Nem unod, legyecske?

Engem Fáy Miklós már régóta egy szemtelen, piszok légyre emlékeztet. Nem légypiszokra, mert azt maga mögött hagyja. Nem csíp, az ember bőre alá sem mászik, csak a képére száll, amikor éppen aludni akar, és zümmög, ugyanekkor. Én kétszer észleltem, hogy letisztel, ha többször tette volna, elnézését kérem, amiért nem vettem észre. (Tudom persze: nem kifejezetten engem céloz meg. Züm-züm, így szokott megnyilatkozni.)

Először Fekete Gyula A megmentett város című tavaly ősbemutatott operájáról írva legyeskedett körülöttem. Szerinte az operával minden rendben volna, sőt nagyon rendben, ha az én szüzsém nem tenné tönkre, olyan mélységbe rántva le ezt, ahol esztétikum már nem lakozik. Csakhogy a darabot én 1964-ben írtam, és Fekete Gyula vagy 35 évvel később keresett meg azzal a megtisztelő kéréssel, hogy ebből a háromfelvonásos tragikomédiából, és éppen ebből, nem másból, egyfelvonásos operát szeretne csinálni. Nem csalhattam csapdába olyan témával, mely készen várta, és kiváltotta ihletét.

Másodszor a legyecske az ÉS október 31-i számában látott el pöttyeivel (Nem kér kegyelmet, ÉS, 2003/44.). Több interjúalany között megszólaltam én is egy Nagy Imréről szóló televíziós filmben. A filmet nem láttam, így hát a legyecskére vagyok utalva. Elzümmögi nekünk pár képsor tartalmát, majd hangosabb zizegésre vált át: "Aki esetleg mégis bekapcsolta, most keres másik csatornát." Ő sajnos nem így cselekedett.

Rólam a következőket tudatja: "Eörsi István, aki egyrészt lázong, és harmincegynéhány év után is fontosnak tartja, hogy szerinte hol volt pontatlan a miniszterelnök fogalmazása, másrészt meg persze nem bírja ki, hogy ne olvassa föl egy versét, de a költők nyilván ilyenek: ha szabad, akkor rögtön szavalni kezdenek." Három vádpontot pöttyint tehát rám. Először is lázongok. Mármost lázongani lehet jó és rossz ügy érdekében. Lehet az embernek közben igaza, de tévedhet is. A legyecskének ez mindegy. Lázongok: ennyi neki elég. Második vádpontja, hogy én harmincegynehány év után is pontatlannak tartom a miniszterelnök egyik megfogalmazását. (Mellesleg jegyzem meg, hogy az általa megjelölt időben a miniszterelnök már rég nem élt.) Milyen megfogalmazásról van szó? A legyecskét ez nem érdekli. Én azonban elárulom a közönségnek, hátha a közönséget érdekli: alighanem Nagy Imre november 4-i beszédének azt a mondatát kifogásoltam, amely szerint "A kormány a helyén van, csapataink harcban állnak." Miközben a rádió a miniszterelnök kiáltványát sugározta, a kormány már nem volt a helyén. A fegyveresek viszont utasítást vártak: harcoljanak tovább, vagy ne harcoljanak tovább? Tragikus következményekkel járt, hogy a kormány se erre, se arra nem utasította őket. Ez fájdalmas mulasztás negyvenhét év múlva is.

Ami a harmadik vádpontot illeti: nem akármilyen verset szavaltam, hanem egy Nagy Imre kivégzésének huszadik évfordulóján, 1978-ban írottat, melyben legyilkosoztam a hatalmat. A verset a film készítőinek kérésére mondtam el. A legyecskét nem érdekli, hogy miről szól a vers, és hogy mi a funkciója a műsorban, és az is mindegy neki, hogy milyen: a legyecske azt zizegi, hogy "A költők nyilván ilyenek". Ő meg nyilván olyan, amilyen: nem unja?

Eörsi István