyi-Bay-modell

A lapban korábban - Venetianer Pál szerint - közbeszéd tárgya lett a szerző által Botrány a tudomány körül címen tárgyalt téma. (ÉS, 2006/21.) Az utóbbi években huszonkét Magyarországon született nagy tudós - közöttük kilenc Nobel-díjas - kivételes talentumának gyökereit kutattam. Életútjuk elemzése alapján a magyar tudósgéniuszságnak öt modellje körvonalazódott, ismeretük talán segíthet a jelen problémáinak orvoslásában.

(Az "agyelszívásos"-modell) Nyolc Magyarországon született Nobel-díjas tudós, így Hevesy György, Lénárd Fülöp, Békésy György, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Oláh György, Harsányi János, Herskó Ferenc és a kiválasztott 13 nem Nobel-díjas közül öt: Kármán Tódor, Polányi Mihály, Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede életében ez a modell érvényesült. Mindannyian szülőhazájukban jártak iskolába, sőt - Szilárd Leó, Neumann János és Teller Ede kivételével - egyetemi diplomájuk megszerzése után dolgoztak is Magyarországon, de azután külföldre távoztak - végleg.

E modell értelmezésekor a magyarázatok közül hármat érdemes kiemelni. Az egyik: a tudományos kutatás világában el kell különíteni a centrumot és a perifériát. A centrumban gyűlnek össze a legkiválóbb tudósok, akik általában együttműködve - hiszen a modern kutatás már csak csapatmunkában végezhető - dolgoznak a legjobb technikai feltételek és megfelelő anyagi megbecsülés mellett. Mindehhez sok pénz (az USA számos tudományos intézményének a költségvetése nagyobb, mint a Magyarországon a kutatásra fordított teljes összeg) és "válogatott" kutatók kellenek. Ilyen feltételek pedig csak a nagy és gazdag országokban biztosíthatók. Az említett nagy tudósok közül ezt szinte mindegyik felismerte és sokan éltek is e lehetőséggel. Egyikük ezt nevezte magyar titoknak, vagyis hogy "időben kell lelépni". Közülük nyolcan meg is kapták a Nobel-díjat, de többiek is világhírnevet szereztek.

A másik magyarázat is fontos. A talentumoknak két típusa különíthető el. Az egyikbe a nagyon okos emberek tartoznak, akik könnyen tanulnak, és jól teljesítenek mind az iskolában, mind szakterületükön, éppen ezért általában vezető pozícióba kerülnek. Ők okosságuk miatt nemcsak a közérdeket, de saját hasznukat is jól érvényesítik. A másik csoportba a kreatív talentumok tartoznak, akiknek divergens ("máskép") gondolkodása és nonkonformista magatartása ("nehéz emberek") általában sok gondot okoz. Már az iskolában is, mivel a tanított anyag nemigen érdekli őket, nekik mindenről más jut eszükbe, és olyanokat kérdeznek, amire pedagógusaik nemigen tudnak választ adni. Már ekkor rühellik őket... Később is gyakorta "őrült", de legalábbis "vad" ötleteik vannak. Általában tíz közül kilenc megvalósíthatatlan, de a tizedik a gyermekágyi láz megoldása, az atombomba vagy a számítógép. Az okos vezetők biztosítják a társadalmi "rendet", míg a kreatív talentumok viszik előre a tudományt. A baj az, hogy a saját érdeküket jól védő okos vezetők sokszor nemcsak e kreatív talentumok vezető pozícióba jutását, de még munkájukat is akadályozzák. Már csak azért is tehetik ezt, mivel a társadalmat alkotó átlagos képességű tömegek körében is ellenszenvet keltenek ezek az általában arrogáns viselkedésű, sok gondot és bajt okozó kreatív talentumok. Hevesy Györgyöt, Békésy Györgyöt, Kármán Tódort, Polányi Mihályt, Szilárd Leót és Wigner Jenőt lényegében elűzték hazájukból. (Az utóbbi kettőt még meg is verték...) Később Ortvay Rudolf megpróbálta Wigner Jenőt és Neumann Jánost (őt kétszer is) visszacsalni szülőhazájába, professzori pályázatukat a hazai bírálók azonban alkalmatlannak nyilvánították. Neumann Jánost a Magyar Tudományos Akadémia tagjának is ajánlották, a többség azonban megválasztását elutasította.

A harmadik magyarázat remélhetőleg idejemúlttá vált, mivel ez a zsidó származású tudósgéniuszok elmenekülését jelentette az életveszélyből. Különben ők is Bródy Imre sorsára jutottak volna. Két későbbi Nobel-díjas, Harsányi János és Herskó Ferenc nagy szerencsével túlélte a holokausztot, de emigrálásukban szörnyű tapasztalataik meghatározóak voltak.

