Már megint megtévesztettek...

Nem gondoltam volna, hogy több mint negyed évszázaddal az 1977-es Charta szolidaritási nyilatkozat aláírása után ismét a gyengeelméjű, könynyen félrevezethető ingatag nőszemély szerepét osztják rám. Anno jóindulatú főnököm azzal próbált mentegetni az Akadémia hatalmasságai előtt, hogy én csak "egyszerű humanistaként" írtam alá a Havel letartóztatása ellen tiltakozó manifesztumot, s az igazi ellenzéki az aláírásgyűjtő Bence György és Kis János, akik megtévesztették a többi harminc aláírót, akiknek nem a szocializmussal van bajuk, csak a cseh író letartóztatását fájlalják információhiány okán. Akkor azzal elintéztem a dolgot, hogy nekem az a bajom a szocializmussal, hogy Havel letartóztatása a lényegéből fakad, míg az MKKE működéséről mit sem tudtam (azt sem, hogy az Atlantisz tagja-e vagy sem) egészen addig a napig, amelyen - mi tagadás - Miklós Tamás kollegám nem közölte, hogy az idén nem lesz az Atlantisznak sátra az ünnepi könyvhéten, mert nem tagja a kissé középkoriasan gondolkodó cégnek. A kizárás indokaként sanda célzásokkal még a tavalyi politikai pankrációt is felhozták (ez a motívum szerepel Kolosi Tamás épületes írásában is [Az Ünnepi Könyvhét és az MKKE, ÉS, máj. 16.]: elképzelem nem is az Atlantisz szerzőit, a félrevezetett filozófusokat, de az olvasótáborának tagjait, akik A görög egyházatyák lapozgatása közben még csak-csak türtőztetik magukat, ám amint meglátják, hogy Feyerabend szerint anything goes, minden megtehető, azonmód elkezdik az aktuális miniszterelnököt vegzálni, más kiadók olvasóit és szerzőit - élükön a Bart szerint "maguknak megnyert" Kertész Imrével, Fejtő Ferenccel és Heller Ágnessel - ököllel fenyegetni, zsidózva köpködni... Avagy politikai botrányokozás miatt talán mégsem Mill és Tocquville, Descartes és Constant, Kant és Hegel virtuális dedikációjáért sorban állókat kellene távol tartani a Vörösmarty tértől?

A másik sunyi célzás a kiadó filozófiai profiljára, "mely nem a kortárs szépirodalom", ahogy a KISZ-komiszszárból konzervatív kormány-főtanácsadóvá avanzsált Kolosi írja, a magyar irodalom klasszikusainak mérsékelt ismeretéről árulkodik. Manapság divatos az anti-intellektualizmust valamely mélymagyar tulajdonságnak tekinteni, ám a Voltaire-t magyarító Bessenyei, a Rousseau-t fordító Batsányi, a genfi polgárt invokáló Csokonai, a Kantot kommentáló Kölcsey, az Egy filozófus halálára című remekében a neokantiánus filozófiát mindennél mélyebben megértő Babits nem igazolja a szépirodalom és a filozófiatörténet primitív szembeállításán ügyködőket. A magyar irodalom megfér a bölcseleti művekkel, akik nem, azok egyiknek sem tesznek jó szolgálatot.

Ludassy Mária