A spanyolviasz jogállása

VISSZHANG - XLVII. évfolyam 42. szám, 2003. október 17.

Jeles értelmiségiek Felhívását olvasom a jászladányi alapítványi iskola ügyében az ÉS 37. számában. Zűrös szöveg, hiszen szeptember 4-i dátumozással az iskola szeptemberi beindításának minden törvényes eszközzel való megakadályozására szólítja föl a kormányt. Elkéstek tehát néhány nappal, hónappal. Pedig tudhatták volna már jó ideje, hogy el fog indulni az alapítványi iskola. A késés miatt a szerelési kísérletből durva szabálytalanság lett. A felhozott vád megtárgyalása vagy a feltételezett bűn valódi megelőzése helyett egy induló iskola kipellengérezése. Ahova a gyerekek nap mint nap a közmegvetés utcáján át juthatnak el. Akár jelvényt is viselhetnének: az "apartheid-iskola" tanulója vagyok.
Nem érthető, miért a kormánynak kellene közbelépnie. Hiszen a kormánynak nincs semmiféle törvényes eszköze erre. A kormány nem jogvédő, nem igazságszolgáltató, nem bűnüldöző hatóság. Lehet, a jeles értelmiségieknek nem volt idejük tájékozódni Jászladány ügyében, hogy egy komolyan vehető feljelentést megírjanak? (Inkább egy felhívás, amely ellen nem lehet védekezni?) S különben, ha volna itt kormány általi jogorvoslatra mód, Magyar Bálint - mondta is -, már élt volna ezzel az eszközzel.
"Kötelességből szólunk." Ez a felhívás első mondata. Gondolom, a lelkiismeret parancsának engedelmeskednek. Máskor nem? Ez most számít? Ez perdöntő? Akkor így jobban igazuk van? Aki nem szól, az mind kötelességszegő?
A hivatalnak kiszolgáltatott ember megalázott ember. A "romák naponkénti megalázása" tehát biztosan folyik Jászladányban (anélkül, hogy bármely helyi hivatalnok akár csak barátságtalan is volna a romákhoz). Mindezért azonban a legkevésbé a "helyi politika" a felelős. Nem adhatja vissza a cigányoknak azokat a munkahelyeket, amelyeket - többségünk jóváhagyásával és asszisztálásával - a gyarapodni vágyó tőke és állama felszámoltak.
A jászladányiak iskolaalapítása valami rossznak a tünete. A helyi nem cigány társadalom a maga által megoldhatatlan problémára nem az önfelszámolással válaszolt, mint ahogy megesett már ez jó néhány településen Magyarországon, próbálta menteni a menthetőt. Hiszen joga volna gyerekei rendes iskoláztatására. És ezúttal kivételesen volt ereje ezen jogának érvényesítésébe fogni. (Tudható az alapítványi iskola alapítóitól, a beiratkozott gyerekek szüleitől, hogy kimenekítették tanítványaikat, gyerekeiket a válságba került önkormányzati iskolából. A válságot a szegény, munkanélküli, alacsony iskolázottságú, többnyire cigány szülők iskolai szocializációra fel nem készített gyerekeinek növekvő létszámú iskolai megjelenése okozta.) Az új iskolából nincs kirekesztve senki, a tandíj sem túl sok, csak éppen az önkormányzatival iskolával szemben, mely eszköztelenné vált az iskolaköteles, de iskolára fel nem készített gyerekek oktatásában, az alapítványi iskola érvényesíthet neveltségi feltételeket, legelsősorban is a pedagógiai munka elismerését mind a szülők, mind a gyerekek által.
Ám ezzel az iskolaalapítással, anélkül, hogy bárkit jogsérelem ért volna, anélkül, hogy a jászladányi cigány gyerekek rosszabb helyzetbe kerültek volna, nyílttá, letagadhatatlanná, elkendőzhetetlenné vált egy súlyos társadalmi probléma, a modernizáció szempontjából megkésett, sok kistelepülésen növekvő lélekszámú és még annál is meredekebben növekvő arányszámú cigányság társadalmi integrációjának megoldatlansága.
A felhívás aláírói mégis az iskolára rontanak. A kormányzatot azonban - mely aligha kétséges, elődjeivel együtt maga is felelős a kilátástalan helyzetért, a jászladányi szülők kényszerű iskolaalapításáért - nemhogy bírálnák, hanem épp felkérik, hogy zárja el a súlyosan diszkriminatív rendszerváltás miatt kényszerhelyzetbe került jászladányiak elől a menekülés útját. (Ha a kormány bezáratja a jászladányi iskolát, ha valami ügyeskedéssel célt ér, akkor nem a rasszizmus hétfejű sárkányát győzi le, hanem csak fizeti neki az adót.)
Társadalmi bajok estén (is) ésszerűtlen a tünetre rontani. Bajt bajjal tetézni. Inkább fűhöz-fához kapva kellene megpróbálni enyhíteni a tünetek kellemetlenségeit. Rendes demokráciában volna némi morfondírozás, hol vétettünk. Felhívást írnának jeles értelmiségiek, hogy ez nem mehet így tovább, vállalna a kritikus önelszámolásból (az intoleráns elszámoltatás helyett) munkát a szerkesztő, a jogász, a magzatvédő, a politológus, az oktatási szakértő, a filozófus, a szociálpolitikus, a jogvédő politikus és a többiek. Hogy mit tehetnének a jászladányi romákért, nem pedig a jászladányi alapítványi iskola ellen. Hogy ne a szegregáció fogalmával való (reménytelen) hadakozást tanulja tőlük a cigány szülő, hanem sorsához való új viszonyt, a gyerekével való új bánásmódot. Felhívást írnának, hogy a fiatal, tehetséges, ambiciózus tanároknak legyen kedvük a jászladányi önkormányzati iskolában és hasonló helyzetben levő iskolákban tanítani. Követelnének nekik és a szegregált Magyarországnak, a kistelepülések Magyarországának is figyelmet, megbecsülést, segítséget. (A kormánytól. Hisz épp most terveződik az ország további csonkolása.)
Jeles értelmiségiek írnak felhívást. A szellem emberei. Hogy lehet, hogy közös fogalmazványuk ilyen sután sikerült? Nyelvtanilag is kikezdhetőre? Miért bújtak művelt polgárokként a műveletlenség mezébe? Még annyira sem vették komolyan lelkiismeretük parancsát, még annyira sem becsülték felhívásuk leendő olvasóit, hogy egy kicsit figyeltek volna arra a szövegre, melyben a szabad társadalom híveiként egy szabad polgári kezdeményezés felszámolását követelik a sosem szeretett államtól?
Zárja be az iskolát az "illetékes hatóság", aztán (mert azt nem gondolhatom, hogy egyúttal) "teremtsék meg a feltételeit a higgadt, szakmai vitának, a településen élők egyenjogúságának, az integrált és magas szintű oktatásnak"? Ez reális program, jó sorrend? Menni fog ez így? (Még fordítva sem.) Helyes úgy tenni csődhelyzetben, mintha csak a jóra való restség volna a gond?
Jó volna azt is tudni, mi történik Jászladányban? Nem csodálkoznék, ha már rég nem az, ami akkor zajlott volna, ha nincs sajtókampány a spanyolviasz (a szabad polgári cselekvés) jászladányi felfedezése ellen. (Nálunk a spanyolviasz jogállásával is bajok vannak.)

Takács Géza

A szerző további cikkei

LXVI. évfolyam, 38. szám, 2022. szeptember 23.
LXV. évfolyam, 5. szám, 2021. február 5.
LXV. évfolyam, 1. szám, 2021. január 8.
Élet és Irodalom 2024