Végül az agyelszívás hasznosnak is tűnhet. A kreatív géniuszok csak a tudomány centrumaiban képesek kivételes képességeik valóra váltására, és ennek gyümölcse előbb-utóbb a periférián, így szülőhazájukban is élvezhető. A számítógépet Magyarországon bizonyosan nem lehetett volna kifejleszteni, mégis milyen jól tudjuk mi is hasznosítani.

Érdekes tudománytörténeti adalék, hogy amikor Szilárd Leó agyában Angliában megfogant a nukleáris láncreakció ötlete, csaknem mindenki bolondnak tartotta. A kevés kivétel közé tartozott Polányi Mihály, aki levelet is írt az Egyesült Izzó kivételes talentumú vezetőjének, Aschner Lipótnak, hogy nem tudna-e laboratóriumot biztosítani e kutatásnak. Mi lett volna, ha az atombombát Újpesten kezdték volna kifejleszteni?!

(A "magyar kripta") Semmelweis Ignác (1818-1865) Budán született, német anyanyelvű magyar állampolgárként. Elemi és középiskoláit Magyarországon, az orvosegyetemet részben Bécsben, részben Budapesten végezte. Bécsben kezdte meg orvosi tevékenységét, és ott ismerte fel a gyermekágyi láz kórokát, egyben kidolgozva a megelőzés módszerét is. Addig minden tizedik nő lett a szüléskor a gyermekvállalás mártírja, felfedezésének köszönhetően e tömeges fertőzőbetegség kivédhetővé vált. Semmelweis 1850-ben elnyerte a magántanári címet a bécsi orvosegyetemen, amit akkor Európa egyik vezető univerzitásának tartottak. Ő azonban hazatért, előbb a Rókus kórházban dolgozott, majd az uralkodó a pesti egyetemen "a szülészet elméleti és gyakorlati ismeretének rendes tanárává" nevezte ki. (A pesti kar a magyarul nem beszélő bécsi K. Braunt ajánlotta professzornak, noha a kiírás szerint feltétel volt a magyarnyelv tudás.) Semmelweis a gyakorlatban is igazolta tanainak korszakalkotó jelentőségét, megelőzési módszerét mégis kevesen alkalmazták. 1861-ben és 1862-ben megírta ezért hírhedt nyílt leveleit Európa vezető szakembereinek, amelyben őket hóhérnak, gyilkosnak, Nérónak nevezte. Mindez komoly visszatetszést keltett profeszszortársaiban, akik az 1860-as években éppen Európához akartak "csatlakozni". 1865-ben ezért mondvacsinált ürüggyel elmebetegnek nyilvánították Semmelweist, de neki pihenésképpen csak rövidebb külföldi fürdőkezelést ajánlottak. Maga ment el Bécsbe 1865. július 31-én, de ott újra félrevezették, és elmegyógyintézetbe csalták. Semmelweis innen - felismerve fondorlatos megtévesztését - távozni akart, ezért a betegápolók olyan súlyosan bántalmazták, magyarán agyonverték, hogy 1865. szeptember 13-án belehalt sérüléseibe. 47 évet élt. Bródy Imre (1891-1944) Gyulán született a nevezetes zsidó Bródy család (elég édesapja öccsére, Bródy Sándor íróra utalni) leszármazottjaként. Az aradi főgimnáziumban érettségizett. 17 éves korában elolvasta Max Planck kvantumfizikai könyvét, aminek köszönhetően a tudomány bűvöletébe került. A budapesti egyetemen szerzett matematika- és fizikatanári diplomát, itt is helyezkedett el. A tanítás mellett készítette el fizikai doktori értekezését, ami nemcsak otthon, de külföldön is nagy figyelmet keltett. Meg is hívták az egyetemre tanársegédnek. A I. világháború utáni antiszemitizmus miatt eleget tett göttingeni meghívásának, ahol a Nobel-díjas Max Born munkatársa lett. Karrierje üstökösként ívelt a magasba, az ottani két éve alatt megjelent négy közleménye világhírűvé tette. Ő mégis, honvágyától hajtva, visszatért Magyarországra. Az egyetemen nem kapott állást, ezért az Egyesült Izzóban 1922-ben létrehozott Kutatólaboratóriumban helyezkedett el. Neki köszönhető a kriptonlámpa előállítása, ami a magyar ipar legnagyobb nemzetközi sikere lehetett volna, ha nem szól közbe a II. világháború. A hadiüzemnek nyilvánított Izzó igazgatója, Bay Zoltán, a zsidótörvények hatálya alól őt mentesítette mint nélkülözhetetlen szakembert. Amikor azonban feleségét és lányát elhurcolták, míg ő a Kutatólaboratóriumban dolgozott, önként utánuk ment. Az Auschwitz-birkenaui haláltábor gázkamrájában ölték meg 53 éves korában.

