A vita folytatódik

"Törökországot az Unióba befogadva határozottan fel kell tennünk a kérdést, melyek az európai identitás alapvető értékeit éltető források?", írja Tadeusz Mazowiecki, egykori lengyel miniszterelnök a Gazeta Wyborczában megjelent cikkében (2004. nov. 6.; dr. Szokolay Katalin fordításai).

Az Európa, sajátosságok nélküli kontinens? című írás így fogalmaz: "A vita, hogy Törökországot fel kell-e venni az Európai Unió tagjai közé, magáról az Unióról és Európáról szóló vitává vált. Mindez nem fejeződik be az Európai Bizottság döntésével, (...) a problémák, amelyeket ez a vita felszínre hozott, megmaradnak. Azok is, amelyek magát Törökországot érintik, és azok is, amelyek Európát. (...) Érdemes viszont arra törekedni, hogy a vitát megszabadítsuk egy mellékhatástól. Rossz lenne, ha a török közvélemény úgy értelmezné, hogy az EU-tagságukkal kapcsolatos kételyek valójában Törökországgal szembeni ellenséges álláspontok."

Mindebből látszik, hogy a kérdés változatlanul napirenden van Európában. A Le Figaro is vagy a Le Monde, túlzás nélkül mondva, hónapok óta foglalkozik ezzel az üggyel.

Éppen ezért nem értem Fejtő Ferenc indulatát (Magyar védőbeszéd, ÉS, 2004/44.), de mert megszólított, válaszolnom kell, hangsúlyozva, hogy nem szívesen teszem, mert személyét és életművét tisztelem és becsülöm.

Legutóbbi cikkét mégis ellentmondásosnak tartom.

Vegyük sorjában.

Fejtő írását ezzel kezdi: "nem hiszem, hogy [Petőcz] indokkal léphetne fel a külpolitikát formáló magyar közvélemény képviseletében, mégis ebben a minőségben fejti ki a Le Figaro október 7-iki számában a Törökország uniós csatlakozását ellenző véleményét". Ezt a mondatot nem értem, személyeskedését visszautasítom. Írtam egy cikket a Le Figaróban. Ez azt jelenti, vindikálom magamnak a jogot, hogy "a magyar közvélemény képviseletében" szólaljak meg? Ezek szerint egy napilapban való megjelenéshez valamiféle jogosultságra, netán meghatalmazásra volna szükség? Nyilván nem. Írtam egy cikket. A saját nevemben. Nem hiszem, hogy bárki másképp tehetné.

Fejtő megfogalmazása viszont igen furcsa: "a magyar nép többsége támogatja, hogy Törökország beléphessen az EU-ba". Azt gondolom, erre a mondatra joggal reagálhatok úgy, hogy kinek a nevében is beszél Fejtő Ferenc? A "magyar nép" nevében? Készített felmérést? Honnan veszi az adatot?

Fejtő a cikke elején azt állítja, hogy Törökország uniós tagságát ellenző érvelésem "egybecseng Schmidt exkancelláréval és Giscard D'Estaing volt elnökével", majd cikke végén arról ír, a törökök nélküli EU "ábrándkép", amely "Magyarországon csak a szélsőjobb által behálózott jobboldali kisebbség számára vonzó".

Logikailag ebből az következik, hogy a szociáldemokrata Schmidt és az európai alkotmányozásban meghatározó szerepet játszó Giscard D'Estaing a magyar szélsőjobbal működik együtt. És ugyanezt teszi François Bayrou, a francia centristák, az UDF elnöke is, aki mellesleg szabad demokrata képviselőkkel (Szent-Iványival) ül egy képviselői csoportban az Európai Parlamentben. Bayrou-ról közismert, hogy élesen ellenzi Törökország felvételét.

