Üzenet az igazság(?)keresőknek!

Gervai András Egy ügynök azonosítása című írását (ÉS, 2006/4.) a következő gondolattal és kérdésekkel zárja: Szabó "...a Mephistóban és még inkább a Szembesítésben azt a morális axiómát igyekszik tudatosítani bennünk, hogy a művész nemcsak alkotó ember, de a társadalomban élő lény is, művészi léte - világos, kritikus időkben még hatványozottabban - elválaszthatatlan a magánemberitől, s az alkotó tehetsége nem nyújthat számára felmentést erkölcsi mulasztása következményei alól.

Akkor most melyik Szabónak higygyünk? És vajon - "Képesi" botlását(?), bűnét(?) eljelentéktelenítheti-e, érvényteleníti-e Szabó életműve?"

Én pedig itt szeretném kezdeni, és rögtön azzal, vajon jó kérdések-e ezek?

Mert szerintem nem! Szerintem ezek hamis, de legalábbis álkérdések.

Mert hamis ("kinek higgyünk?") szembeállítást tartalmaznak, mert olyan kérdések, amelyekre tudjuk a választ!

Ezekre Szabó maga adja meg az egyedül helyes feleletet! Éppen a Mephistóval, éppen a Szembesítésben!

Mert az Ő véleménye az, hogy "a művész nem csak alkotó ember, de (...) művészi léte (...) elválaszthatatlan a magánemberitől, s az alkotó tehetsége nem nyújthat számára felmentést..."

Mert Gervai az Ő alkotásai alapján (is) juthatott ehhez az igazsághoz.

Erről szól az életműve. És mi áll ezzel szemben, ami megkérdőjelezné ennek a tételnek az igazságát? Szabó személyes sorsa sem vonhat le ebből semmit!

Mint ahogyan rossz kérdés az is: Képesi története eljelentékteleníthető-e Szabó életműve által?

Ez a két dolog ugyanis nem ilyen viszonyban áll egymással! Még ha a történetből a Szabóra nézve kedvezőtlenebb verzióból indulunk is ki - akkor is, az életmű éppen Képesiből következik! Számunkra pedig az üzenet a lényeges: hogyan működött az a kor, s hogyan benne az ember, amikor ez megtörténhetett?

Talán meglepő a következtetés, de az akkori kor fortélyos félelmére épített legrosszabb reflexek utóéletét vélem felfedezni a mai "leleplezésekben" is!

Sajnálom, de nem hiszek a szembenézés ilyen formájának őszinteségében!

Nem hiszek az önkényesen megválasztott személyekkel szemben, önkényesen megválasztott időpontokban, magukat önkényesen felhatalmazó leleplezők önkényesen körülhatárolt körben és tartalommal előadott féligazságainak hitelességében.

Egyáltalán, mit jelent a szembenézés a múlttal? Ki és kivel nézzen szembe? Ez vajon mennyiségi kérdés? A naponta leleplezett ügynökök számával arányosan eredményes és hatékony?

És ha ez nem tetszik, ha azt állítom, hogy ez nem használ, hogy éppen ez az, ami közönyössé teszi mindazokat, akik akkor nem éltek, vagy ezt nem élték át, akkor az a maszatolás elősegítése?

Én azt állítom, hogy akinek van füle, van szíve, van esze, az már régen szembenézhetett.

Aki nem gondolkodik, akinek fogalma sincs, mikor manipulálják, aki nem ismeri a történelmet, az nem nézett és nem néz szembe!

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy azoknak, akik szerint elsősorban személyes leleplezésekre van szükség a múlt lényegi megismeréséhez és egy olyan jövő érdekében, amelyben ilyesmi nem fordul elő, azok valamit nem értenek!

Nem értik, mert a személyes mozgatórugókban látják a probléma gyökerét, hogy a lényeg egy antidemokratikus rendszerben keresendő! Egy olyan társadalomban, ahol az autonóm módon gondolkodók nem voltak elegen ahhoz, hogy képesek legyenek megakadályozni a történteket.

Szabó István a filmjeivel sokat tett azért, hogy ez világossá váljon. Esterházy a Javított kiadással sokat tett azért, hogy értsük: ítélkezni könnyű, megélni nehezebb. Mert a művészet katartikusan képes ezt a kérdést a maga komplexitásában és ellentmondásosságában bemutatni. Tárgyilagosan és felelősséggel, emberi módon. Úgy, hogy azok is értsék, akik nem (csak) az értelem útján közelíthetők meg.

A szembenézésnek egyéb feltételei is vannak! Mindenekelőtt tudás: ismerete a történelemnek, ismerete annak, miképpen működik egy alkotmányos demokrácia!

Emellett céltudatos munka szükséges annak érdekében, hogy a társadalom polgárai értsék, mit jelentenek az állampolgári jogok, a szabadságjogok, és tudják, mikor kell fellépni és megvédeni azokat, mert egyedül ez az, ami gátat vet az önkényuralmi rendszereknek.

Végül annyiban is érteni kell a múltat, hogy ne engedjük, hogy az egykori fortélyos félelem logikája még ma is működjön, akár a legjobb szándékra hivatkozással.

Lánczos Vera