Más szemében a szálkát...

VISSZHANG - XLIX. évfolyam 11. szám, 2005. március 18.

Értelmiségi körökben gyakori beszédtéma a társadalom szétszakadása, a két oldal közötti párbeszéd csaknem teljes hiánya. A pártelnökök februári találkozása ellenére sincs sok remény arra, hogy e téren a legközelebbi parlamenti választásig érdemi változás történjen. A jelenlegi állapot létrehozásában felelőssége van a médiának is: befolyásoló, hangulatkeltő szerepéről az elmúlt évszázad történései szomorú példákat szolgáltatnak. A keményebb hangot megütők gyakori hivatkozási alapja a másik oldal hasonló megnyilvánulása. Itt azonban különbséget kell tennünk a megszólalók személye alapján. Másképpen fest, ha egy gyakorlatilag ismeretlen hírlapíró félig borgőzös állapotban mond valami szörnyűséget, kevesek által hallgatott vagy olvasott médiában, vagy ha erre hivatkozással ugyanezt teszi valamelyik országos lap kiemelt helyzetben lévő vezető újságírója. Kérdéses az is, hogy meddig van - ha egyáltalán van? - jogalapunk a sok évvel ezelőtt elhangzott kijelentésekre hivatkozni.

A hangnemről, a közélet rombolásáról legutóbb Seszták Ágnes fejtette ki álláspontját (Magyar Nemzet, jan. 22.). Megismételte azokat a balliberális oldalról származó megfogalmazásokat, többek között Tasnádi Péter és Kornis Mihály "fenyegetéseit", amelyeket a közvélemény már régen elfelejtett, és amelyeket joggal ítél el minden józan politikus és polgár. Egyet lehet érteni nézetével, hogy a gyűlölködés rendkívül ártalmas a társadalom számára, és azzal is, hogy mások levadászásában "az emberi hitványság", "az erkölcsi tönkresilányítás" játszik szerepet. Gondom az, hogy a szálkát csupán mások szemében fürkészi, hogy ezeket a jellemvonásokat kizárólag a baloldali médiában észleli: gyűlölködő kijelentések és jelzők azonban abban a lapban is bőven megtalálhatók, amelyiknek korábban a munkatársa volt. Nem tekintem objektív véleménynek azt sem, hogy a volt főszerkesztőjének bírósági elmarasztalását kiváltó cikket csupán "szerencsétlen" jelzővel illeti, ugyanakkor a másik oldal megnyilvánulásairól hosszasan és elmarasztalóan értekezik, bár azok nem "dicsekedhetnek" felfüggesztett börtönbüntetéssel. Nehéz elhinni, hogy manapság csupán tényfeltáró riportok, korrupciók, összefonódások és törvénytelenségek nevesítése már bírósági tárgyalást és súlyos ítéletet vonna maga után: demokráciánk csodálatos fejlődésében itt még nem tartunk. A bírósági ítéleteket mindig a valótlanságok állítása, mások személyiségi jogainak megsértése váltja ki. Mélységesen elszomorított az ÉS-ben (Élet, 2005/6.) közölt összeállítás, amely ismerteti, hogy az ellenzéki napilapot milyen sok esetben marasztalta el a bíróság a fent jelzett okok miatt. Az a gyanúm, hogy ezeket, a jobboldali napilap renoméját csökkentő ügyeket gondosabb és visszafogottabb hírlapírói munkával el lehetett volna kerülni. A mai napig nem értem, hogy a Nemzeti Kör két jeles tagját miért kellett az olvasók előtt valótlanságokkal rossz színben feltüntetniük, és vállalniuk a következményeket, a bírósági ítéletet, a kényszerű helyesbítést. Vagy kerül, amibe kerül alapon mindenképpen ütni akartak rajtuk? Elkeserítőnek tartanám, ha Egerszegi Krisztina minden sportsikere valóban "lenullázódott" volna a Kossuth téri nagygyűlésen felolvasott üzenete miatt. Jó lenne, ha ennek konkrét bizonytékait is felsorolta volna. Seszták Ágnes szerint "Se szeri, se száma azoknak a médiamunkásoknak, akiket a pálya szélére szorítottak, elvéve előlük a nyilvánosságot, köszönhetően jobboldali rokonszenvüknek", ami bizony aligha tekinthető demokratikus intézkedésnek.