Nyilván a szélsőjobbal játszik öszsze Tadeusz Mazowiecki is, aki a fentebb idézett cikkében hosszan fejtegeti kétségeit. A Le Figaróban a Mexikóhoz hasonló státusról beszéltem, erről ír maga Mazowiecki is: "Volt ugyan alternatív megoldás, bár nem képezte komoly tárgyalások tárgyát. (...) A Kivételezett társulás koncepciójára gondolok. (...) Heinrich Winkler történész-professzor vetette fel a Friedrich Ebert Alapítványnál tartott egyik előadásában. Később átvette a CDU elnöknője, Angela Merkel. Közel állt ehhez néhány francia szocialista nézete is, pl. Laurent Fabiusé. Ezeknek a nézeteknek a gyengesége az volt, hogy nem voltak eléggé konkretizálva (...). Az ereje viszont modelljellegében van, mert mintául szolgálhat más, az Unióval szomszédos országgal való viszony megoldására, például Oroszország esetében."

Azt gondolom, mindebből kitűnik, pártállástól függetlenül fejezik ki kétségeiket igen sokan ebben a kérdésben. Laurent Fabius-t, François Bayrou-t nem lehet a szélsőjobbal azonosítani.

Azokra az ellentmondásokra csak röviden térek ki, melyek a törökök történelmi szerepéről szólnak, Fejtő értelmezésében. Megtudhattuk, hogy a mohácsi vész és az azt követő százötven évig tartó megszállás valójában a "béke" és a "rend" időszaka volt, ezzel szemben a Budát a törökök alól felszabadító nemzetközi seregek mindent "leromboltak" és mindenkit "kiirtottak". Mindez azért érdekes, mert Fejtő, önmagával ellentmondva, azt írja, hogy a "békés százötven év" után "egy néptelenné vált és romokban heverő Magyarország" maradt a törökök után. Kérdezem: ha anynyira jó volt az a százötven év, mitől néptelenedett el az ország? A magyar jobbágyok netán Konstantinápolyba emigráltak?

A legszebb, hogy Fejtő kifejti: a magyarok "fontos szerepet játszottak abban a keresztes háborúban, amely megakadályozta, hogy a török hódítás Bécsre s azon túl egész Nyugat-Európára kiterjedjen, ami valóban katasztrófa lett volna". De Magyarországon a törökök "biztosították a békét és a rendet az ország kétharmadán". Nem lett volna jobb, ha Bécsben vagy a Németalföldön, sőt, Párizsban is a törökök "biztosították" volna a "békét"? A kutyafáját! Csak mi voltunk ilyen szerencsések!

Fejtő Trianonra is utal, hogy az miképp jön ide, talán egyszer majd megtudjuk. Bár nem értem, hogy a "több is veszett Mohácsnál" szólás miért "változatlanul időszerű a katasztrofális trianoni békeszerződés kapcsán" (sic!), de mindenképpen jól hangzik. És röviddel később az is kiderül, hogy tulajdonképpen azért is szerencse volt a török megszállás, mert "a megszállás tette lehetővé a kvázifüggetlen, kálvinista Erdélyi Fejedelemség tartós fennmaradását".

Ezek szerint, ha nem lett volna a török, az baj lett volna, mert az ország egyben és egységesen fejlődhetett volna? Valóban, ha nem lett volna a török, akkor Erdélynek sem kellett volna különválnia. Ha pedig a vallási küzdelmekre utal Fejtő, csak csendesen mondom, hogy ilyenek bizony mindenütt voltak, de nem roppant bele egyetlen ország sem. Az 1572. augusztus 23-24-i francia Szent Bertalan-éjről mindenki hallhatott. Érdekes lenne megkérdezni egy francia történészt, mit választana, ha visszamehetne az időben: az országot szétdaraboló török "békét" vagy a vallási háborút? Ha már itt tartunk, a "katasztrofális" trianoni szerződésnek nem éppen az ország egykori szétdarabolódása volt az előzménye?

Mindez "csak" történelem.

A probléma az, hogy miközben rovót kapok Fejtő tanár úrtól, mert hasonló véleményt merek kifejteni, mint amit jeles politikusok, többek között Giscard D'Esting vagy Schmidt exkancellár vall, aközben ő olyan "fundamentális demokraták" nézeteit vallja, mint Berlusconi vagy Bush. Ez utóbbi a törökök uniós tagságának legfőbb propagátora. Ezzel persze nincs semmi probléma, ezek a politikusok, "nem kacérkodnak a szélsőjobbal". Maga Mazowiecki is így fogalmaz a már említett cikkében: "A döntésre az Egyesült Államok nyomására került sor, Törökország ugyanis igen fontos stratégiai szempontból, különösen az volt a hidegháború idején. Csakhogy az Unió valamivel több, mint a NATO, és a felvételi kritériumok is mások."

