A katolikus testvérekhez!

VISSZHANG - L. évfolyam 13. szám, 2006. március 31.

Kedves Testvér! A március 19-i reggeli misén Buda környéki falum katolikus templomában az atya felolvasta a Katolikus Püspöki Konferencia választási körlevelét, majd ezzel fordult a gyülekezet felé: "Kedves testvéreim, püspökeink körlevele magáért beszél. Mégis hadd hívjam fel a figyelmeteket egy-két különösen megszívlelendő megállapítására, amelyek első hallásra talán bonyolultnak tűnhettek" - noha nem tűnt semmi bonyolultnak, ellenkezőleg. A máskülönben igen alkalmas atya ezek után a legvisszafogottabban minősítve is közvetlen instrukciókat tartalmazó kampánybeszédet, pontosabb lenne azonban azt mondani, lelki zsarolással párosuló propaganda-attakot intézett a gyülekezethez homília helyett és címén. (Előzménye az ÉS-ben: Buda-Fazekas-Gábor: Férfiszoknya és polgárosodás, ÉS, 2006/11.)

Az atya nagyon vigyázott arra, hogy egyszer se mondja ki a Fidesz vagy az MSZP nevét. Gyanítom, ez az egyetlen korlát, amit ez évben még nem enged átlépni az egyház a papjainak. És mert nem engedi átlépni, ezek után is váltig tagadhatja majd, hogy papjai a szószéket használják fel választási propagandára.

Tehát a homíliában éppen csak a pártok neve nem hangzott el. "Emlékezzünk, kik indítanak meg-megújuló támadásokat, legutóbb alig néhány hete az egyházi iskolák ellen, visszatartva a nekik járó állami támogatásokat. Gondoljuk meg, kitől remélhetjük nemzetünk egységét, gyermekeink zavartalan lelki fejlődését, keresztény múltunk tiszteletben tartását. És kiktől ezeknek ellenkezőjét?" - hallhattuk. A prédikációban összefonódott Isten (választási) akaratának biztos ismerete az átfogó politikai tájékozottsággal és a pszichológiai hadviseléssel. "Nem kell nekünk megmondani, hova szavazzunk, mert tudjuk, amit tudunk. Vannak azonban híveink, akik katolikus voltuk ellenére is megtévednek a szavazófülkében. Kérjük őket szeretettel, erősen elmélkedjenek a végső döntésükről a hátralévő időben. Imádkozunk a Magyarok Nagyasszonyához, hogy őket is megérintse a népünk iránti aggodalom és szeretet." Valahogy így.

Mármost, kedves testvér, én nem vagyok meggyőződve arról, hogy jól van ez így. Nem hiszem mindjárt, már megbocsáss, hogy sokan tudnák (tudnák!) azok közül, akik annak idején ellepték az utcákat, hogy pontosan mi a helyzet az állami támogatásokkal. Ez a tudatlanság mellesleg jóval alapvetőbb demokratikus deficit, mint a keresztény iskolákat ért (vélt) sérelem. Meg kellene fontolnunk, hogy nem érdemes-e előbb ezt felhánytorgatnunk a földi hatalmaknak (és saját magunknak).

Aztán nem hiszem azt se, hogy komolyan vehetnénk a nemzeti egység ígéretét, amíg az egység megteremtéséhez feltétlenül szükség van az egyik politikai vélemény "nemzetietlenként" való beállításához, és ilyesként az eliminálásához. Azt az állítást meg, hogy (mert róla van szó, ugye) a Fidesztől és a vele szövetséges egyházaktól remélhetjük "gyermekeink zavartalan lelki fejlődését", meg kell mondanom, nem is értem. Bárcsak tudnám, hogy általában véve mitől zavartalan egy lélek fejlődése. Aztán megvalósult-e már valaha is katolikus égisz alatt? Különösen pedig milyen lesz, amikor közös katolikus és pártégisz alatt szökken szárba?

Továbbá, miféle képződmény is a mi "keresztény múltunk", amit tiszteletben kellene tartanunk? Része-e a múltnak a körlevelet kiadó püspökeink és papjaink egy részének (általuk legalábbis) máig feltáratlan pártállami múltja? Vagy az egyház azt megelőző szerepe a magyarországi zsidóüldözésben, az igazságtalan, jogfosztó rezsimek támogatásában, valamint része-e a katolikus múltnak az élet naposabbik oldalához való csalhatatlan vonzódás? Ismeritek-e, amiről beszéltek? Mintha utcára vonulni, nemzetet konceptualizálni, iskolákat megítélni, keresztény múltért könyörögni mind-mind pusztán hitbéli kérdés volna. Az-e? Ez lenne-e a hit?

Papunk szavaiból azt is kivettem, hogy lehetnek olyan katolikusok, akik a baloldalra szavaznak. Ezen a többségetek feltehetően csodálkozik. Amióta a katolikus egyház az establishment része (kisebb megszakításokkal nagyjából ezer éve), azóta nehéz is elképzelni, hogy az elesettek, az igazságtalanság és a kirekesztettség egy oldalra taszíthatja a politikai baloldalt a kereszténységgel. Példálózhatnék legegyszerűbben Jézussal is (és hadd parafrazeáljam a filozófus Sir Isaiah Berlint egyúttal), aki szerint a szeretet az szeretet, az szeretet, az szeretet. Nem pedig szeretet a jobboldali nemzet- és egyházi koncepciót valló honfitársaink iránt, nem politikai együttműködés, nem szolidaritás, nem aggodalom, nem egyenlőség, és nem Fidesz. Hogy a politikai baloldalnak nincsen szüksége a szeretetre, nem is él vele, és egyébként is a luxustőke uszályába került? Nos, kedves testvérek, akkor hadd ismételjem: a szeretet az szeretet, az szeretet, az szeretet. Tőletek és felőletek elsősorban. Mit érdekelnek benneteket a politikai banditák, az úri bitangságok, az aljasság, a múlt, amennyiben (tényleg) keresztények vagytok? (Ha pedig arra az álláspontra juttok, hogy a szeretet képtelen megoldani a világi konfliktusokat, nos..., akkor az már a valódi válság.)

Mindezt csak azért mondom, ne hagyjuk, hogy visszaéljenek a szeretet szóval. Szószéken vagy politikai pódiumon, különösen, hogy a kettőt már nemigen lehet megkülönböztetni egymástól. Ha ezt legalább megtesszük, megóvhatjuk az egyházat attól a végső tragédiától, hogy miközben alig képes vonzerőt kifejteni és hatást gyakorolni a mindennapokra (ami miatt igazán aggódnia kellene), magára veszi a számító politikusok nyűgeit. Látjátok, nem azzal érvelek, hogy az egyháznak el kell határolódnia a pártpolitikától (mivel a politikai dogmák kiváltképp nem érdekelnek), hanem azzal, ami számunkra fontos: hogy a templomban zavartalanul részesülhessünk Krisztus tanításában, és a templomon kívül se kelljen attól félnünk, hogy politikai pártok kényszerítik ki megszentelt tanok érvényesülését más elveket valló honfitársaink körében.

És egyébként is, akarnád-e, kedves testvér, hogy mindenki hajszálra úgy fogja fel a nemzet mibenlétét és érdekeit, mint Te?

Béndek Péter

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 19. szám, 2021. május 14.
LXIV. évfolyam, 33. szám, 2020. augusztus 14.
LXII. évfolyam, 2. szám, 2018. január 12.
Élet és Irodalom 2021