Az én haragom

VISSZHANG - XLVII. évfolyam 16. szám, 2003. április 18.

Az ÉS február 14-i számában jelent meg Bari Karoly haragja című írásom, amelyre Menyhért Ildikó válaszolt (Zöld az erdő, ÉS, február 28.). Nem voltam Magyarországon, most reagálok a válaszra.

Menyhért Ildikó megvédi az általa szerkesztett, kisiskolásoknak szóló, Zöld az erdő című népismereti tankönyvet. Ebben az sem zavarta, hogy lelepleződött: ő ugyanis csak "tenyeres-talpas, nagyszájú, dolgos legényeknek és leányzóknak látja" a felnövekvő nemzedék - éppenséggel romának született - tagjait. Erre szokták mifelénk azt mondani, "koszos malacnak, ha kinyílik a csipája". Honnan veszi a bátorságot, hogy lenézze, lebecsülje ezeket a gyerekeket? És azokat, akik kultúránk máig szóbeliségben élő darabjainak továbbadásáról, őrzéséről gondoskodnak "szájbidzsósoknak" titulálja? Kérdezhetem azt is, az önbecsülésnek a szikrája sem maradt már benne, annyira öngyűlölő lett: vajon tényleg arra kell gyermekeinket tanítani, hogy - amióta őseik nem vittek zsákot a Jóisten búzaosztására - lopnak a cigányok? Népi hiedelmeink pedig babonák?

Nem érti, hogy nem kasztbelinek kell lenni a jó tankönyv készítéséhez? Nem kérdés számomra, hogy a pokol kapuja is jó szándékkal van kikövezve, de a tankönyvkészítéshez mégis inkább szakértelem, hozzáértés és szemlélet kéne. Hogy csak egyetlen példát emeljek ki: éppen a "zöld az erdő" kezdetű népdal (Orsós Jakab gyűjtése, Bari Karoly műfordítása), amely himnusszá lett - illusztrációt kapott a nagy igyekezetben, és letakarták az utolsó versszakot. Ki látott már himnuszt illusztrálva? Pláne az illusztráció miatt letakarva? És a szerző csodálkozik a jogos felháborodás miatt!

Méltóságot, emberi tartást adni és visszaadni gyermekeinknek - ez lehet az egyetlen értelmes célja egy ilyen tankönyvnek, üzenetét tekintve. Tárgyát tekintve pedig - tényszerű ismereteket. Nemcsak, amit a krónikák feljegyeztek, és össze lehet ollózni, de amit a népi kultúrában máig megtartottunk. Ezzel szemben a - többnyire Bari Károly gyűjtötte, fordította - fellelhető anyagot az elefánt óvatosságával kezelte, vagy, ha úgy jobb, hát "Csáki szalmájaként". Egyébként pedig soha nem volt tanítványom, sem férjemnek, Bársony Jánosnak soha nem volt alkalma a készülő könyvet látni, véleményezni. Az viszont igaz, hogy 1996-ban mindketten részt vettünk a Művelődési és Közoktatási Minisztérium megbízásából a "Cigány Interkulturális Oktatás" alaptantervének kidolgozásában. Legalább azt használhatta volna segédanyag gyanánt.

Daróczi Ágnes

A szerző további cikkei

LVIII. évfolyam, 6. szám, 2014. február 7.
LVI. évfolyam, 39. szám, 2012. szeptember 28.
XLV. évfolyam 5. szám, 2001. február 2.
Élet és Irodalom 2021