Pontosan kik is forduljanak fel?

Elöljáróban tisztázni szeretném, hogy nem óhajtok Lamperth Mónika belügyminiszter asszony fogadatlan prókátora lenni. Utoljára akkor húzta ki nálam a gyufát, amikor egy különlegesen hírhedt ávóst nyugdíjaztatása után ezredessé léptetett elő, hogy ily módon megjutalmazza életművét. Nagyon csodálkoznék, ha kollégái közül az illető egyedül részesült volna hasonló elismerésben. Azt sem felejtettem el, hogy a miniszter asszony hivatali idejének első időszakában milyen szívesen tiltott be tüntetéseket a közlekedés szentséges érdekeire hivatkozva. Egyszóval, ha a szellő a miniszter asszony felől fújt, orromat nem is egyszer a régi szép idők illata csapta meg.

Azt azonban mégis túlzásnak tartom, amit kartársam, Megyesi Gusztáv a miniszter asszony férjének, Jegesy ügyvédnek az apropóján a "nemzet nagyjairól" általában, az említett házaspárról különösen, és legkiváltképp az úri bitangokról összehord, egészen olyan stílusban, mintha magas kocsi bakjáról hegyeseket köpködő populista lenne (Figyelem! Elterelés!, ÉS, 2005/13.). Megyesi érezhetően egyetért az ellenzék ama követelésével, miszerint a belügyminiszter asszony mondjon le, mert férje "nem esküvői vacsorán vagy keresztelőn, hanem" - horribile dictu! - "üzleti fogadáson" koccintott Kulcsár brókerrel, akire egyébként akkor még nem vetődött a gyanú árnya. Aki ilyen üzleti vacsorán részt vesz, az per definitionem gazember, tehát aki ott koccint, az csak gazemberrel koccinthat. Aki pedig gazemberrel koccint, annak a felesége nem lehet belügyminiszter, már csak azért sem, gondolom én, mert ha odahaza a családi vacsoránál koccintanak, akkor a belügyminiszter is egy gazemberrel koccint, ami elfogadhatatlan.

A cikk különben szépen gördül tovább, és az a fejtegetés, amely szerint magán- és magáértvalósága szerint Magyarországon nincs is botrány, mert ami botránynak tetszik, az nem önmagáért van, hanem csak a figyelmet akarja elterelni egy másik botrányról, amely persze szintén csak a figyelemelterelés célját szolgálja és így tovább, in infinitum: egyszóval ez a fejtegetés gyöngyszem, és Megyesi egyéb szempontokból is csodálatra méltó pennáját dicséri. Csak az alaptétel, azt tudnám feledni! Kíváncsi vagyok, hogy a szigorú publicista csakugyan nem koccintott-e eddigi életében olyasvalakivel, akinek barátságára ma már nem volna büszke? Kezet se rázott egy ilyennel? Mert én például idén március 15-én kezet fogtam egy fölöttébb magas állami beosztású valakivel, aki az átkosban mint a Tudományos Minősítő Bizottság titkára politikai okokból nem engedélyezte, hogy jó barátaim megvédhessék doktori disszertációjukat. Most én is foltos vagyok, lesikálhatatlanul. Mindenesetre megígérem Megyesi Guszti barátomnak, hogy amennyiben még egyszer megnősülnék, és a menyecske belügyminiszter óhajtana lenni, én kérni fogom, hogy ne tegye, mert ha nem is koccintással, de kézfogással méltatlanná tettem őt erre.

Mindezt talán meg sem írtam volna, ha Megyesi cikkét nem ez a négy szó zárta volna le: "forduljatok fel, ahányan vagytok." Iszonyúan izgat a kérdés: kik forduljanak fel voltaképpen? Az összes bróker? Vagy közülük csak azok, akikről nemsokára nagy és lukratív kópéságok fognak kiderülni? Az összes ügyvéd? Vagy csak aki üzleti fogadásra jár? Vagy az olyan ügyvéd, aki lebukás előtt álló brókerrel koccint? Az összes belügyminiszter? Vagy csak az olyan, akinek a férje brókerrel koccint? És ha mind felfordul, akkor mi történjen azokkal, akik a helyükbe lépnek? Mert belügyminiszterek, brókerek és ügyvédek nélkül csak nem élhetünk! Az újak is rögtön forduljanak fel, vagy csak miután egy üzleti fogadáson ők maguk vagy a házastársuk olyasvalakivel koccintott, akiről két éven belül kiderül, hogy büdös talpú?

Válaszra váró, nehéz kérdések ezek.

Eörsi István