A legdélibb skandináv

Az elmúlt hetekben igazán nem voltunk híjával az ötleteknek: szakszervezetek, nagyvállalkozók, közgazdászok és kutatóintézetek álltak elő újabb és újabb javaslatokkal, hogyan is kellene megújítani az államot, csökkenteni a hiányt és új fejlődési pályára állítani Magyarországot.

Hallottunk véleményeket az adóemelés és az adócsökkentés elkerülhetetlenségéről, egy- vagy több-biztosítós egészségügyi modellről, tandíjról vagy nyugdíjkorrekcióról. Az elemzések többségének közös jellemzője, hogy valamennyi az eszközök szintjén mozgott. Csavarok, szögek, gerendák és vízcsapok, de arról kevesebb szó esik, hogy ezekből az instrumentumokból milyen építményt akarunk felhúzni.

Márpedig a józan ész és a politikai tapasztalat is azt tanácsolja, hogy először egy világos jövőképet kell felvázolni, és csak ezután következik a konkrét cselekvési terv és az ehhez szükséges intézkedések megfogalmazása. Nem választhatunk az eszközök tárházából, ha nincs képünk arról, hová akarunk eljutni.

Közép-Kelet-Európában persze bizonyos értelemben mindannyian konzervatívok vagyunk. Konzervatívok, amennyiben a történelem arra tanított minket, hogy szkeptikusan viseltessünk minden nagy átalakítási programmal, tervvel (és igen!) vízióval kapcsolatban.

E jogos szkepszis mellett arra is emlékeznünk kell, hogy nem érdemes semmilyen jövőképet megfogalmazni a társadalom elvárásaitól, értékeitől és attitűdjétől elvonatkoztatva. Aligha lenne mozgósító ereje Magyarországon annak a víziónak, amelynek sarokköve az alkoholárusítás betiltása és a cölibátus, de jelenleg egy radikális feminista átalakítás meghirdetésének sikere is csekély.

A társadalmi értékekkel való harmonizálás mellett egy ilyen jövőképnek a siker esélyét és reményét kell kínálnia - meg kell mutatni az embereknek, hogy a felvázolt új világ segítheti őket a globalizáció által kínált lehetőségek kihasználásában, hogy növeli saját egyéni sikerességük és az ország jólétének esélyét.

Kívánatos jövőképek kapcsán a közbeszédben valamely homályos Európára való utalás a meghatározó. "Úgy akarunk élni, mint Európában, mondják a fókuszcsoportok megkérdezettjei - és természetesen Nyugat-Európára gondolnak.

Már pedig Nyugat-Európa - legalábbis ebben az értelemben - nem létezik. Nincs egyetlen európai társadalmi modell. Sőt azok az országok, amelyek Horn Gyula szép szavával Jóropát leginkább reprezentálják a magyar közgondolkodásban (Németország, Franciaország, Olaszország), komoly bajban vannak. És nem csak ma, hanem belátható jövőjük sem túl fényes. A Demos Magyarország most publikált tanulmányában az innováció és kreatív gazdaság szempontjából vizsgáltuk az Uniót. Azt találtuk, hogy ebben az új, kreativitás-alapú korban a hagyományos nemzetközi gazdasági viszonyok Európán belül is átrendeződnek: korábban meghatározó mag-Európa stagnál, ám a kicsi északi országok, Svédország, Finnország, Dánia elképesztő mértékben fejlődnek. Míg Európa egészének pozíciói egyre romlanak, e skandináv régió a globális versenyben is remekül teljesít.

Ami igazán megrázó az elmúlt 15 év skandináv csodájában, hogy az információs társadalmat megteremtő, globális versenyképességi vezető pozíciójukat úgy érték el, hogy az emberi, társadalmi, életminőségi mutatókban is a legjobbak között szerepelnek. A skandináv országoknak sikerült az, amibe az öreg Európának beletört a bicskája; gazdasági posztmodernizáció a jóléti állam karcsúsított eredményeink megőrzésével.

Számomra nemcsak azért fontos a skandináv példa, mert ez az információs társadalmi átalakulásnak az amerikai (Szilícium-völgy) és a távol-keleti példái (Japán, Dél-Korea, Szingapúr) mellett egyik sikeres, önálló modellje, hanem azért is, mert ez az egyetlen olyan sikertörténet, amelynek társadalmi értékstruktúrái, kulturális mintái rokoníthatóak a magyarral.

