Drága Laci,

Szomorúsággal töltött el szomorúsággal írt hozzászólásod a Habsburg Intézetet vezető Gerő András körül az ÉS-ben kialakult disputáról (A[z egyik] "háziszerző" belekotyog, 2004/42.), melynek minden részletét talán nem is ismerem. Mégis az az érzésem, hogy Magad is besétáltál abba a kelepcébe, hogy véleményeddel - melyet személyes és szakmai hiteled, a tudományos és a közéletben elfoglalt pozíciód kiemel az egyszerű olvasók (vö. "egy túlélő") kétsoros, a Páratlan oldalon (!) elhelyezett, ízléstelennek nem, PC-nek igen, de jelentősnek semmiképpen sem tartható ironikus felhorkanásainak sorából - e disputa kereteit nemhogy tágítanád, hanem inkább szűkíted. Engedd meg, de olyan ez, mint amikor a bölények körbeállják sebzett társukat, hogy ne támadhassa meg az oroszlán (a farkasról, s egyéb apróbb, ám harcias állatkákról most nem is beszélve, mondjuk ilyen nyuszikról, mint én). Ez történt - nota bene épp az ÉS hasábjain - például Esterházy Javított kiadásának megjelenésekor is: aki élt és mozgott a magyar író-esztéta- stb. szépfejedelmek közül, az másnap laudált; aztán kapja össze magát az a fiatal irodalom- vagy társadalomtudós, aki ezek után óvatos kritikával meri illetni...

Nem ismerem a Gerővel vitatkozók személyes motivációit, de nem is érdekel. A Habsburg Intézet megalapításának körülményeit azonban elvi alapon, minden személyeskedés nélkül is nyugodtan illethette (volna több) kemény kritika. Egyfelől a demokratikus játékszabályok féltése miatt, hiszen közpénzből gründolt intézetek esetében elvárható, hogy nyilvános pályázaton mérettessék meg a vezető. Másfelől a Monarchia-kutatások féltése miatt (tudod, kis pénz, kis foci): egy ilyen intézet ars poeticájának szakmai vitákban - jelen esetben osztrák, magyar, szlovák, cseh, román, ukrán, olasz, lengyel, szerb, horvát és bosnyák stb., azaz nemzetközi vitákban - kell kiérlelődnie. Én az utóbbi évtizedekben elég sokat mozogtam ilyen közép-európai szakmai körökben. Gerő kezdeményezéséről ezekben szinte senki sem tudott, s - ha Gerő András nem veszi sértésnek - nevét is alig ismerik e tájon. A kritikai Habsburg-kutatásoknak Európában többgenerációs nemzetközi networkje van (érdemes meglátogatnod például a www.kakanien.ac.at honlapot), melynek fő célkitűzése a korszerűtlenné vált birodalmi történetírás meghaladása, egy új, többszólamú Monarchia-historiográfia sok-sok aprómunkával járó létrehozása - tudomásom szerint a Habsburg Intézet azóta sem kapcsolódott be ezekbe a networkökbe. Ars poeticája pedig szakmailag indokolatlanul redundáns, politikailag - épp az igazgató nem Habsburg-tárgyú publicisztikai aktivitása miatt - túldimenzionált. Hogy a magyar történészek, társadalomtörténészek miért nem szólaltak fel eddig emiatt az ÉS vagy bármilyen más napi- és hetilap hasábjain (sem pró, sem kontra), azt szerintem Magad is tudod...

A régi nagyrabecsüléssel:

Kovács Éva