Hosszan lehetne a Fejtő-cikk ellentmondásairól írni. Arról a mondatról, hogy "az oszmán-törökök védelmet adtak az ellenreformáció kegyetlenkedéseivel szemben, amelyet Magyarország nyugati részének el kellett szenvednie a Habsburgoktól, akiket még nem érintett meg a felvilágosodás szelleme" csak röviden annyit: bizony, a "felvilágosodás szelleme" az 1500-as évek második felében nehezen érinthette meg a Habsburgokat, mert még nem is volt felvilágosodás. Voltaire és Montesquieu születésére ugyanis még várni kellett vagy 150 évet. Egészen pontosan: Voltaire 1694-ben, nyolc évvel, Montesquieu pedig 1689-ben, három évvel Buda felszabadítása után született. A francia felvilágosodás időszaka a Rákóczi-szabadságharc utánra esik, a XVIII. századra, amikor már rég nem volt török Magyarországon. A Habsburgok sok mindenben hibásak, de hogy a XVI-XVII. században "nem érintette őket meg" a felvilágosodás szelleme, abban talán nem.

A magyar jobbágyok falvait és a magyar mezővárosokat viszont felvilágosodás nélkül is porig égette a török.

Fejtő azt érzékelteti, hogy nemzeti tudatunkban nem is olyan negatív a törökökkel való viszony.

Ennek ellentmond a nyelv, amelyik szigorúan megőrzi a múlt emlékeit. A nyelvi szólások mind-mind negatívak a törökkel kapcsolatban. Gondoljunk olyasmire, hogy "feketeleves", "török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja", "törököt fogott", "törökvész", "úgy bánik vele, mint török a rabjával", "török, torok sok kárt tett az országban" stb. Érdemes fellapozni O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások című gyűjteményét.

Egyébként pedig nem is elsősorban a török-magyar viszonyról van szó. Hanem arról, amiről Mazowiecki beszél, hogy hogyan értelmezzük Európát. A török vita valójában a jövő Európájának megfogalmazásáról szól. Az Európai Unió megálmodói egy erős és egységes Európát képzeltek el, egy Európai Egyesült Államokat, amelyik képes felvenni kulturálisan és gazdaságilag a versenyt Kínával, Japánnal, Amerikával.

Európa nem csupán gazdasági közösség. Több annál. És ezt a többet kellene végre meghatározni.

Baj, hogy nem látjuk a jövendő Unió határait. Nem tudjuk, mi az az egység, amiről beszélünk. Ez Európán belül a nacionalista, szeparatista erőknek kedvez, amelyek nem hisznek a határok átjárhatóságában, a közös valutában, az egységes európai gondolatban.

Hol vannak a bővítés határai? Lehet-e bővíteni vég nélkül? Mi lesz Oroszországgal, ha felvesszük Törökországot? Létezhet-e egy Eurázsiai Unió? Ha egyetlen határvonal lesz Irak, Szíria, Irán és az Európai Unió között, akkor a tagállamok lemondhatnak-e a határellenőrzésről?

Ezekről a kérdésekről beszélnek olyan politikusok, mint François Bayrou, Tadeusz Mazowiecki és mások is, publicisták és írók, olvasók, akik leveleket írnak napilapoknak, erről beszélek magam is, aki nem a "külpolitikát formáló magyar közvélemény képviseletében", hanem a saját nevemben szólalok meg, olyan kérdésekben, amelyek egyszerűen érdekelnek.

Többek között a minden egyes ember számára biztosított szólás szabadsága, a megszólalás joga is Európában született, ez is egyike a közös európai gyökereknek, ahogy azt nyilván az általam nagyra becsült Fejtő Ferenc is pontosan tudja.

Petőcz András