Amikor skandináv modellből levonható tanulságokról beszélünk, akkor nem a rénszarvassonka fogyasztási mutatók vagy a szauna-elterjedtség mérőszámok utolérésére gondolunk. Sokkal inkább a teljesítményt és szolidaritást összehangoló a társadalomfejlődési mintázatot tarthatjuk inspirálónak. A skandináv országok mintát jelenthetnek Magyarország fejlődéséhez, tanulhatunk tőlük. A tanulás persze nem jelent a mechanikus másolást, a más körülmények között egyszer már bevált és ezért sokak által csodaszernek tartott megoldások egy az egyben történő átvételét.

Az északi országok sikertörténeteinek közös tanulságai ismertek: a vállalkozásbarát környezet, a csúcstechnológia fejlesztések támogatása, magas adószint, de átlátható és hatékony állam, társadalmi szolidaritás, befektetés a humán tőkébe és tolerancia. Nézzük meg, hogy a skandináv példa milyen tanulságokkal szolgál számunkra, illetve milyen elemeket kínál egy jövőkép kialakításhoz.

Kiindulásként: a skandináv országok sajátossága az információs forradalomhoz sikeresen alkalmazkodó, dinamikusan fejlődő gazdaság. Az ehhez vezető úton az első lépés egy vállalkozásbarát környezetet kialakítása, amely kedvező feltételeket biztosít a kis-, és nagyvállalkozók, valamint a külföldi befektetők számára egyaránt. Legyen Magyarország a régión belül az a hely, ahol a leginkább érdemes vállalkozni, kockáztatni, és ahol leginkább megtérül a kreativitás és a kemény munka. Ahol a politika és az állam folyamatosan leépíti a felesleges bürokratikus akadályokat, amelyek megnehezítik a vállalkozások létrehozását és működését, és a vállalkozó kedvű polgárokat igyekszik támogatni céljaik megvalósításában. A vállalkozói réteg szorgalma és kockázatvállalása egyben a munkahelyteremtés motorja - ezáltal a vállalkozásbarát környezet a szolidáris közösség egyik alappillére.

Vállalkozóink és a magyar gazdaság a világgazdasági részei. Meg kell fontolnunk, hogy ezen belül milyen szerepet szeretnénk betölteni, miben akarunk kiválóak lenni, mire alapozzuk jólétünket és jövőnket. Mivel most történelmi lehetőség előtt állunk, nem halogathatjuk tovább, hogy eldöntsük, milyen prioritások mellett képzeljük el ezeket a fejlesztéseket. Véleményünk szerint a jövő Magyarországa a csúcstechnológiák gyártásában és kialakításában kell, hogy megtalálja a helyét. Reménykedhetünk abban, hogy az országban, polgárainkban rejlő tehetség megadja nekünk azt a lehetőséget, hogy a nemzetközi gazdaság legigényesebb szektoraiban vállaljunk szerepet. Néhány európai ország egy teljes agráralapú gazdaságból néhány évtizeden belül a világ technológiai fejlődésének középpontjába került. Nekünk ennél sokkal kisebb utat kell megtennünk, csak szorgalmunkon, tehetségünkön és eltökéltségünkön múlik, hogy sikerül-e. Az új kormány politikájának a leghatározottabban támogatnia kell Magyarországon a csúcstechnológiákba való beruházást - belföldről és külföldről egyaránt -, valamint az ehhez szükséges humántőke- és infrastrukturális-fejlesztéseket. Magyarországról minden befektetőnek az jusson eszébe, hogy itt felkészült, kreatív és innovatív emberek várnak jó munkalehetőségre.

A munkahelyteremtés, a foglalkoztatottság növelése és ezáltal az egyéni méltóság biztosítása azért is lényeges, mivel a szolidaritás, a közösség összetartása a baloldali politika egyik alapköve. Magyarországon szerencsére erős a szolidaritás iránti igény, és az elmúlt hónapok világosan bizonyították, hogy ezen igény a politikai bal-jobb felosztást is átíveli. A polgárok többsége elkötelezett egy olyan közösség mellett, amely segíti a hátrányos helyzetűeket, nem hagyja cserben azokat, akik átmenetileg nehéz helyzetbe kerültek, és igyekszik integrálni azokat is, akik tartósabban kimaradtak a gazdasági fejlődés adta lehetőségekből. Hiába dinamikus a gazdasági növekedés, hiába nő a jómód, Magyarország mindaddig nem lehet sikeres, amíg nem segít azokon, akiket a biztos anyagi megélhetés lehetősége elkerült.

