Variációk egy témára

Néhány hete véget ért a 37. Magyar Filmszemle, s talán a kényes ízlésűek részéről is megengedhető néhány megjegyzés e legnagyobbnak titulált hazai filmes esemény kapcsán.

I. A Máriássy Félix-osztály. Szabó István, Elek Judit, Rózsa János, Kézdi-Kovács Zsolt, Kardos Ferenc, Gábor Pál, Eduárd Zahariev, Singer Éva, Gyöngyösy Imre, később a többiek mind sorba, jöttek mint új generáció, leszámolandó a "Papa mozijával", Truffaut-Buffo és a többiek nyomdokán, ahogy egyszer egy nyilatkozatában Szabó fogalmazott.

1968 környékén láttam néhány Balázs Béla Stúdióban készült filmet: Koncert, Te, Ősz, Variációk egy témára, Kedd, Igézet, Holtág, Meddig él az ember?, Elégia, Hosszú futásodra... stb. Végzős gimnazistaként a filmek láttán, romantikus, hatvannyolcas hangulatban arra gondoltam, hogy ez az a hely, ahol érdemes lenne dolgozni, esetleg részt venni a stúdió munkájában. Évek múltán végül odakeveredtem. Jó volt ott dolgozni, megismertem, végignéztem az öszszes filmet, önálló vetítőterme, gépésze, filmraktára, irodái, gyártási csapata volt a BBS-nek. A hagyományos keddi programok először izguló résztvevője, később szervezője, programszerkesztője lehettem.

Most kiderült, hogy fiatalkori álmaim színtere, életem meghatározó közege, filmes iskolám, máig tartó szellemi és erkölcsi tőkém alapja, majd húsz évig munkahelyem árulásban, mocsokban született, sorstragédiákhoz illő körülmények között, héroszok és pitiáner mellékszereplők közreműködésével.

Először 1996-97 környékén rogytam meg Bódy Gábor leleplezésének olvastán - szintén az ÉS-ben jelent meg, mintegy mellesleg, egy Tar Sándor történetéről szóló írásban -, majd erőmet tovább omlasztotta a BBS egyes, meghatározó alapító tagjainak korabeli magatartásáról és az annak kiderülését követő mellébeszélésekről szóló, máig tartó polémia. Különös érzés volt olvasni Szabó István lakcímét a faximilén, emlékeim szerint megegyezik Bódy lakcímével, abban a lakásban halt meg 86-ban.

Egyetértek az újságokban megjelent írások azon szerzőivel, akik azt mondják, lehet magyarázkodni, lehet megérteni, de ne legyen kötelező megbocsátani. Késő a bánat, különösen, ha az felemás, hamis, saját szobrát faragó hazugságláncolat, körítve a szakma és a hazai értelmiség egy részének hűségnyilatkozataival. Nem hiszek a kollektív bűnösségben, és úgyanígy a kollektív megbocsátásban sem. A magam viszonyát szeretném tisztázni a kialakult helyzettel, egyes szám első személyben, kínlódva, megcsalatva, igyekezvén elkerülni a látszatát a számonkérésnek, de azzal a szándékkal írva most e sorokat, hogy mások is gondolják át első felindultságukból fakadó véleményüket. Ez az értelmiség kötelessége és felelőssége, ha van még értelme egyáltalán ennek a szópárnak.