A "magyar kripta" fogalmát Selényi Pál (1884-1954), a kiváló fizikus, többek között a xerox-készülék szabadalmaztatója alkotta meg. Szerinte az I. világháború utáni gazdasági helyzetben, és az egyre kontraszelektáltabb vezetésű Magyarországon a tudós talentumok sorvadásra, sőt - mint Semmelweis és Bródy szélsőséges példája mutatta, akár - halálra vannak ítélve. A sokra hivatott tudóspalánták többségét nem ölték meg ugyan, de a kutatáshoz szükséges szakmai és társadalmi feltételek hiányában lassan elhalódtak. S nemcsak szimbolikus értelemben. Az általam értékelt, Magyarországon született, de külföldre emigráló és ott meghalt tudósok 81,4 évet éltek, míg az itthon maradottaknak csak 62,2 év adatott. Az életkörülmények tehát 19,2 évvel rövidítették meg a szülőhazájukhoz ragaszkodok életét!

(A "lehet valaki próféta saját hazájában"-modell) Eötvös Loránd (1848- 1919) a magyar történelem egyik nevezetes és jómódú családjának leszármazottjaként Budán született. Édesapja Eötvös József, a kiváló író nagy államférfiként mind az 1848-as, mind az 1867-es kormány vallás és közoktatásügyi minisztere volt. Eötvös Loránd a gimnáziumot a piaristáknál, az egyetemet Németországban végezte és már 24 éves korában professzor, 25 évesen pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Nevéhez fűződik a magyar fizikaoktatás és kutatás (elég az Eötvös-ingára utalni) megalapozása. Később hosszú ideig a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, 1894-ben pedig vallás és közoktatásügyi miniszter. Ekkor fogadták el a vallás szabad gyakorlásáról és a felekezetek egyenjogúságáról szóló törvényt. Többször jelölték Nobel-díjra (pl. Lénárd Fülöp is), de nem kapta meg, mivel ő a fizika forradalmának korában a klasszikus fizikában ért el jelentős eredményeket.

Szentágothai János (1912-1994) Pestújhelyen született. Édesapja szász származású, és még Schimert vezetéknévvel jómódú orvos volt. Fia kezdetben nehezen tanult, tanárai szüleinek még gyógypedagógiai intézménybe történő áthelyezését is felvetették. Később azután megtáltosodott, az orvosegyetemen kiváló talentumát már igazolta. A II. világháborúban katonaorvosként szolgált. Nyugatról tért haza, noha mind az ő, mind felesége családja külföldön maradt, illetve élt. Pécsen lett anatómusprofesszor, és nemcsak kiváló agykutatási eredményeket ért el, de nagyhírű tudományos iskolát is teremtett tanítványaiból. Többször jelölték Nobel-díjra, hiába. Később a budapesti egyetemen lett az anatómia professzora, majd a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, sőt politikai szerepet is vállalt.

E két tudósgéniusz - és szerencsére azért vannak még jó néhányan - azt példázza, hogy lehet valaki próféta saját hazájában is. Ehhez azonban a kivételes tehetség rendkívüli talentummá érését biztosító családi feltételek is szükségesek. S ők még mindezek teljesülése mellett sem kapták meg magyar állampolgárként a megérdemelt Nobel-díjat...

(A Kondorosi-modell) Kondorosi Ádám 1946-ban született Budapesten, nagyhírű ősök leszármazottjaként. (Édesanyja apja Johan Béla, a magyar közegészségügy géniusza, míg az ő felesége a nevezetes Zsigmondy család sarja, ahová az osztrák Nobel-díjas Richard Zsigmondy is tartozott.) Kondorosi Ádám szülővárosában szerzett genetikus végzettséget, majd az MTA Szegedi Biológiai Központjában kezdett dolgozni. Számos külföldi ösztöndíjának köszönhetően sikerült a pillangós nővények nitrogénkötését biztosító baktériumszimbiózis genetikai alapjait feltárniuk. Ezzel megteremtődött az elméleti lehetősége e gének búzába, rizsbe és más táplálékforrásokba történő beépítésére. Ha ez sikerülne, akkor nem lenne szükség a műtrágyázásra, és megszűnne az emiatti környezetszennyeződés. 1988-ban meghívták a franciaországi Nemzeti Tudományos Központ új növénygenetikai intézetének megszervezésére és vezetésére. Azóta magyar állampolgárú igazgatóként - ugyancsak magyar feleségével - sikeresen látják el e kutatási feladataikat Franciaországban. Nagy súly helyeznek ugyanakkor a magyar kutatók alkalmazására és a hazai tudományos intézetekkel történő együttműködésre. E modell hasznossága nem igényel magyarázatot, csak hát ehhez kivételes talentumú és nagyon fontos kutatási témát választó szakemberekre van szükség.

