Milyen kiállítás legyen?

Az utóbbi hetekben egyre többet lehet olvasni a holokauszt "múzeum" ügyéről (Martinkó József: Ki állítja meg Arturo Uit?, ÉS, 2004/8.). Köszönet ezért Kőbányai Jánosnak, aki február 17-én a Spinoza Házban egy kerekasztal-beszélgetésen Heller Ágnes és Haraszti György társaságában nyilvános megvitatásra vetette fel a kérdést. A hallgatóság körében találhattuk a hamarosan megnyíló Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény vezetőit, támogatóit és az intézménnyel szembenállókat, illetve az intézmény koncepciójával egyet nem értőket. A beszélgetés a múzeum épületéről és a holokauszt 60. évfordulójára megnyitandó kiállításról folyt. Azt gondolom, az épület ügyét már lezárt tényként kell kezelni, hiszen az megvan, eltolni onnan, vagy a belefektetett pénzt és időt másra fordítani már nem lehet. Bizonyos, hogy egy zsinagóga soha nem lesz alkalmas hely egy történelmi esemény rekonstruálására, pláne nem a holokauszt magyarországi történetének bemutatására. Ugyanis nagy valószínűséggel a zsinagóga látogatóközönsége a vallásos zsidóság és nem a magyar társadalom, akiktől természetszerűleg nem is várható el, hogy zsinagógába járjanak. De ez már el van döntve. Azonban a kiállítás tartalmáról igenis kell beszélni - amennyiben az illetékesek hajlandók lennének meghallgatni a társadalom, netalántán a túlélők, még inkább a szakemberek véleményét. Ugyan én nem tartozom ez utóbbiak körébe, mégis meggyőződésem, hogy a magyarországi holokauszt eseményeinek bemutatására létrehozott intézménynek nem az Auschwitz-Birkenauban elpusztult áldozatok fényképének bemutatása a feladata, hanem az április 16-tól május végéig lezajlott magyarországi események rekonstruálása. Sőt, még tovább megyek. Véleményem szerint a gettósítás és a vidéki deportálások a történelem folyamatából kiemelve sem mondanak el túl sok mindent, amennyiben a múzeum nem kizárólag a sorsukba beletörődött ártatlan emberek birkaszellemét kívánja bemutatni. Nem gondolom, mert nem merem feltételezni, hogy ez lenne a cél. A cél - ha van ilyen - inkább annak a folyamatnak az ábrázolása lenne, hogyan jutott el a magyar társadalom odáig, hogy százezrek halálba küldéséhez nyújtott segítő kezet. (Természetesen a legtöbb csendőrnek fogalma sem volt arról, mi folyik Auschwitzban, maximum zsidó szomszédjaitól szeretett volna megszabadulni.) Hol kereshetők az okok, milyen gyökerekre vezethető vissza a magyar társadalom zsidóellenessége, hogyan vált képessé arra, hogy szinte német közreműködés nélkül, Európában egyedülálló módon, két hónap alatt 600 000 embert deportáljon az országból? Tanulságosabb lenne mindenki számára, ha szembesülhetnénk azokkal a hibákkal és hiányosságokkal, amelyek a mai napig megmételyezik az emberek gondolkodását. A magyar holokauszt auschwitzi vonatkozásait, az elpusztított magyar zsidóság "temetőjében", Auschwitzban a Rajk László által elkészített kiállítás be fogja mutatni. Igenis el kell menni Auschwitzba, hogy a magyarországi áldozatokra megemlékezzünk. Viszont tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország nem gázkamra, hanem a gázkamrához vezető kikövezett út volt. És ha valamit érdemes lenne még megmutatni, az nem a számokban, nem a holttestekben és nem a temetetlen sírokban keresendő. Rá kell ébreszteni társadalmunkat arra, hogy a tolerancia csak egyfajta szemellenzés, politikai alárendelődés, és nem szól semmiféle tudatváltozásról, nem jelenti az őszinte szembenézést és elfogadást. Egy olyan kiállítást kellene elkészíteni, ami közös történelmünket, és a közös történelemből való kirekesztődésünket mutatja be a vonatok indulásáig. Ez, és ezen kívül semmi más nem történt 1944. áprilisáig Magyarországon. És még csak ezután jön a nyilas terror, ami itt (mármint a kiállításon) még szóba sem került. Pedig nagyon jól tudtunk ujjal mutogatni más irányba! Véleményem szerint, amennyiben a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány a magyarországi holokauszt 60. évfordulójára az Auschwitz-album képeiből fog kiállítást rendezni, úgy a magyarországi zsidóság vezetőinek, de maguknak a túlélőknek is vállalniuk kell a felelősséget azért, hogy a magyar holokauszt ügye ismételten nem talál meghallgatásra.

Szalai Ágnes