II. Az Élet és Irodalom Gervai András Szabó István ügynökmúltjáról szóló cikkét számtalan hozzászólás, reakció követte. A bulvársajtó címoldalán, a napilapokban, a folyóiratok cikkeiben, az írott- és elektronikus sajtóban egyaránt e téma szerepelt, persze politikai pártállás szerinti tálalásban. Az önmagával meghasonlott, rendszerváltónak is nevezett értelmiség tétovaságának újabb bizonyítékaként. A filmszemle egyik délelőttjének sajtótájékoztatóján semmi sem történt. Néhányan felháborodottan kivonultak Rózsa János bevezető szavain, aki az újságot és a hír az időzítését pocskondiázta, az újságírók - közöttük külföldiek, akikre való hivatkozással az eseményt megszervezték - szóhoz sem juthattak, kérdést sem tehettek fel az idő rövidségére való hivatkozással. Kinyilatkoztatás történt, az osztály jelen lévő tagjainak személyiségéből következő hangnemekben. Tárgyilagos megállapítások megtételére a tájékoztatót tartók részéről nem futotta, kioktatásra annál inkább, a hallgatóság, mint azt már említettem, nem kapott szót, de lehet, hogy így jobb is volt. Tétova hallgatások, meg nem gondolt aláírások, látványos előfizetői lemondások egyrészről, a helyzet meg nem érthetőségéből fakadó indulatok másrészről. Megszólalások, kinyilatkozások, megkövezések és megbocsátások. A szakma hallgat. Pontosabban, a szakma jelentős része hallgat. Jelentős része egyetért. Miről is? Mivel is?

Nem kellene most az egyszer végre kimondani valamit közösen?

Persze, majd kimondja helyettünk más, majd kimondja annak a korosztálynak a képviselője, aki a hetvenes években született, akinek semmit nem mond a hősies ellenállásnak nevezett magatartás ilyen formája, akinek a Bizalom semmit sem jelent a lefotografált történeten túl, akinek már az én korosztályom hatvannyolcas romantikája is csak biflázandó történelem, semmivel sem különb a két háború közötti gazdasági válság leírásánál, vagy a Habsburg-dinasztia történeténél. Nem tudják, mi az, ami miatt árulók lehettünk, s lettek azok, akik azzá lettek. Hiába a filmek, az Amerikai anzix, a Psyché, az Apa, a Mephisto, nem látták, nem láthatták, metanyelven beszélünk, olyan ideákra hivatkozunk, amelyek számukra nem érvényesek, nem tartozik fogalmi körükbe. Az értelmiség szűk rétegének belügye, amiről beszélünk, illetve amiről beszélni kellene. Hogy maradék saját hitünk a művek hitele megmaradjon.

III. (Tárgyilagosan) Azt írta a Die Weltben a magyar filmet szerető és a nyelvet is e miatt elsajátító német filmbarát, hogy a név nélkül nyilatkozó magyar filmesek azért gyávák, mert a filmre szánt pénzek elosztását meghatározó befolyásolással még mindig az idősebb generáció képviselői uralják. A számvetés ideje a filmes értelmiségi elit vonatkozásában is elérkezett. A Máriássy-osztály tagjainak biztosítani kell az önkéntes visszavonulást. Ezt kívánja a tisztesség, az erkölcs, amire oly' sokszor hivatkoztak, s aminek nevében nyilatkoztak.

A filmszemle díjai pontosan jelzik a nemzedékváltás, a világról való másfajta gondolkozás győzelmét. Mondhatni, hogy a külföldi résztvevőkkel működő zsűri távolabbról jobban látta a filmeket, és intakt a hazai, belterjes viszonyoktól. Nem voltak tabuk, a legfontosabb díjakat az új generáció közreműködésével készített filmek kapták, fődíj, rendezői díj, operatőri, kisfilm, kísérleti film és a többiek. A közönségfilmek szemlén való megjelenése, a filmes viszonyrendszerek kitapintható eltolódásai az ún. kommersz irányába jelzik, hogy vége nálunk is a "papa mozijának". A kritikák, a világ fesztiváljainak érdeklődése, a forgalmazók szándékait tükröző döntések ezt jelzik. Lehet sajnálkozni, régi dicsőségre hivatkozni, jancsózni, szabózni, makkozni, bacsózni, de itt az ideje megtanulni az új neveket.

A rendszerváltás folyamata a filmes közéletben a Szabó-történet nyilvánosságra kerülésével visszafordíthatatlanná vált.

Budapest, 2006. február

Durst György