Üres

VISSZHANG - XLVII. évfolyam 50. szám, 2003. december 12.

Hét tekintélyes szabad demokrata értelmiségi felhívással fordult az ÉS legutóbbi számában a párt országgyűlési képviselőcsoportjához, és arra kérte őket, hogy valamennyien szavazzák meg a büntető törvénykönyv napirenden levő módosítását. "Európaiságunk megköveteli, hogy történelmünk tanulságait levonva minden alkotmányos eszközzel megálljt parancsoljunk a gyűlöletre uszítóknak" - kezdődik a felhívás, mely a szigorítás híveinek érveit megismételve azzal zárul: "... egyikük se vegye magára a felelősséget, hogy az Országgyűlés őmiatta reked meg az alkotmányos cselekvés helyett az üres vitánál."

Vita folyik az ügyben a magyar liberálisok között, vita a Szabad Demokraták Szövetségében. A vitához itt most nem kívánok hozzászólni, csupán a hét értelmiségi felhívásának egyetlen szavához fűzök megjegyzést. Azt írják: cselekvésre van szükség, nem szabad megrekedni "az üres vitánál". Hogyan? Az a vita, amelyben történelmi, alkotmányjogi, büntetőpolitikai érvek hosszú sorát mozgósítják a vitatkozók - köztük a felhívás egy-egy aláírója -, hogy megoldást találjanak egy súlyos törvényalkotási dilemmára, a hét értelmiségi szerint üres? (Nem egyszeri fogalmazásbeli hibáról van szó, hiszen az aláírók egyike, Litván György az SZDSZ Országos Tanácsában is "felesleges vitáról" beszélt.) Ha a vita üres, ha az érvek érdektelenek, akkor mégis milyen alapon kellene dönteni?

Az elmúlt években nagy vita folyt liberális értelmiségiek között két háború - a Jugoszlávia elleni bombázások, illetve az iraki beavatkozás - körül. A dilemma súlyos volt: egy kisebbség elleni népirtás veszélye, illetve egy, sokak feltevése szerint a nemzetközi biztonságot fenyegető véres diktatúra fennmaradása az egyik, a nemzetközi jog alapvető normái (amelyekre mellesleg a nemzetközi biztonság épül) a másik oldalon. Üres volt a vita? Vajon milyen alapon foglalt állást mondjuk a jelen felhívást aláíró Konrád György az egyik háború ellen és a másik mellett?

Az elmúlt másfél évben néhány liberális közgazdász ismételten vitatta a szocialista-liberális kormány expanzív költségvetési politikáját. Érveket felsorakoztatva kifogásoltuk, hogy a kormány nem szakított határozottan a Fidesz-kormány által elindított költekezéssel, hanem folytatta azt. A közgazdasági érvekkel politikai érveket szegeztek szembe azok, akik - köztük a felhívás egyes aláírói - újra meg újra leintették a bírálókat. Feleslegesek voltak-e az érvek, üres volt-e a vita, kérdezhetjük ma, amikor a forintválság mutatja, hogy hova is vezetett a túlköltekezés.

Történelmünk tanulságaira hivatkoznak a felhívás aláírói. Számomra történelmünk egyik tanulsága, hogy nem szerencsés tekintélyi alapon elfogadni a vezető - akár Rákosi elvtárs, akár Bush elnök - álláspontját azon az ismert alapon, hogy ő olyan információk alapján dönt, amelyeket nem ismerhetünk. Magunknak kell végiggondolnunk az érveket. A vezetőkbe, bármely párt vezetőibe vetett feltétlen bizalom sohasem bizonyult jó tanácsadónak.

Európaiságunkról beszélnek a felhívás aláírói. Ludassy Mária mondta egy interjúban, hogy már a görögök óta éppen a rációba vetett bizalom, az érvek gondos mérlegelése tesz bennünket európaivá. Érvek, s nem érzelmek, félelmek, indulatok alapján döntünk. Európaiak számára az érvek összemérése a vitában nem lehet üres. Márpedig az említett vitákban mindig komoly érveket mértünk össze egymással, s talán az ország is, a kormány is jobban járt volna, ha mindenki komolyan mérlegelte volna ezeket az érveket.

Bauer Tamás

A szerző további cikkei

LXIV. évfolyam, 26. szám, 2020. június 26.
LXIV. évfolyam, 2. szám, 2020. január 10.
LXIII. évfolyam, 29. szám, 2019. július 19.
Élet és Irodalom 2020