Tisztelt Nógrádi Gergely!

VISSZHANG - XLIX. évfolyam 46. szám, 2005. november 18.

Természetesen pontosan tisztában vagyok azzal, hogy a forgatókönyv nem egyenlő a filmmel, ám azt is feltételezem, hogy avantgárdnak cseppet sem nevezhető hazai populáris filmgyártásban a forgatókönyvön és nem a színészek hosszú, improvizatív gyakorlatain alapul a forgatás [Előzmények az ÉS-ben: Stőhr Lóránt: Kész röhej!, 2005/44.; Nógrádi Gergely: Vélemények és tények, 2005/45. - a szerk.]. Magyarán, a karakterek kitalálásáért, a cselekmény bonyolításáért, a dialógusokért a forgatókönyvíró felelős. Ha a filmeknek csak ezekre az elemeire figyelünk, akkor azok közvetetten Nógrádi Gábor újabb forgatókönyveinek (a Gyerekrablás a Palánk utcában és a Sose halunk meg erényei előtt emelem kalapom) sajnálatosan alacsony színvonaláról árulkodnak. Ezzel nem azt állítom, hogy csak és kizárólag a forgatókönyvírók (az Egy szoknya, egy nadrág esetében többen szerepelnek e minőségben a stáblistán) tehetnek a magyar vígjátékok többségének kritikán aluli nívójáról. Jól látom, hogy a rendezők sem tudnak épkézláb ötletekkel előrukkolni, hogy hatásossá tegyék a forgatókönyv jobb-rosszabb ötleteit, így a színészeknek kell elvinniük a hátukon a filmeket. Gyöngyössy Bence az Egy szoknya, egy nadrág eredeti változatának még azt a híres jelenetét sem tudta hasonlóan mulatságosan újrarendezni, amikor Latabár Kálmán spanyol nőnek öltözve táncra pattan a hozományvadász úrral, vagy mint a kritikámban utaltam rá, a mai változat revüjelenetei is csapnivalóak, szemben Hamza D. Ákos negyvenes évekbeli rendezésével. Ezeknek a kifejezetten rendezői és színészi feladatoknak a hibáiról kétségtelenül nem tehet a forgatókönyvíró. Másról annál inkább.

A nézőszámok mögé bújni nem túl elegáns megoldás az alkotás színvonaláról folytatott vitában. Mint bizonyára Nógrádi Gergely és Nógrádi Gábor is tudja, hathatós marketinggel, a kereskedelmi televíziókban folytatott lehengerlő reklámkampánnyal minden bóvlit el lehet adni. A Hippolyt, a Meseautó, a Csocsó és most az Egy szoknya, egy nadrág esetében ez történt, történik. A tisztességes verseny és a felelősség jegyében gondolkodva azonban feltehetnék maguknak az alkotók a kérdést: miért ne gyártsunk és adjunk el a fogyasztónak, azaz a nézőnek, ha igazán tiszteljük, minőségi árut?

Üdvözlettel:

Stőhr Lóránt

A szerző további cikkei

LXVIII. évfolyam, 13. szám, 2024. március 28.
LXVIII. évfolyam, 11. szám, 2024. március 14.
LXVIII. évfolyam, 7. szám, 2024. február 16.
Élet és Irodalom 2024