Gerő András téved

VISSZHANG - XLVIII. évfolyam 37. szám, 2004. szeptember 10.

A magyarországi politikai viták egyik nehézsége - elsősorban 1989 óta -, hogy a Nyugatról átvett fogalmak különös változásokon mennek keresztül: szemantikai, kulturális, szociológiai, konnotációs változásokon. Ez elég természetes, mégis bosszúságokat okoz, mert némelyek az eredeti nyugati (elfogadott, kodifikált) jelentésükben használják a szakkifejezéseket, mások meg nem.

Sok ilyen terminus/fogalom létezik. Pl. a külföldön sehol se létező "tematizálás", amely nálunk német kifejezés félreértése (németül "thematisieren" a. m. vmit szóba hozni, vmiről értekezni, vmit beszédtárgygyá tenni; egyébként németül is ellenszenves, bürokrata/sznob kifejezés; magyarul ez az angol agenda és a "médiasiker" szemantikai halmazának metszetét jelenti).

Ilyen a "civil szervezet" - ez a jelentés nélküli szörnyszülött -, amely a "civil társadalom"-nak a politikai pártokon kívül eső fertályát jelentené; a baj csak az, hogy Ferguson, Tocqueville, Hegel (vagyis a "civil társadalom" legnagyobb teoretikusai) óta a politikai párt (szemben a koronával vagy a kormánnyal) a civil társadalom legjellegzetesebb típusa, és csakis mai csonkamagyarnak juthat eszébe efféle elválasztás.

Évtizede tévesztik össze magyarországi szerzők és államférfiak az "igazság" (veritas, truth, Wahrheit) és az "igazságosság" (iustitia, justice, Gerechtigkeit) fogalmát, az ok gyerekesen egyszerű: a két kifejezés a magyarban történetesen etimológiailag rokon és hasonlóan is hangzik.

Ugyanez lett a sorsa a "gyűlöletbeszéd" kifejezésnek Magyarországon. A hate speech, amely szakkifejezés (terminus technicus), az amerikai egyetemi campusok egyik belső, pedagógiai és politikai célzatú stratégiáját jelöli. Mivel az Egyesült Államokban korlátlan a sajtószabadság (szemben a legtöbb európai országgal, beleértve Nyugat-Európát), ezért az egyetemeken önszabályozást kellett bevezetni, amely megvédi a faji-etnikai kisebbségekhez tartozó (elsősorban fekete és bevándorló/külföldi), meleg, leszbikus, transzszexuális, fogyatékkal élő, beteg, szegény diákokat - és persze a diáklányokat - a verbális zaklatástól, bántástól, szomorítástól. Ezért az egyetemek tilalmazták az effélét, és fegyelmi eljárás alá vonták a speech code (a megengedhető beszéd kódjának) mindenekelőtt rasszista és szexista megsértőit. Aki ezeket a szabályokat betartja és a belőlük fakadó viselkedési mintákat tudatosan, de interiorizáltan és rutinszerűen alkalmazza, annak a magatartását írja le a political correctness kifejezés. A "gyűlöletbeszéd" tehát nem a beszéd tónusára vonatkozik, nem a "hangnem"-re, hanem bizonyos tartalmakra. A "gyűlöletbeszéd" a kisebbségek és a (valamilyen szempontból) idegenek ellen irányuló beszéd, és nem kell hevesnek vagy gorombának lennie. A Népszabadságnak az az apró közleménye, amely egy szótárszerkesztővel való beszélgetés alapján "női szavakat" sorol föl (ezek persze a divat, a konyha és a szex szavai), hűvös-humoros hangneme ellenére tipikus gyűlöletbeszéd.

Miért nem "gyűlöletbeszéd" viszont az, ha - teszem azt - Seres László engem a Népszabadságban nyilasnak, az ÉS-ben pedig kommunistának ("kommunista" Magyarországon a. m. "az órezsim támogatója" - én!) nevez? Mert hogy nem az.

Nem "gyűlöletbeszéd", mert Seres nem passzív szubjektumot támad, aki/amely a lét lajtorjájának valamely társadalmilag meghatározott alsóbb fokán áll - egyszerűbben szólva: válaszolhattam volna neki az újságban, ha kedvem lett volna ilyesmihez. Továbbá és elsősorban nem "gyűlöletbeszéd" azért sem, mert a nézeteim miatt bírált, nem pedig az emberi állapot (condition humaine) valamely sorsszerű, megváltoztathatatlan aspektusa - nemzetiségem, bőrszínem, rasszom, nemem, életkorom, egészségem - miatt, hanem olyasmiért, ami szabadságom része.

