"Fejlesztés alatt"

A lap hasábjain hónapok óta sok cikk foglalkozott a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény koncepciójával, épületével, a hely szellemével, s tartalmi kérdésekkel. Folyamatos múlt című írásában (ÉS, 2004/22.) Iványi György dicsérte az építészt s a kiállítást. Szerintem azonban súlyos hiba - talán bűn -, hogy a hatvanéves évfordulóra ilyen szegényes kiállítás született. Az Auschwitz-fotóalbumon, a kárpátaljai zsidóság háború előtti mindennapjait megidéző filmeken, a zsinagóga emeleti terében elhelyezett "zászlókon" (amelyeken birkenaui fotók, festményrészletek s magyarországi helységnevek láthatók) s a cigány holokauszt néhány emlékén, cigány emberek portéfotóin kívül éppen a lényeg: a holokauszthoz vezető út stációi, eseményei, dokumentumai hiányoznak. Ezért is meglepő az Auschwitz-albumhoz készült füzet elején a büszke megállapítás: "Az új intézmény az első Közép-Kelet-Európában, amely a vészkorszakot átfogóan, történeti, társadalmi összefüggéseiben vizsgálja és mutatja be." Hogy van ez? A Páva utcai Emlékgyűjtemény vezetői nem jártak az általuk létrehozott múzeumban? Vagy csak nagyvonalúan elfeledkeznek arról, hogy az állandó kiállítás - állítólag - egy év múlva nyílik meg? Megmagyarázhatatlan egyébként, hogy miért nem készült el időben az "igazi kiállítás", vagy ha már így alakult (más kérdés, hogy miért és hogyan alakulhatott így), akkor miért nem vártak a múzeum megnyitásával egy évet? Megint egy rossz - az "átkosból" örökölt - hagyomány folytatásának lehetünk tanúi, annak, hogy a kerek évszámok bűvöletében, az évfordulók kipipálásának jegyében értelmetlen kompromisszumok születnek, s így fontos ügyeket "sikerül" elrontani.
Nem mellékesen a tragikus évfordulóról több budapesti múzeum (Terror Háza, Centrális Galéria, Műcsarnok) is megemlékezett. A Műcsarnok Elhallgatott Holocaust című sajátos - kétféle "úton" bejárható - kiállításán a második világháború után és napjainkban született képzőművészeti alkotások és installációk mellett a szervezők történeti anyagot is összeállítottak (többek között az 1920-1945 közötti események kronológiáját, s egy mennyezetig érő plakát két oldalán több ezer elüldözött, elmenekült művész, tudós nevét tartalmazó listát). Vajon, a csak időszakos kiállításokat rendező - tehát hosszú felkészülési idővel nem rendelkező - Műcsarnok hogyan tudott ilyen gazdag s részben még csak nem is a profiljába tartozó történeti anyaggal előrukkolni? Auschwitzban, a magyar barakkban pedig - ahogy az a híradófelvételekből és Rajk László ÉS-ben közölt írásából is kiderült (Az elárult állampolgár, 2004/21.) - megrendítő és különleges kiállítás jött létre. Ott miért sikerülhetett? És ezt nem lehetett volna a Páva utcában adaptálni? Akárhogy is: a Holocaust Központ vitathatatlanul szép épületének tereit és a gyönyörűen felújított zsinagógát - eddig legalábbis még - nem sikerült teljesen a funkciójának megfelelő tartalommal megtöltenie.
És még valami: a kiállítás április 16-án nyílt meg, most - május 31-én - böngészem az Emlékközpont honlapját (www.hdke.hu), de ott a címen és nyitvatartási időn kívül mást nem találni. "Az oldal fejlesztés alatt." Akár a múzeum.

Gervai András