Az einstand nem (a) Móra stílusa

Megértem Vészits Andreát, amiért nyugtatni akarja lelkiismeretét a Móra-díj átadásának megakadályozása miatt. Megértem, hogy frusztrált, amiért nem tud több bőrt lenyúzni a dédapai örökség rókájáról, mert jövőre megszűnik ez a lehetősége. Csak azt nem értem, miért kell ezért a Móra Kiadó Rt.-t névbitorlással, vezetői szószegéssel, a művek kiadásának megakadályozásával vádolni (A Móra-díj megszűnt, ÉS , ápr. 11., Páratlan oldal).

A szerzői jogok változása 1999 júliusától újra jogdíjassá tette Móra Ferenc életművét. Nevezetesen az alkotó halálától számított ötven év helyett hetvenre emelkedett a jogvédettség. Móra Ferenc esetében történetesen 2004-ig. A kiadó vezető munkatársaival időben kerestük fel az egyik jogörököst, kérve, tájékoztassa kórházban lévő testvérét a jogok eladásának két lehetőségéről. Egyfelől a nettó bolti ár bizonyos százalékát kínáltuk, másfelől egy összegű megvásárlásra tettünk javaslatot. Néhány nappal később felhívott Vészits Ferenc - akit a Művészeti Alap igazgatójaként sokan ismerhettek -, és közölte, betegségére és idős korukra tekintettel -, az egy összegű változat mellett döntöttek, de húsz százalékkal többet kapjanak a megajánlottnál. Az összeg üzleti titok, de annyit leírhatok, hogy hét számjegyű. A szerződést megkötöttük. Azt állítja most Vészits Andrea, a művek jó részét nem adtuk ki, miközben a szerződött Móra írások közel száz százalékát már eddig megjelentettük, köztük az említett Aranykoporsót is. Az sem felel meg a valóságnak, hogy csak az anyagi haszon vezet bennünket, ugyanis egy évvel a szerződés megkötése után - meglepetésre - az örökösök azzal álltak elő - ekkor Vészits Ferenc már nem élt -, hogy újragondolták a dolgokat; közelítsünk a százalékos megoldás felé, amelyik szerintük több pénzt juttat nekik. Kérésükre - nagyvonalú gesztussal - javukra módosítottuk a szerződést, sőt az új megállapodás lehetőséget adott a Móra-írások egy részének közös értékesítésére.

2001-ben az egyik legnagyobb magyar könyvkereskedő céggel együtt megalapítottuk a Móra-díjat, a gyermekkultúráért végzett tevékenység elismeréséért, és tiszteletből felkértük a jogörökösöket, vegyenek részt a bírálóbizottságban.

Időközben eladtuk közösen néhány vers és mese kiadói jogát, a befolyt összeget pedig megfeleztük. Az elmúlt év végén élve szerződés adta jogunkkal, megtagadtuk, hogy kiadónk egyik konkurense Móra alapműveket jelentethessen meg. Miután erről telefonon is beszéltünk, és Vészits Andrea köszönés nélkül távozott az éterből, úgy gondoltam, akkor válaszolok levelére, amikor majd méltó személyt tudunk megnevezni a Móra-díjra. Most ő élt az alapszabály adta jogával, de micsoda különbség! Megakadályozta az egyhangú döntést, az elismert író személyét visszautasította, inkább a díj megszüntetése mellett döntött.

Az is megfordult fejünkben, hogy kiadói díjat alapítunk a korábbihoz hasonló céllal. Ezen még gondolkodunk, azon viszont nem kell gondolkodnunk, hogy a tisztes örökségből ránk hagyott - és az Rt. által a Magyar Államtól megvásárolt - Móra Ferenc nevet a kiadó vagy a jogutódok ápolják-e méltón.

Dr. Cs. Tóth János
a Móra Kiadó vezérigazgatója