Magyarországon részben önkéntelenül, részben pedig a szélsőjobboldallal jelentős mértékben összeolvadt jobboldal politikai-szemantikai manipulációi folytán a "gyűlöletbeszéd" elkezdte - részben - azt jelenteni, hogy valaki élesen, gorombán fogalmaz. Márpedig a mégoly goromba és bántó antirasszista és antiszexista beszéd se lehet "gyűlöletbeszéd" (per definitionem). Az csak goromba és bántó. A szavak jelentése változik - mondhatják. Igen, de a terminus technicusok (szakkifejezések, terminusok, "fogalmak") éppen abban különböznek a köznapi szavaktól, hogy jelentésük (inkább) rögzített.

Hiába írja az újság valamely országgyűlési képviselőről, hogy "parlamenter" (helyesen a. m. "katonai békeküldött", pl. Steinmetz kapitány), ez vulgáris tévedés, ha elterjedt is. Ha valaki ma a "vékonypénzű" szót (helyesen a. m. "sovány") "szegény" értelemben használja, a "boldogabbik fele" kifejezést (helyesen a. m. "a feneke") abban az értelemben, hogy "szerencsés régió" (vö. több lapban: "Európa boldogabbik fele"...), vagy a "tempós" jelzőt (helyesen a. m. "lassú", "kimért") "gyors", "lendületes" értelemben használja, aki "erózió" helyett "erodációt" mond stb. stb., az nem téved, hanem műveletlen vagy közönséges.

Külön problémát jelent manapság a rosszul ismert idegen nyelvekből való hebehurgya tükörfordítás, amely pl. a számítógépes nyelvet leiterjakabok gyűjteményévé változtatja ("elment" a to save-ből: a. m. "megtakarít", "eltesz", "elrak", "megspórol", "bespájzol" - a "megment" jelentés másodlagos, és nem erre az esetre vonatkozik természetesen). Így írhatja a Magyar Hírlap, hogy 450 mérnök bevonult egy afganisztáni városkába (engineer a. m. "utász"). Ha ezt németből fordítják, alighanem 450 úttörőről írnak (Pionier németül a. m. "utász-hidász"). A hate speech magyarországi sorsa persze evvel is összefügg.

De aki a "gyűlöletbeszéd" terminust "gorombaság", "éles bírálat" értelemben használja, az nem (vagy nem pusztán) műveletlen, hanem téved (is).

Ám a "gyűlöletbeszéd" kifejezés magyarhoni szemantikája ennél bonyolultabb, hiszen a hibás neomagyar gorombaság jelentésárnyalatra rárakódik a helyes fajgyűlölő ócsárlás jelentésárnyalat. Amikor Gerő András az evidensen nem rasszista ÉS "gyűlöletbeszéd"-éről értekezik a KlubRádióban, akkor avval védekezhet, hogy ő csak az ellene (és mások ellen) írott cikkek éles, goromba hangvétele ellen tiltakozik, de persze burkoltan jelzi, hogy az effajta gorombaság valamilyen (ki nem fejtett és ki nem fejtendő) módon rokona, szinonímája, társképzete a fajgyűlölő rikácsolásnak.

Ennek több hátrányos következménye is van. Az egyik, az enyhébb, az, hogy Gerő tanár úr relativizálja - persze csak itt és most, nem egyéb, ennek az attitűdnek másutt szögesen ellentmondó műveiben - a rasszista (szexista stb.) "közbeszéd" vétkeit.

Máskülönben pedig - a Magyar Demokrata és az ÉS "egy szintre helyezésével" - azt állítja, hogy AZ ÉLES BÍRÁLAT ÉS A FASIZMUS EGYARÁNT ÉS EGYENLŐ MÉRTÉKBEN VESZÉLYES.

(A Mozgó Világban megjelent interjújában még nem ment talán ilyen messzire.) Ezt állítani hibbantság (talán tessék figyelni ebben a mimózaérzékenységű világban: nem Gerő tanár urat neveztem hibbantnak, ő csöppet sem az, hanem egyik meggondolatlan állítását, nyilván némi szónoki túlzással).

A "gyűlöletbeszéd" kezelésének lényege az önszabályozás, az önkéntes önkorlátozás. Ezért a szélsőjobboldali (finoman "kirekesztő"-nek becézett) sajtóval nem szabad büntetőjogi-hatósági eszközökkel elbánni, hiszen az etnicista-rasszista uszítók gondolatainak társadalmi okaik vannak, az üldözés pedig tönkreteszi a gondolat- és szólásszabadságot. (Vö. T. G. M.: "Főszerkesztő börtönben?", Magyar Hírlap, 2004. április 10-11.) A tolerancia ára viszont a lankadatlan küzdelem, amelyet a szabadság és emberség híveinek a fajgyűlölőkkel (és az egyenlőtlenség más szószólóival) szemben kötelező folytatniuk. Ez utóbbi nélkül a tolerancia csakugyan impotencia.