Különösen fontos a társadalmi mobilitás lehetőségének szélesítése. Jelenleg az oktatási rendszer a hátrányos helyzetű, de tehetséges fiatalok lehetőségeit inkább beszűkíti, mintsem hogy teret nyitna számukra. Ez elfogadhatatlan. Az oktatásnak, mint minden más közszolgáltatásnak, kiemelten kell arra törekednie, hogy lehetőséget adjon azoknak, akik leginkább rászorulnak a segítségre - hogy ne engedjen igazi tehetségeket elkallódni. A közösség intézményei nem lehetnek a gazdasági igazságtalanságok újratermelői. Ennek érdekében a társadalmi elosztórendszerek átalakításának lényeges eleme az is, hogy ezek igazságosan, szolidárisan osszák el szolgáltatásaikat. Ne azoknak jusson több, akik eleve több eséllyel indulnak, hanem azoknak, akiknek nehezebb helyzetből kell bekapcsolódniuk a gazdasági versenybe.

Az oktatásnak kimagasló szerepe van, mert a jövő nemzedék lehetőségeinek megteremtője és egyben gazdasági fejlődés alapja is. A modern, flexibilis gazdaság kihívásainak csak egy innovációt és kurrens készségeket közvetítő oktatási rendszer tud megfelelni, amely gyermekeknek, tanuló fiataloknak és dolgozó felnőtteknek egyaránt jó képzést nyújt. A széles rétegek kirekesztődése a minőségi oktatásból egyébiránt nemcsak a szolidaritás elvének megsértése miatt elfogadhatatlan, hanem azért is, mert mérhetetlenül árt a gazdaságnak a tehetségesek alulképzésével.

A szolidaritás és a magas színvonalú közszolgáltatások része, hogy nem lehetünk egy nemzetközi adóminimalizálásra törekedő verseny éllovasai. Az adópolitikának meg kell felelnie azon céloknak, hogy minél kevésbé terhelje a polgárokat, és a gazdasági versenyképességet se fékezze. De egyúttal nem haladhatunk egy olyan irányba sem, amely mindent vakon alárendel egy olyan adóredukáló programnak, amely megfeledkezik az állam felelősségéről a jó minőségű oktatás, modern egészségügy és szolidáris szociálpolitika megteremtésében. A jól működő, esélyteremtő állam nem vonja ki magát a közösség iránti felelőssége alól, mint ahogy nem is avatkozik bele feleslegesen az állampolgárok életébe. Igyekszik hatékony, emberközpontú és szolidáris intézményeket fenntartani a közszférában, hogy a polgárok a magánszférában minél jobban tudjanak élni a széles körű autonómiájukból fakadó lehetőségekkel.

Nem egyszerűen kisebb államra, hanem olyan közszolgálatra van szükség, amely modern megközelítéssel az emberek mindennapi igényeit szolgálja ki - hatékonyan, egyszerűen és gyorsan. Anélkül, hogy a versenyszféra haszonelvűségét átvennénk a közszolgálatokban, fontos a piac vevőközpontúságát a rendszer meghatározó elemévé tenni. A közszolgálatokban meg kell honosítani azt a felfogást, hogy a polgárok éppúgy a rendszer fenntartói, mint a vásárlók a vállalaté, és ezért az ő magas színvonalú, emberi kiszolgálásuk nem lehet másodrendű szempont, hanem a legfontosabb cél. Ehhez nyilvánvalóan az állam által nyújtott közszolgálatok átfogó reformja szükséges. Mélyreható változást kell véghez vinnünk az egészségügyben és az oktatásban, hogy ezek jobb szolgáltatást kínáljanak és hosszú távon is stabil, fenntartható rendszerek maradjanak, amelyek biztonságot és lehetőségeket adnak a polgároknak.

Ha az állam által nyújtott szolgáltatások jól működnek és igyekeznek az emberek mindennapi problémáihoz életszerű megoldásokat nyújtani, akkor a társadalmi kohézió és a demokratikus legitimáció is erősödni fog. A polgárok és a közszféra értékei kölcsönhatással vannak egymásra - ha az utóbbi működésében megnyilvánul a köz iránti elkötelezettség, a polgárok iránti törődés, akkor az egyben az egyének közösségbe vetett hitét is erősíti.

