Nem magánügy

Vásárhelyi Mária írása (A szavak elviselhetetlen könnyűsége, ÉS, 2004/29.) közállapotaink jellemzését illetően kapóra jött, mert erre más szempontból magam is szerettem volna felhívni a figyelmet Mécs Imre perével kapcsolatban. Meglepett ugyanis az a tökéletes érdektelenség - mind a sajtó, mind a szakma körében -, amit az ítélkező bíró rafinált politikai indíttatású megtámadása körül tapasztaltam.

A közszolgálati Kossuth Rádió több ízben nevezte meg a bírót név szerint, emlékeztetve a Wekler Ferenc sajtóperével kapcsolatos híradásaiban arra, hogy az ügyben ugyanaz a személy ítélkezett a Magyar Nemzettel szemben, aki Bencsik András perében is elmarasztaló döntést hozott.

A Magyar Nemzet szintén név szerint kiszerkesztve őt (A világ Cserni bíró után, 2004. júl. 13.) helyezte a bírót politikai nyomás alá, s megint csak senki nem emelte fel a szavát a bírói függetlenség védelmében, ahogy ez történt nagy hevülettel Tamás Gáspár Miklós emlékezetes írása kapcsán.

Ezért, a nyomaték kedvéért citálom ide Vásárhelyi Mária cikkének pontos megfogalmazásait az efféle esetekre vonatkozóan, miszerint: "...nemhogy a társadalom szélesebb rétegei, hanem az ügyben közvetlenül érintett politikai elit is rendre magára hagyja a jobboldal által legitimált szélsőjobboldali sajtópitbullok éppen aktuális áldozatát. Minden alkalommal úgy viselkednek, mintha magánemberek magánügyéről lenne szó, holott nyilvánvaló, hogy a jobboldali sajtó soha nem magánembereket, hanem valamilyen szempontból szimbolikus személyeket helyez a célkeresztbe..."

Nos, ez a hozzászólás - a Vásárhelyi Mária által is méltán igényelt és fontos alapértékként tételezett - szolidaritás jegyében íródott!

Lánczos Vera