(A Szent-Györgyi-Bay-modell) Szent-Györgyi Albert (1893-1986) Budapesten született jómódú családban. Az orvosegyetemet is itt végezte el, de az I. világháború után csak külföldön tudott állást kapni. 1928 nyarán azonban Klebelsberg Kunó, vallás és közoktatásügyi miniszter személyesen felkereste az angliai Cambridge-ben, ahol akkor dolgozott, és meghívta az újonnan létrehozott szegedi egyetem Orvos Vegytani Intézete professzorának. Szent-Györgyi elfogadta meghívást, és töretlen sikerességgel folytatta kutatásait itthon. Ez annak is volt köszönhető, hogy Klebelsberg Kunó, amíg élt, az "okos vezetők" véd- és dacszövetségével szemben Szent-Györgyi Albert számára oltalmat és megfelelő kutatási feltételeket biztosított. Így azután 1937-ben magyar állampolgárként a Nobel-díjat is megkapta. A II. világháború után azonban, érzékelve a kommunista párt hatalomátvételét, és ebből adódóan saját életének veszélybe kerülését, illegálisan az USA-ba emigrált, és ott is halt meg.

Bay Zoltán (1900-1992) a gyulavári református lelkészi parókián látta meg napvilágot. Tízévesen vesztette el édesapját, mégis a Debreceni Református Főgimnáziumot, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karát ún. kormányzógyűrűsként végezte el. Fizikai doktorátusának megszerzése után Berlinben lett ösztöndíjas, ahol nagyon jó benyomást keltett mestereiben, ezért később állást is kapott. 1930-ban Klebelsberg Kunó miniszter azért utazott Berlinbe, hogy az új szegedi egyetem elméletifizika tanszékére nemzetközi hírű professzort hívjon meg. Meglepetésére a német szakemberek a fiatal Bay Zoltánt ajánlották, akit ő ki is nevezett 31 évesen egyetemi tanárnak. Professzortársával, Szent-Györgyi Alberttel a szegedi egyetemet az ország vezető tudományos intézményévé tették. Kiválóságuk azonban nem keltett osztatlan elismerést a professzori karban, néhányan ott fúrták őket, ahol csak tudták. 1935-ben ezért Bay Zoltán elvállalta az Egyesült Izzó Kutatólaboratóriumának vezetését, ahol a radarhullámokkal megérintették a Holdat, emiatt tekintik Bay Zoltánt a radarcsillagászat egyik megalapítójának. A II. világháború után, 1948-ban, a fordulat évét követően, a rá nehezedő politikai zsarolás miatt az USA-ba "disszidált", ott is halt meg, de végrendelete értelmében szülőhelyén helyezték örök nyugalomra.

Mind Szent-Györgyi Albert, mind Bay Zoltán végül is külföldön halt meg, de ezt nem az agyelszívás, hanem a hazai politikai helyzet tragikus alakulása és közvetlen életveszélyük magyarázta. Remélhetőleg ez utóbbival a jövőben már nem kell számolni.

A Szent-Györgyi-Bay-modell érvényesülésének három feltétele lenne. Az első, hogy a kivételes tehetségek között nagy reményre jogosító tudóspalánták is legyenek. Ez várható, noha esélyeink romlottak a magyarság két igen tehetséges népcsoportjának elvesztése (a zsidók kiirtása és a németek kitelepítése), középiskolai rendszerünk színvonalcsökkenése, a gazdasági helyzet általános romlása és a jómódú középosztály drasztikus megfogyatkozása miatt. Fontos, hogy a kutató talentumukat már igazoló fiatalok eljussanak a tudományos centrumokba, tanulják meg a legkorszerűbb módszereket, építsenek ki jó személyes kapcsolatokat szakmájuk vezéregyéniségeivel, és bizonyítsák be kivételes talentumukat megjelent tudományos munkáikkal. A második feltétel olyan kultúráért és tudományért felelős miniszter lenne, aki ismerné a külföldön dolgozó fiatal magyar szakemberek teljesítményét, majd személyesen keresné fel és beszélné rá őket a hazatérésre. A harmadik feltétel is nehéz és kritikus: az illetékes miniszternek, miniszter asszonynak olyan személyi és anyagi feltételeket kellene a hazatérő fiatal tudósok számára biztosítani az itthon magukat bebetonozó és legalkalmasabbnak tartott vezetőgárdával szemben, hogy sikeresen dolgozhassanak tovább Magyarországon.

Véleményem szerint Magyarország jelenlegi helyzetében e modellnek van leginkább létjogosultsága, meg kellene próbálni alkalmazását. Különben továbbra is érvényesül a tudomány perifériáján született kivételes talentumok gyakorlata - ami ma már nem magyar titok -: időben kell lelépni.

Czeizel Endre