Tapasztalatom szerint azonban ezen a téren a jobboldalon sincs minden rendben, ahol a kiszorításhoz és az azt követő levadászásához már az is elégséges, ha az ember nem ért egyet a Sajtóklub egyes tagjainak a szélsőjobboldali lapokban közölt tételeivel. Kedves Seszták Ágnes, hogyan minősíti, hogy a Kossuth téri nagygyűlés egyik megszólalóját az ön volt lapjában mindenféle képtelen valótlanságok állításával próbálják "lenullázni" csupán azért, mert a legenyhébb formában kritizálni merészelte kollégáját? És azt, hogy a bíróságok által felfüggesztett börtönbüntetéssel elítélt lap főszerkesztője nem volt hajlandó lehozni a megtámadott szerző válaszát? A konzervativizmussal és a keresztény szellemiséggel összhangban lévőnek tartja-e, ha jelenlegi lapjának is vezető munkatársa az általa nem szeretett vagy más eszmeiségű hazai és külföldi politikusokat, sajtótudósítókat, közírókat a legalpáribb jelzőkkel (a legszebbek: mocskos, velejéig rothadt, büdös disznó, testileg és agyilag lepusztult, lelki és testi nyomorék, emberiség salakjai) illeti? Melyik az a liberális újságíró, aki az elmúlt években megközelítően hasonlóan változatos jelzőgyűjteménnyel dicsekedhetne? Vagy mit szól a baloldali lapokban közlő közírókkal kapcsolatos minősítéséhez, amelyet Tamás Gáspár Miklóshoz (akit egyébként "ócska, kitartott pojácának" nevez) írott levele tükröz: "Nem úgy, mint az a söpredék, amelyik a te megjelenési helyeiden ír..." (Demokrata, 2004/26.). Mint jól ismert, TGM, többek között, az ÉS-ben, a Népszabadságban, a Magyar Hírlapban közöl. Hogy az Orbán-kormány miniszterei közül hányan és hányszor írtak már TGM "megjelenési helyein", fel se tudom sorolni. Legutóbb Orbán Viktor közölte a Bécsben elmondott beszédét a Népszabadságban. Őket nehéz lenne a baloldallal egy gyékényen árulóknak, kollaboránsoknak nevezni, ellentétben persze azokkal a konzervatív értelmiségiekkel, akik veszik a bátorságot és esetenként vitába szállnak a baloldal neves véleményformálóival. Vagy talán az a hiba, hogy nem minősítjük őket mindenféle jelzővel? Ez lenne a követendő út? Vagy az, hogy maradjunk csendben, és hagyjuk, hogy a jobboldal nézeteit, szellemi színvonalát egyedül a szélsőséges újságírók képviseljék, vagy azok, akiknek ezt lapjaikban az új jobboldali sajtóhatalmasságok megengedik?

Való igaz, hogy az igaztalan vádaskodások, a lejárató akciók nem maradnak hatástalanok. Ez tükröződik egyik professzortársamnak hozzám intézett intő figyelmeztetésében: "...rendkívül ártalmasnak tartom, hogy szélsőbaloldali, különösen elfogult, idegen érdekeket szolgáló, nemzeti ügyeinkkel szemben uszító hangnemű lapokban jelenteted meg írásaidat. (...) Úgy jársz majd lassacskán, ahogy a nemzeti oldal sok hivatásos publicistája járt: már akkor sem olvassuk az írásaikat (Debreczeni Józseftől Pomogáts Béláig), ha egyébként kézbe vehető lapokban közlik azokat." Ide jutottunk, pontosabban az árkok mélyítése, a gyűlölködés ide juttatott bennünket. Az ország sorsáért aggódó értelmiségiek hogyan cseréljék ki nézeteiket, hogyan jussanak egyes kérdésekben valamiféle konszenzusra, ha elbeszélnek egymás mellett, ha csupán saját mondókájukat sulykolják? Vagy az egyedüli megoldás: az ország teljes kettészakítása, egymás levadászása, az ellenségek, ellenfelek verbális megsemmisítése?

Nem gondolják-e a jobboldali média irányítói, hogy rontja hazánk legnagyobb ellenzéki pártjának nemzetközi megítélését - és ha 2006-ban kormányra kerülnek, az ország nemzetközi kapcsolatait is (!) -, ha első számú, kivételezett helyzetbe hozott újságírójuk, a lap brüsszeli tudósítója a világ leghatalmasabb országának elnökét nemes egyszerűséggel "tömeggyilkosnak" nevezi (Demokrata, 2005/4.). Azt a magyarázatot nehéz lesz elhitetni az amerikai nagykövetség tisztviselőivel és a Bush-kormány politikusaival, hogy a Fidesznek semmi köze nincs a cikk szerzőjéhez, az általuk létrehozott napilap munkatársához. Vagy említhetném Franciaország magyarországi nagykövetének fölháborodását (Demokrata, 2005/6.) a lapban korábban megjelent írás miatt, amely - mint írja -: "...túl azon, hogy személyesen sértenek, sértik az általam képviselt országot is, és elfogadhatatlan gyűlöletet keltenek ellene..." Megdöbbentő, hogy ezzel kapcsolatban ellenzéki oldalról egyetlen rosszallás sem hangzott el, amiből a vakon "hívők", az orruknál tovább nem látók azt a hibás következtetést vonják le, hogy ezzel a Fidesz vezetése is egyetért. Vagy talán mi, balga értelmiségiek járunk rossz úton, amikor nem követjük a mintául szolgáló "példaképet" és nem ezzel a harcias, számomra elfogadhatatlan hangnemmel próbáljuk növelni a középjobb hazai és nemzetközi reputációját? Hinni szeretném, hogy az Orbán Viktor által meghirdetett új politika nem ezen az alapokon nyugszik.

Solymosi Frigyes
a szerző tagja a Magyar és az Európai Tudományos Akadémiának

A szerző további cikkei

LXII. évfolyam, 1. szám, 2018. január 5.
LXI. évfolyam, 46. szám, 2017. november 17.
LXI. évfolyam, 39. szám, 2017. szeptember 29.
Élet és Irodalom 2024