Ezért is fontos, hogy nyitott, toleráns környezetben éljünk. A kreativitás és az innováció csak olyan közegben tud meghonosodni, ahol elfogadjuk a világ sokféleségét és nyitottak vagyunk az új tapasztalatok, eltérő gondolkodás irányába. Egy bezárkózó ország, amely elfordul a világtól és nem hajlandó innovációt befogadni, nem tud a világgazdaságban dinamikus, fejlődő szerepet vállalni. Márpedig nincs más út, erre kell törekednünk. Magyarország kifelé is, befelé is nyitottabb kell, hogy legyen. Befogadó a kívülről érkező know-how, innováció és kulturális értékek áramlása iránt, valamint integráló az országunkon belül hátrányos helyzetű csoportokkal, megakadályozva, hogy a kirekesztés generációkon átívelő tapasztalattá váljék. Szolidaritás, tolerancia, innováció és lendületes fejlődés - ezen célok mentén lehet a jövő sikeres Magyarországát, a legdélibb skandináv államot kialakítani.

Az eddigiekben amellett érveltünk, hogy Magyarország számára a mintát elsősorban azok az északi országok jelentik, amelyek - miközben Európa egészének pozíciói egyre romlanak - a globális versenyben is remekül teljesítenek. Svédország, Finnország vagy Dánia nem csak azért lehet minta Magyarország számára, mert tőlünk nézve elképesztő ütemben fejlődnek. Ezekben a sikertörténetekben érdemes észrevenni, hogy a fejlődés egyik alapja az országok viszonylag kis mérete, hazánkkal közös sajátosságuk. A kicsi még önmagában nem lesz szép. Itt mégis számít a méret, mivel ezeket az országokat a világgazdaság hullámzásainak, kríziseinek való nagyobb kitettségük szinte törvényszerűen kényszerítette a hatékonyságra, innovációra és reformra. Ahogy a mondás tartja: minden válságban ott van a sikeres kibontakozás lehetősége. Valóban, az északi sikertörténeteket kisebb-nagyobb krízisek előzték meg, amelyek lépéskényszerbe hozták az adott társadalmakat. Ez a krízistudat, lépéskényszer a nagy országokban már csak tehetetlenségi nyomatékuknál fogva is nehezebben áll elő. Az alaphelyzet Magyarországon az északi példákhoz hasonlatos: ugyanolyan sebezhetőek vagyunk mi is, ugyanazon globális erőtérben kell nekünk is megtalálni a helyünket. A skandináv példa nem egyszerűen feloldja a versenyképesség és szolidaritás dilemmáját. Azt bizonyítja, hogy Európában éppenséggel csak e két tényező együttes figyelembevétele, innovatív érvényesítése teremti meg a siker előfeltételét.

A helyzet drámaisága a lehetőségek feszültségéből fakad. Abból, hogy nincsenek külső mentségek, most néhány évig valóban csak rajtunk áll, hogy merre indul el az ország. Látnunk kell, hogy ma nem a költségvetési hiány, nem az egyes ellátórendszerek reformja, nem a közszolgálat átalakítása jelenti a legnagyobb kihívást. Hanem a kulturális közeg megváltoztatása egy nyitott, kockázatvállaló, magáért és a közösségért felelősséget viselő, hosszabb távra is tervezni képes, a méltányosság szabályait követő, a bizalmi tőkét nem forgácsoló, hanem azt gyarapító értékrend és magatartás elterjedése. Ha nem álltatjuk magunkat, akkor ez roppant kihívás. Igaz, hogy a skandináv modell kulturálisan közelebb áll hozzánk, mint az amerikai frontier individualizmus, vagy szingapúri kollektivista önfegyelem. Mégis, a Demos említett tanulmánya arra is rámutat, hogy éppenséggel a kulturális értékek tekintetében döbbenetesen nagy a lemaradásunk a protestáns kis országoktól. Nem vagyunk sikerre predesztinálva, de nem is vagyunk e lehetőségtől hermetikusan elzárva - ezért lesz társadalomtörténetileg is fontos az előttünk álló hat-nyolc év. Lehetünk a legdélibb skandináv ország, de ha a politikai destrukció, az elitek mértéktelen mohósága, a lemondó apátia, a tudatlanság dicsérete, a teljesítményelv hiánya lesz uralkodó, akkor könnyen válhatunk a legészakibb balkáni álammá is.

A lét elviselhetetlen könnyűségének súlya irdatlan: ma csak rajtunk áll, hogy mi lesz Magyarországból. Ha a kulturális, értékrendbeli béklyókból kiszabadítjuk magunkat még akármi is lehet - amúgy pedig, globális kontextusban, az érdektelenség mocsarában süllyedünk.

Dessewffy Tibor
(A szerző a Demos Magyarország elnöke)