A történetnek nincs vége

VISSZHANG - XLVIII. évfolyam 47. szám, 2004. november 19.

Kenedi János hatalmas levéltári és könyvtári anyagot gyűjtött össze és valóságos tanulmányban összegezte kutatásai eredményét (Egy kiállítás [hiányzó] képei 1-2., ÉS, 2004/41-42.). Véleménye szerint a budapesti Páva utcai első magyar állandó holokauszt-kiállítás forgatókönyvének írói, Kádár Gábor és Vági Zoltán tévednek, hibáznak akkor, amikor úgymond 1945-ben (legyünk pontosak: kb. 1946-ban) "lezárják" a zsidó és cigány holokauszt történetét. Kovács Évát idézve Kenedi egyenesen azt állítja, hogy a szerzőpáros "a történelemből kifelejtette a történelmet". Van némi, sőt nagyon is sok közöm a forgatókönyvhöz. A Magyar Nemzeti Múzeumban július 9-én rendezett vita után a Kádár-Vági szerzőpárossal hetekig dolgoztunk, vitatkoztunk az újabb és újabb szövegvariánsokon. Tudós és szakértő lektoraink (Deák István, Kovács Mónika, Ormos Mária, Radnóti Sándor, Ungváry Krisztián) a forgatókönyv első és második változatát is kemény bírálatban részesítették. Javaslataik, valamint a július 9-i vitán elhangzottak, és az időközben írásban beérkezett bírálatok alapján is formálódott a harmadik változat. Remélem, sőt biztosan tudom, hiszem, hogy nem Kenedi Jánosnak van igaza. Kezdjük talán két tekintély-érvvel: 1. egyik lektorunk sem javasolta, hogy térjünk ki az MKP, az MDP és az MSZMP zsidó- és cigánypolitikájára, 2. nem ismerek olyan holokauszt-múzeumot, Jeruzsálemtől Washingtonig, amelyben az 1945 utáni antiszemitizmus, rasszizmus különféle megnyilvánulásait részletesen bemutatnák.

A Holokauszt Emlékközpontba tervezett állandó kiállítás koncepciójáról tavaly, még a Jerger Krisztina vezette Kiállítási Iroda szervezésében hosszú hetekig-hónapokig vitatkoztunk, mi, történészek, néhány esztéta, szociológus, múzeumi szakember stb. E vitákon nagy hangerővel, de viszonylag kevés érvvel az egyik tudós résztvevő azt az álláspontot képviselte, hogy ez a holokauszt-kiállítás érjen véget a koncentrációs táborok felszabadulásának pillanatában. Semmi megtorlás, felelősségre vonás, jóvátétel, a látogató távozzon a kiállításról a felszabadulás-túlélés-remény boldog tudatában. A legjobb ellenérvet ebben a vitában Toronyi Zsuzsa (Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár) fogalmazta meg: ha a lágerek felszabadulásával lezárjuk a történetet, akkor kezdjük az egész kiállítást azokon a pályaudvarokon, ahol a zsidókat a deportáló vagonokba préselték. Kenedi János ezzel szemben valóságos hiányleltárat állított össze, oldalakon keresztül sorolva azokat a valóban nagyon érdekes eseteket, amikor az MKP/MDP/MSZMP, illetve az állampárt erőszakszervei, kicsit vulgárisan megfogalmazva "zsidóztak", "cigányoztak". Szeretném egyértelműen tisztázni: a tervezett kiállítás nem zsidó- és cigánytörténeti kiállítás. Nem célunk a magyar(országi) zsidók és cigányok történetének bemutatása. Még csak nem is antiszemitizmus-rasszizmus történeti kiállítást tervezünk. Kenedi János azt kérdezi-állítja, hogy ha a holokauszt előtörténetét a történeti Forgatókönyv tárgyszerűen bemutatja, miért nem térünk ki a holokauszt utóéletére. A július 9-i vitán sokan és joggal bírálták a Forgatókönyv 1938 előtti részeit. Kemény kézzel, sokat húztunk is ezekből a részekből. Igaztalan az állítás, hogy semmi sincs az 1945 utáni időkről. A családtörténetek nem érnek véget 1945-1946-ban. Jelezzük, hogy az egyes családokból hányan élték túl a második világháborút, hányan kezdtek és milyen új életet Magyarországon, Izraelben, Amerikában stb. Apróságnak tűnik, de nagyon nem az: Kenedi szerint a kiállítást a Páva utcai zsinagógába "suvasztjuk be". A Forgatókönyvben világosan megfogalmaztuk: a zsinagóga kiállítási célokra nagyon nem alkalmas terét is fel kell használnunk és fel is használjuk, de ott csak néhány témát fogunk bemutatni. A föld alatti termekben mutatjuk be a magyar(országi) zsidók és cigányok jogfosztásának, kifosztásának, majd deportálásának és végül meggyilkolásának történetét. Az ellenállás, embermentés, a felszabadulás és az elpusztított emberek, közösségek után maradt kínzó, elviselhetetlen hiány témaköreit tervezzük a zsinagógában és a zsinagóga karzatán bemutatni.

Kosztolányi Dezső a műfordítókról mondta, hogy gúzsba kötve kell táncolniuk. Minket a Páva utcai környezet köt gúzsba. Nagyon kevés a jól felhasználható terünk, ha mindent, a zsinagógát és a karzatot is beszámítjuk, kb. 1600 négyzetméter. Ha jól számoltam, akkor Kenedi János több mint félszáz témát szeretne az ő hiánytermébe, sőt ahogy egy helyen írja, "hiány-csarnokába" bezsúfolni. Nincs még egy termünk, nincs egyetlen egy fölösleges "csarnokunk" sem, főleg nincs azokra a témákra, amelyeket Kenedi János fölvázolt. Nem értem, mi köze a holokauszthoz annak, hogy Szűcs Ernő ezredest 1950-ben az ÁVH-n agyonverik? Miért kellene az első magyar állandó holokauszt-kiállításon bemutatni azt, hogy az MSZMP nem csatlakozott az 1968-as lengyelországi antiszemita kampányhoz? Kenedi ötletei közül csak Raoul Wallenberg szobrának 1945 utáni hányattatott történetéről gondolom, hogy beleillik a holokauszt-kiállításba. A zsidók kifosztásáról, kirablásáról részletesen szól a kiállítás, itt nyitott kaput dönget javaslatával Kenedi János. Arról sem szabadna megfeledkezni, hogy ez a kiállítás is két részből áll majd. A látogatók, ha van kedvük, idejük, az interaktív számítógépek segítségével nagyon sok információt, adatot, képet, újságcikket, törvény és rendelet szöveget stb. előhívhatnak, elolvashatnak, megnézhetnek. Nem hiszem, hogy akadna olyan látogató, aki Erdélyi Miklós maceszra épített mobilszobrának történetét keresné az adatbázisunkban.

Befejezésül szeretnék köszönetet mondani Kenedi Jánosnak azért, mert hatalmas anyagot állított össze egy, az állampárti antiszemitizmus-rasszizmus történetét bemutató időszaki kiállításhoz. A Magyar Nemzeti Múzeumban vagy az Andrássy út 60-ban ebből az anyagból nagyszerű kiállítást lehet majd rendezni.

Karsai László

A szerző további cikkei

LXVII. évfolyam, 43. szám, 2023. október 27.
LXVII. évfolyam, 19. szám, 2023. május 12.
LXV. évfolyam, 5. szám, 2021. február 5.
Élet és Irodalom 2024