A politikus és a tanácsadó közgazdász

VISSZHANG - XLVIII. évfolyam 28. szám, 2004. július 9.

Az Élet és Irodalom 2004. június 25-i (27.) száma riportot közölt Zsidai Péter tollából Statisztikai hibahatár címmel, amelyben a következő mondat szerepelt: "Katona Tamás... Kemenes Ernő és Kornai János mellett tagja lett Horn legszűkebb tanácsadó testületének..."
Az idézett mondat rám vonatkozó állítása nem felel meg a valóságnak. Nem voltam tagja Horn Gyula tanácsadó testületének.
Ezen a ponton be is fejezhetném a közlemény kommentárját. Szeretném azonban felhasználni az alkalmat arra, hogy néhány megjegyzést tegyek a politikusok és a közgazdász tanácsadók kapcsolatáról.
A "tanácsadó" fogalmának parlamenti demokráciákban kétféle értelmezése van, s a maga helyén mindkettő jogosult. A tágabb értelmezés szerint mindenki tanácsadó, aki tanácsot ad. Én megtiszteltetésnek tekintem, ha a magyar demokrácia törvényes kormányának miniszterelnöke megkérdezi a véleményemet, s ha kompetensnek érzem magam a kérdésben érintett problémakörben, akkor igyekszem a tőlem telhető legjobb feleletet adni. Ugyanez vonatkozik nemcsak a miniszterelnökre, hanem miniszterekre, országgyűlési képviselőkre is, legyenek azok akár a kormány, akár az ellenzék oldalán. Betűrendben felsorolom néhány politikus nevét, akik az elmúlt tizenöt évben különböző időszakokban, egyszer vagy többször szakmai kérdést tettek fel nekem és akiknek kérdésére válaszolni próbáltam: Bauer Tamás, Békesi László, Bokros Lajos, Chikán Attila, Draskovics Tibor, Kuncze Gábor, Kupa Mihály, László Csaba, Medgyessy Péter, Orbán Viktor, Pető Iván, Rabár Ferenc, Urbán László. A "kérdés-felelet" párbeszéd néha négyszemközt zajlott, máskor szűkebb vagy tágabb szakértői értekezleten. Előfordult, hogy levélben feleltem a kérdésre. Rendszerint arra törekedtem, hogy - ha a téma jellege ezt lehetővé tette - akkor nyilvánosan is elmondjam, szóban vagy írásban, amit négyszemközt vagy szűk körben kifejtettem.
Általában nem szoktam javaslatokkal jelentkezni politikusoknál, hanem elsősorban és mindenekelőtt cikkeimmel és könyveimmel szeretnék hatást gyakorolni a gazdaságpolitikára. Ám azért, kivételesen, előfordul, hogy magam kezdeményezek egy beszélgetést.
Horn Gyula, miniszterelnöksége idején, egy ízben szűk körű beszélgetést hívott össze a magyar gazdaságpolitika kérdéseiben, amelyre többek között engem is meghívott. Ezen a megbeszélésen kifejtettem véleményemet néhány kérdésben.
Egy másik esetben levelet írtam neki, amelyben állást foglaltam a privatizálási bevételek felhasználása ügyében. Állásfoglalásomat a napisajtóban is publikáltam. Ennél fontosabbnak tartom azonban azt, hogy írásaim befolyást gyakoroltak a Horn-kormány idején végrehajtott stabilizációs és kiigazítási program kialakítására. Amikor a programot bejelentették, az első pillanattól kezdve kiálltam mellette. A televízió képernyőjén is állást foglaltam a Bokros-program mellett és igyekeztem a nézők számára megvilágítani, mi tette szükségessé a programot és mi várható a megvalósításától.
Néha megtörténik, hogy a politikus "piár" célokra használja fel azt az eseményt, hogy szakértőkkel konzultál. Megvallom őszintén, viszolygok ettől a helyzettől. Ha előzetesen megtudom, hogy tulajdonképpen nem annyira a véleményemre kíváncsi a politikus, hanem inkább a sajtónyilvánosság számára rendezik a találkozást, inkább kitérek a beszélgetés elől. Ha utólag derül ki, hogy ez történt, protestálni szoktam, de lehetőleg diszkrét formákban. Nem kívánom nyilvános tiltakozással tovább fokozni az ilyesfajta találkozás feleslegesen felnagyított jelentőségét.
Létezik a "tanácsadó" tevékenységének egy szűkebb értelmezése is. Itt a szakértő formális, hivatalos megbízást kap arra, hogy egyénileg vagy egy testület tagjaként tanácsaival segítse a miniszterelnök vagy egy miniszter munkáját. Esetleg díjazást is kap érte; ám akkor is formális, hivatalos megbízásról van szó, ha nem jár érte anyagi ellenszolgáltatás. Ilyen megbízatás esetén a tanácsadótól elvárják, hogy lojális legyen megbízója iránt; kételyeit vagy bírálatát ne hozza nyilvánosságra. Ilyesfajta tanácsadói munkakört csak az vállalhat el tisztességesen, aki messzemenően egyetért megbízója általános politikai irányvonalával és kész saját megszólalási lehetőségeit önként korlátozni.
Parlamenti demokráciákban teljesen szokásos, hogy szakértők, köztük közgazdászok is vállalják ezt a szűkebb értelemben vett formális, kinevezett tanácsadói funkciót. Nem látok semmi kivetnivalót abban, hogy számos közgazdász kollegám különböző kormányok és politikusok mellett vállalkozott erre a funkcióira. Én azonban erre nem vállalkoztam, és nem szándékozom ezt megtenni a jövőben sem. Saját értékrendemben ugyanis kiemelkedően fontos helye van a szellemi és politikai függetlenségnek, az intellektuális autonómiának. Ezt nem szeretném még ideiglenesen sem feladni - márpedig a formális, hivatalos tanácsadói megbízás szükségképpen a teljes egyéni szellemi szuverenitás önkéntes korlátozásával jár együtt.
Az Élet és Irodalom cikkében szereplő, írásom elején idézett mondat megzavarhatta az olvasót az én szereplésemmel kapcsolatban. Én vállalni szoktam azt, hogy alkalomadtán tanácsot adok politikusoknak, de nem vállalom az intellektuális függetlenség korlátozásával járó formális tanácsadói megbízatást, a "szakértői testületi tagságot".
Eddig még nem szóltam a politikus és a tanácsokat adó közgazdász viszonyának tulajdonképpeni legfontosabb kérdéseiről. Jó-e az a tanács, amit a közgazdász ad? És vajon megfogadja-e a politikus, ha netán jó tanácsot kap a közgazdásztól? Ezek a nagy kérdések túlnőnek ennek a rövid írásnak a keretein.

Kornai János
közgazdász

A szerző további cikkei

LXV. évfolyam, 29. szám, 2021. július 23.
LXV. évfolyam, 27. szám, 2021. július 9.
LXIV. évfolyam, 27. szám, 2020. július 3.
Élet és Irodalom 2023