A lengyel formula

Könyvkritikára válaszolni nem illendő, ráadásul a recenzió alapvetően pozitív. Nagyon szívesen vitatkoznék Debreczeni József könyvemről írt megállapításainak némelyikével - és remélem, sort is kerítünk rá egyszer -, de tiszteletben tartom egyes kérdésekben tőlem eltérő véleményét (Fontos és vitatható könyv, ÉS, 2003/49.). Van azonban egy olyan észrevétele (s recenziójának mintegy negyedét ennek kifejtésére szánja), amely súlyos félreértésen alapul, és amely már szakmai hitelemet érinti.

Debreczeni úgy véli, hogy szerintem a magyar ellenzék mérsékelt szárnya 1989 nyarán elfogadta volna a lengyel típusú, korlátozottan szabad választások gondolatát. Ez azonban nincs így, s erre könyvemben semmilyen utalás nem található. A magyar Ellenzéki Kerekasztal tagszervezeteinek képviselői Szabad György (MDF) javaslatára már 1989. március 22-i alakuló ülésükön leszögezték, hogy céljuk a népszuverenitás elérése, és nem kívánnak a kommunistákkal osztozni a hatalmi monopólium kiváltságaiban (lásd a Politikai pluralizmus Magyarországon című könyvem 86. oldalát). Az EKA mindvégig ehhez az alapelvhez tartotta magát, ami történelmi érdeme. Már megalakulása pillanatában túllépett a lengyel kerekasztal-tárgyalások 1989. április 6-án rögzített kimenetelén: a korlátozottan szabad választások elfogadásának gondolatán.

1989 nyarán a LEMP szatellitpártjai átálltak a Szolidaritás oldalára, így a Szolidaritás velük már kormányt is alakíthatott - ez lett később, szeptemberre, a Mazowiecki-kormány. A békés átmenet sikere és Moszkva megnyugtatása érdekében azonban a lengyel ellenzékiek elfogadták azt a formulát, amelyet Michnik akkoriban így fogalmazott meg: "mi adjuk a miniszterelnököt, ti adjátok az elnököt". Ennek nyomán lett Mazowiecki miniszterelnök, Jaruzelski pedig köztársasági elnök.

A könyvemben hivatkozott "lengyel megállapodás" 1989 nyarán tehát már csak ezt jelentette és ennél nem többet. Senki sem javasolta - és erről a tárgyalások jegyzőkönyvei is tanúskodnak - a szabad választások korlátozását. Erre utal a Debreczeni által kifogásolt mondatom is: "a mérsékelt ellenzék képviselői semmiképp sem adták volna alább a szabad választásoknál, de ennek elérése érdekében átmenetileg hajlandónak mutatkoztak a lengyel típusú megállapodás elfogadására". A mondatban most kurzivált részek egyértelművé teszik, hogy Debreczeni József értelmezése nem állja meg a helyét. Debreczeni úgy véli, hogy a mondat azt jelenti: mivel a mérsékelt ellenzék képviselői semmiképpen sem adták volna alább a szabad választásoknál, ezért ennek elérése végett mégiscsak alább adták volna a szabad választásoknál.

Ha azt mondanám, amit Debreczeni nekem tulajdonít, szamárságot állítanék. De nem ezt mondom.

1989 nyarán a "lengyel formula" csak annyit jelentett: mivel a szabad választásokon győztes párt adja majd a miniszterelnököt (várhatóan az MDF), ennek fejében meg lehet fontolni az idő előtti közvetlen elnökválasztást, vagyis az akkor még az MSZMP-t képviselő Pozsgay Imre köztársasági elnökségének hallgatólagos elfogadását. Igaz, ebben a kérdésben az MDF 1989 szeptemberétől már nem volt egységes, és a párton belüli viták végül a Pozsgayhoz túl közel álló Bíró Zoltán elnök lemondásához, Antall József októberi pártelnökké választásához vezettek. 1989 novemberére már az MDF is szakított a lengyel formulával, amikor Für Lajos személyében ellenjelöltet állított Pozsgayval szemben. Mégis, a párt zavarodottságát jelezte, hogy annak a népszavazásnak a bojkottjára szólított fel, amely a lengyel formulát véglegesen az idejétmúlt spekulációk világába száműzte.

1989-ben hihetetlen sebességgel, hónapról hónapra változtak az események. Bizonyos fogalmak teljesen mást jelentettek kora tavasszal, a nyári tárgyalások idején és a későbbi fordulatokban. A recenzens félreértése ebből - és a szöveg figyelmetlen olvasásából - adódik. De a probléma felvetése mégsem volt haszontalan. Ha 1989-es történetünk oly kiváló ismerője, mint Debreczeni József ezt félreértette, talán félreértheti más is. A szerzőnek az egyértelműnél is egyértelműbbnek kell lennie.

Bozóki András