Beszéljünk a lényegről!

VISSZHANG - L. évfolyam 10. szám, 2006. március 10.

Olvasom a lap 7. számában a nagy tekintélyű esztéta tévékritákáját. (György Péter: A mindennapok hősei, ÉS, 2006/7.) Isten őrizz, hogy esztétikai kérdésekben vitába bocsátkozzam a szerzővel. De mivel ez az írás -noha a kritika rovatban jelent meg - kevésbé esztétikai alapon íródott, és sokkal inkább benyomásokat, impressziókat ad csak közre, nagyon is szubjektív indíttatásból, polemizálnom kell vele.

Kezdjük a szerző konkrét kifogásaival! György Péternek nem tetszik az, ahogyan Orosz József, illetve Baló György riporterként közreműködött két műsorban. Előbbi esetben (Nap-kelte) azt teszi kifogás tárgyává, hogy a riporter saját véleményének megerősítését várta el a riportalanytól. Az eseményt azonban nem úgy tárja elénk, hogy ebből az írásból megtudhatnánk, pontosan mi történt, és beláthatnánk, vajon igaza van-e? Lesújtó véleményét viszont karakteresen fogalmazta meg, e szerint a riporter valaki olyan volt, aki a szakmája szabályairól mit sem hallott.

Ami a szakma szabályait illeti, helyben is lennénk! Tényleg érdekes vita kerekedhetne akár az ÉS-ben arról, hogy vajon milyen szabályoknak kellene megfelelniük a riportereknek, újságíróknak, a riportoknak, hírműsoroknak és véleményműsoroknak, ha azt vesszük, hogy mit vár el tőlük az olvasó, a néző? Mit jelent a pártatlanság, az objektivitás? Vajon azt-e például, hogy a riporternek nem lehet véleménye? Van-e és milyen különbség kereskedelmi és közszolgálati műsorok között ebben a tekintetben, és ezeken belül is hír- és véleményműsorok között, s akkor eljuthatunk oda is, hogy mikor jó (mikor képes orientálni, valódi mércét ajánlani) egy tévékritika?

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy én magam például nagyon elvárom egy riportertől, hogy legyen rajta az aktuálisan fontos ügyeken. Azt is elvárom, hogy ne legyen pusztán mikrofonállvány! Azt is elvárom persze, hogy adjon lehetőséget minden álláspont megfogalmazására! Azt nem, hogy a riportalany jól érezze magát vele!

Ezzel kapcsolatban szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a György Péter által ostorozott újságíró már körülbelül két héttel korábban foglalkozott részletesen az ORTT azon ajánlásának visszásságaival, amire ő most csodálkozik rá a Baló György által készített interjú kapcsán. Ám ugyanez elmondható a Mohamed-karikatúrák körüli botrányról is, azt a témát is az elsők közt dolgozta fel a saját műsorában.

És innen vissza is ugorhatunk a szerző másik konkrét problémájához, Baló György műsorvezetéséhez az Estében.

Nem értem György Pétert! Nem értem, miért gond az, ha egy riporter felteszi azt a kérdést a riportalanynak, amelyet evidensen a néző is feltenne: "Mit szólt volna az ORTT elnöke, ha a műsorban önkorlátozás nélkül leközölték volna a karikatúrákat?"

Az ORTT-nek bizony ebben a kérdésben karakteres véleménnyel kellene rendelkeznie.

György Péter szerint Baló olyasmit kérdezett, amelyre a válasz (akkor vétettek volna a médiatörvény ellen) kapóra jött a műsorszolgáltatónak, mert mintegy felmentette egy nem bátor magatartás miatti felelősség alól.

György Péter szerint a riporter bohócot csinált ezzel a riportalanyából. Ahogy fogalmaz: "az Este nem (lehet) azonos a Nem a te napod vicces tévéműsorral."

Én nem így gondolom! - és csak kérdezem: a tévériporter tehet arról, hogy az ORTT elnöke lejáratja magát a válaszával?

Engem mint nézőt és állampolgárt nagyon is érdekel, hogy egy olyan testület élén álló személynek, amely eléggé nagy hatalommal rendelkezik a médiumok felett, milyen válaszai vannak ilyen kérdésekre. (Mellesleg az is nagyon érdekel, hogy az elektronikus újságírásra vonatkozó szabályokról és azok alkalmazásáról mi a véleménye, s tartok tőle, hogy a válaszai arra sem lennének következetesebbek és meggyőzőbbek.)

De menjünk tovább! Mit vár el György Péter a Magyar Televíziótól, ha ugyanazt nem várja el az ORTT-től? Miért állna a Magyar Televízió ebben a kérdésben inkább a helyzet magaslatán, mint az ORTT?

És ha már arról van szó, legyünk következetesek! Mi a véleménye György Péternek, az esztétának, az európai értelmiséginek erről a kérdésről (a Mohamed-karikatúrák megjelenítése a médiumokban)? Mert ha már felhozta egy kritikában, én bizony kíváncsi lennék rá, de nem derül ki! Mindössze annak a megállapítására szorítkozik, hogy idézem: "A karikatúra-vita, (...) immár nem a művészettörténet és a médiaelmélet belügye."

Ez így van! És mire következtet ebből a szerző? "A sokszorosított képek akkor szabályozhatóak sikerrel, ha egy vagy több kultúrán belül konszenzus van azok hatásmechanizmusa , megértési stratégiái, kanonizált kulturális használati formáik, gyakorlatuk között. Ha nincs - amint azt most is tapasztaljuk -, akkor a médiaszabályozás és a demokráciaelmélet kérdései s válságai elválaszthatatlanok lesznek."

Hogy is van ez? A szólásszabadság konszenzus kérdése lenne? Ez a válasz tartalmilag számomra alig megnyugtatóbb az ORTT elnöke által adottnál.

A valódi feleletet a magam részéről egy harmadik műsorban találtam meg, a Klubrádió Hétzárójában Mihancsik Zsófia vendége, Sajó András jogtudós fogalmazta meg, hogy mi lenne az európai értelmiség valódi feladata a karikatúrák ürügyén fellépő fundamentalista törekvésekkel szemben: következetesen kiállni a felvilágosodás, a szekularizáció és a szólásszabadság - mint az európai kultúra alapvető értékeinek védelmében.

(Tisztelt Olvasók! Ez az írás még akkor született, amikor Baló György reflexióját Estebeszéd [ÉS, 2006/8. - a szerk.] nem ismerhettem. Most, hogy a kérdéssel kapcsolatos álláspontját már ismerem, fenti véleményem mit sem változott, csak a helyzetet tartom még annál is lesújtóbbnak, mint egy héttel korábban.)

Lánczos Vera

A szerző további cikkei

LXI. évfolyam, 6. szám, 2017. február 10.
LVI. évfolyam, 25. szám, 2012. június 22.
LIII. évfolyam 41. szám, 2009. október 9.
Élet és Irodalom 2021