Elég!

VISSZHANG - XLIX. évfolyam 11. szám, 2005. március 18.

Hosszú évek óta figyelem az ÉS-ben megjelent cikkekben a nőkre vonatkozó marginális megjegyzéseket, kitételeket. Nem azért, mert pikkelek az ÉS-re, hanem azért, mert a kedvenc hetilapom, és duplán felháborodom, ha olyasmit találok benne, amit nem tudok összeegyeztetni a lap általam vélt irányultságával: a progresszív, liberális, modern, baloldali színezetű (nem akarok senkit megsérteni) szociális és a kisebbségek iránti érzékenységgel.

Nos, évek óta nyugtatgatom magam: az itt-ott előforduló nőellenes, illetve diszkriminatív szakaszok negligálhatók, még "belefér" a politikailag korrekt közbeszédbe. Mára azonban megbántam ezt a meghátrálást: rá kellett jönnöm, hogy mindig a legenyhébb diszkrimináció ellen is tiltakozni kell, mert ha senki nem emeli fel a szavát ellene, akkor úgy harapózik el, akár egy vírus vagy egy baktérium. Most Király Levente Szexi hírek kora reggel (ÉS, 2005/9.) című írására szeretnék reflektálni. A cikk a Kossuth rádió Krónika című adását kritizálja, különös tekintettel a műsorvezetőre, Vass István Zoltánra. A kritika érdemi részéhez nem kívánok hozzászólni, tekintettel arra, hogy nem vagyok a Kossuth rádió Krónika című adásának hallgatója. Ellenben fennakadtam a következő gondolatmeneten: Vass István Zoltán "Úgy beszél, mintha fehérneműt reklámozna ötven feletti hölgyeknek - kifejezetten negédes a hangfekvése. Márpedig a hírek megkövetelnek egy csepp objektivitást, nem vagyok kíváncsi a műsorvezető audioszexepiljére. Nálam legalábbis nehezen áll össze a kamatláb és a bugyihúzogatás. Bár lehet, hogy a célközönség ötven feletti nőkből áll: ez esetben tökéletes a választás, de akkor meg minek a hírek?" Itt több probléma is felmerül. Például nem érthető, miféle kategória a szerző szerint az ötven év feletti nőké. Feltehetőleg önmagukba forduló, háztartási teendőikbe belefulladó, minden objektivitást nélkülöző, mindenféle intellektustól megfosztott, de szexuálisan titokban persze még erősen vágyakozó félembereké-félállatoké. (Nem mintha a fiatal nőknek nem ugyanilyen negédes hangon reklámoznák a fehérneműt, de az mindjárt más, azt lehet...) Ha az ötven év feletti nők csoportját egy kisebbség képviselőire cserélnénk ki az adott mondatban, mondjuk cigányokra vagy zsidókra, máris kitetszene - teljes joggal - a szöveg elfogadhatatlansága. Így, hogy a magyar társadalom felére vonatkozik, rendben van? Továbbá: hogy jön ide a bugyihúzogatás? Vass István Zoltán húzogatja úgymond az ötven év feletti nők bugyiját azzal, hogy negédes hangon mondja a híreket? Ezt megint nem értem. Vagy úgy kell ezt érteni, hogy az ötven év feletti nők Vass István Zoltán negédes hangja hallatán azonnal a bugyijukhoz nyúlnak, hogy lehúzzák azt? Tényleg ezt hiszi Király Levente? Az pedig, hogy az ötven év feletti nőkből álló célközönség esetében rendben lenne ez a negédes hangnem, hiszen ez a társaság úgysem hallgat híreket, minősíthetetlen. Király Levente először ízléstelen módon szexualizálja az ötven év feletti nőket, és ezért megalázza őket, majd pedig közli, hogy a társadalomnak ez a csoportja egyébként valóban nem érdeklődik a hírek iránt, hiszen látóhatára feltehetően nem terjed túl a fehérneműk behatárolta világon. Király Levente nem kíváncsi Vass István Zoltán audioszexepiljére, én viszont nemhogy nem vagyok kíváncsi Király Leventének egy embercsoportot neme és életkora tekintetében is sértő és megalázó mediumszexepiljére, hanem kikérem valamennyi ötven éven feletti és alatti nő nevében ezt a tizenkilencedik századba illő, őskonzervatív, diszkrimináló és mélyen megalázó szöveget. Király Levente szíveskedjen körülnézni az ÉS szerkesztőségében, a rádiókban és televíziókban, a könyvkiadókban, az egyetemeken és a politikai közéletben - nem önhibájukból sajnos még mindig alulreprezentált - ötven év feletti nők között, és szégyellje magát.

Gera Judit

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 29. szám, 2023. július 21.
LXVI. évfolyam, 31. szám, 2022. augusztus 5.
LIV. évfolyam 29. szám, 2010. július 23.
Élet és Irodalom 2024