A fiatal Magyar Köztársaság kurta történetének egyik legnagyobb botránya volt, hogy a Magyar Demokrata c. szélsőjobboldali - és a "szélsőjobboldali" jelző itt roppantul udvarias eufemizmus - lap tizedik évfordulóján rendezett ünnepségre elment (és ott beszédet mondott) Pokorni Zoltán országgyűlési képviselő, a Magyar Polgári Szövetség alelnöke és Pálinkás József akadémikus, egyetemi tanár, MPSZ-tagozatvezető, az említett Magyar Köztársaság két volt - és talán leendő - oktatási minisztere. Amikor ezért a "Megbeszéljük" c. nagy sikerű műsorban (KlubRádió) a népszerű Bolgár György kérdőre vonta, Pálinkás akadémikus játszva megnyerte a vitát, mert Bolgár szerkesztő úr - Solymosi Frigyes akadémikus szokásos panaszaira támaszkodva - csak azt sérelmezte, hogy ilyen goromba, durva lappal hogy adhatja össze magát ilyen előkelő férfiú. Pálinkás dr. erre persze azt felelte, hogy mások is gorombák, mégis jó lapokat szerkesztenek, és már ő is egy vaskalap alá vette az ÉS-t és a Magyar Demokratát (amelyet inkább Hun-Szlovák Autokratának kellene nevezni). A probléma persze az Autokrata tartalma, nem a modora (bár az is rossz). Az embertelenség éles bírálata nem azonos az antihumanistáknak a humanisták fölött gyakorolt éles bírálatával. (Vö. T. G. M.: "A hangnem", Élet és Irodalom, 2002. március 1.) A tiszteletlenség és a gúny a lázadók, a kritikai gondolkodók fegyvere, és süket az, aki ezt összekeveri a sima durvulással. (Jó példa erre a Bëlga együttes és a "Buzi-e vagy?" c. lángeszű szám idióta sajtóvisszhangja a kernemzeti-konzervatív és a bulvársajtóban, ahol azonosítják ezeket a gúnydalokat avval, amit kigúnyolnak. Az ostobák klasszikus tévedése.)

Mindebből az is következhetnék, hogy a jó modorú fasiszták elfogadhatók, az érdes stílusú, ám szabadságszerető és egyenlőségpárti humanisták viszont elfogadhatatlanok.

Ez nem jelenti azt, hogy Gerő Andrásnak nincsenek esetleg jogos sérelmei. A közéletben mindnyájunknak vannak, és én - Magyarország legtámadottabb embere - erről igazán tanúskodhatom. Mégis azt kell mondanom, hogy bár jogos megsértődni, ha megsértik az embert (szerintem a kényes önérzet helyes dolog), ez mégse irányíthatja az életünket. Két emberről is írtam hosszú és szeretetteljes méltatást (nem titok: Eörsi Istvánról és Szalai Pálról), akiktől a szerintem unfair kritikák tucatjait kaptam az évek során.

Szélsőjobboldali rágalmazóim és gyalázóim mindegyikéről se gondolom, hogy tehetségtelen vagy tisztességtelen emberek (némelyikük az, némelyikük nem). A sértődés helyes, a sérelmeken fölülemelkedni (nem anélkül persze, hogy az ember megtette volna azt, amit a méltóságérzete megkövetel: ez gyakran a hallgatás) erény.

Gerő Andrást nem ragadtathatja el annyira a sérelme - az ÉS-ben, a KlubRádióban, korábban a Magyar Hírlapban csakugyan nem beszéltek vele/róla túl barátságosan -, hogy azt gondolja és mondja, hogy az ÉS többnyire liberális szellemű, olykor igen csípős szatírái egylényegűek és egyenértékűek a Magyar Demokrata tényleges gyűlöletbeszédével.

Szerintem szellemesebbek is, mint az ottani tárcák és glosszák, de ez már ízlés dolga.

Talán följogosít erre a kritikára, hogy kaptam én ebben a lapban hideget-meleget.

Sajnálom, hogy olyan értelmes és jó humorú ember, mint Gerő András, ekkora bakot képes lőni.

Amúgy az se "gyűlöletbeszéd", hogy Gerő András, a széles körben becsült bölcsésztudor azt állítja, hogy az Élet és Irodalmat pártok finanszírozzák. Ez csupán, azt hiszem, valótlanság.

Tamás Gáspár Miklós

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 30. szám, 2021. július 30.
LXV. évfolyam, 1. szám, 2021. január 8.
LXIV. évfolyam, 26. szám, 2020. június 26.
Élet és Irodalom 2021