Ceterum censeo

Az utóbbi időkben az írott és elektronikus médiától mind újszerűbb történelemleckéket kapok. Az még hagyján, hogy akár akarom, akár nem, részesülök belőlük. Hiszen ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik a vonatkozó ismereteit az államszocialista diktatúra népbutító iskoláiban szerezte. Baj ellenben, hogy ez az új tanulmányi módi - kellő magyarázatok és megvilágosítások helyett - az utalt ok miatt a fejemben amúgy is tátongó űrt (pontosabban: dúló zűrt) inkább növeli, semmint csökkenti. Állampolgártársaimtól a tárgyban segítséget remélve hozom az alábbi példákat.

1) Az évfordulós vasárnap estén A Hétben (m1) közlik velem, hogy "1943. január 12-én a 2. magyar hadsereget [amely: "kiküldött", "kikerült", "részt vett", "ott hagyott"; Magyarország maga pedig "belekerült", "belekényszerült", "belesodródott" valamiféle háborúba; a megfelelő ige tetszés szerint választható - F. Gy.] megtámadták a szovjet csapatok", továbbá, hogy a támadók nem érték el azonnal céljukat, mert nem egy honvédalakulat sikeresen és hősiesen "napokig ellenállt a menekülő németek nyomába eredni kívánó szovjeteknek". Egy, talán nem lényegtelen kérdésre azonban semmilyen választ nem kínált a műsor, ami számomra így hangzik: miért, mi fenéért is támadtak meg minket (illetve: hadseregünket) annak idején a Donnál a vörösök?

2) Mostanában (különösen az első magyar irodalmi Nobel-díj óta) számos liberális széplélek és jobboldali nacionalista publicista (a centerektől a szélsőkig, többek között Babarczy Eszter, Szilágyi Ákos a Népszabadságban - 2002. okt. 19., dec. 14.; Földes Anna a Magyar Hírlapban - 2003. jan. 4.; Varga Domokos György az ÉS-ben - jan. 10.) más-más indíttatásból, de egyetérteni látszik, miszerint - az általános emberi felől közelítve, s ezáltal az esendő konkrétum mint olyan kvázi elhagyhatóságával - Auschwitz nem zsidó ügy, tulajdonképpen nem a zsidókról szól, sőt igazából, a dolog, a probléma lényegét appercipiálva, nem is zsidó tragédia. Ezzel kapcsolatosan - noha a holokauszt tényleg az egész emberiség és a magyar nemzet teljességének tragédiája - szintén nem kerülhető meg a feleletet igénylő kérdés: kiket és miféle kiválasztási alapon fojtottak gázba Auschwitzban (99, na jó, 92 százalékában az összes ott elpusztítottnak)? Persze nem lenne semmi gond, ha az érintett hölgyek és urak - hűen olvasva az apropót jelentő szegény Kertész Imrét - említett tételüket valamiképpen akként fejtenék ki, hogy - ez esetben (avagy: na má' megint!) - a zsidó különösségben testesült meg az egyetemes emberi, viszont leszögezendő: az utóbbi igazság soha nem feledtetheti (kisebbítheti, zsugoríthatja stb.) az előbbi tényt.

3) A jobboldal tollforgatói rendre számon kérik a hazai zsidóságtól (és a zsidó származásukhoz pozitívan viszonyulóktól) ún. kozmopolitizmusukat, de főleg úgymond antinacionalizmusukat, intranzigens fogalmazásban: "idegenlelkiségüket" - legfrissebbként ehhez lásd az imént megnevezett V. D. Gy. szereplése a január 19-i Nap-keltében (m1). Itt is van azonban baj. Tudniillik tény, hogy az 1930-as évektől (a háborús összeomlásig!) a magyar nacionalizmus meghatározó erői különösképpen szorgalmazták a - szívükben egyébként csordultig honszerető - Mózes-hitű állampolgáraink kitaszítását a nemzetből (kezdetben erkölcsiségüket vitatva és jogegyenlőségüket szüntetve meg, aztán állásukat-tulajdonukat rabolva el, végül pedig lemészárlásukat támogatva-elfogadva). És tették mindezt az abszolút bűnt megtestesítő (tehát relativizálhatatlan), ráadásul általuk tudatosan történelmi érvényűnek szánt alkufolyamat keretében, amelyben - a Trianonban elorozott területek visszakapásáért és megtartásáért, cserébe a zsidó életért, következményében a csecsszopókat és aggokat, a nőket és fekvőbetegeket sem kímélő majd hatszázezer halálért, de belenyugodva az akár nyolcszázezer feletti végszámba! - a náci Németországgal működtek együtt (ki kényszerből, ki örömmel, ám ez a lényegen nem változtat), örökre megbélyegezve ekként éppen magát a - saját népét hóhéri pragmatizmussal megtizedelő - magyar nacionalizmust (mert idesorolandók Magyarország II. világháborús nem zsidó katona és civil áldozatai is). Mindazonáltal elgondolkodtató (sőt dicséretes), hogy V. D. Gy., expressis verbis, antinacionalizmust, nem pedig antipatriotizmust reklamál...

Fekete György