"Levelező tagozat"

A baj ott kezdődik, hogy valaki, miként Eörsi István teszi, úgy beszél, mintha egyáltalán az értelmiség nevében beszélhetne. Még neki sem áll módjában úgy tenni, mintha tudná, hogy azok, akiknek a nevében szól, mind úgy gondolják, ahogy ő gondolja [Eörsi István: A szabad demokraták és az értelmiség, ÉS, aug. 23.]. Még ennél is rosszabb, ha valaki azt gondolja, hogy az igazságot egyedül ő tudja, s aki nem így tudja, annak meg kell tudnia, hogy végső soron mi is az. Az igazság bemutatása emberáldozaton keresztül régi rituálé. De előbb az inkriminált személyt diabolizálja. Eörsi nem gondolhatja, hogy nincs az SZDSZ-nek értelmiségi támogatottsága, sőt azt sem, hogy ha ő személy szerint vagy mások kicsit arrébb állnak, vagy éppen idealiter visszaállnának újra a startvonalra (melodráma az élet újrakezdéséről!), akkor már nincs is... Egy pártnak, bármelyiknek, van értelmiségi támogatottsága, ha azt a pártot van miért támogatni, azaz van, amit céljaiból jó szívvel lehet támogatni. Az ember többnyire úgy és aszerint dönt, hogy azt támogatja, ami az adott helyzetben a lehető legjobb, és legközelebb van ahhoz, ami szerinte igaz.
Az arisztotelészi igazságfogalom (Met. 1011b 26.) elég egyszerűen szólt erről: azt állítani valamiről, ami van, hogy nincs, s arról, ami nincs, hogy van - hamis. Míg arról, ami van, azt mondani, hogy van, s ami nincs, arról azt állítani, hogy nincs - igaz állítás. Mint tudjuk, a helyzet sohasem ilyen egyszerű. De mi is a helyzet, mi történt, amit már megint nem látunk. Hirtelen, ha az ember Berlin városában egyszer csak kézhez kap egy levelet a helyzetről, ami kényszeresen arra indítja, hogy állást foglaljon, és lassan végre minden világossá válik. Az igazság elválaszthatatlan attól, hogy nem mindig van úgy, hogy tudnánk, mi van és mi nincs. Ezért hívja fel már egy másik művében (N. E. 1108a skk.) a következőkre a figyelmet Arisztotelész: az igaz ember minden erejével keresi a közepet, ezért nevezi az igazmondást a középhatárt célzó beszédnek. Az ilyen ember szellemes, és lelki tulajdonsága a szellemesség, ám - s ez még mindig Arisztotelész - aki túloz, bohóccá válik, akinek a beszéde pedig hiányosságot mutat, az bárdolatlan. Vajon Eörsi István, ez az egykor szellemes ember mitől vált kettős értelemben is szélsőségessé, azaz egy bárdolatlan bohóccá? Egyedül azért, mert úgy beszél, mint aki az igazat mondja. Eörsi írása egy megfellebbezhetetlenül ítélkező ember beszédmódja, az ilyen beszéd legfőbb sajátossága, hogy rágalmazásba torkollik. Arisztotelész egy tanítványa a Jellemrajzok című művében azt állítja, hogy ez a beszédmód egyfajta lelki készség a rosszindulatú beszédre. Mondhatják, nálunk sokan beszélnek így. De nem mindegy, hogy ki beszél így! Eörsi például azt is tudja, hogy "az ország lelkileg el van nyomorítva", s mindezt azok okozták. Mindazok, akik nem "én" vagyok. Erre ugyancsak áll Theophrasztosznak a gőgről írott megjegyzése - "a gőg magunkon kívül mindenki másnak bizonyos fokú megvetése". A szellem erejét mutatja, ha némi önirónia és bizonyos kételkedés ébred benne azt illetően, hogy az úgy van, ahogy én igaznak tartom. Aki azt gondolja, hogy ő ismeri, mi több, néven nevezi a bajok forrását, anélkül hogy ítélkező beszédében tartaná a mértéket, az gőgös és bárdolatlan ember, aki bohóccá teszi magát. Talán nem is az ország vált nyomorulttá. Aki ugyanis barátját (?!) igaztalanul vádolja a köz előtt, az aligha nevezhető másnak.
Röviden, Eörsitől végre megtudható, hogy ki okozta ezt a sok bajt. Magyar Bálintnak hívják. Ez az az ember, aki mésszel önti fel a "holdudvart", nehogy értelmiségi hajtson ki rajta. Igen, Eörsi így gondolja, sőt ha ez végre sikerül, akkor mindenről és mindenkiről, ami és aki ez a párt volt, meg lehet feledkezni, azaz jön a "nagytőke szellemileg igénytelen" kiszolgálása. Vajon mire gondolt Eörsi, amikor azt látta, hogy a párt éppen csak átlépte a választási küszöböt? Csak nem arra, hogy, na, ha lenne tág és beszélgetésbe vont holdudvar, akkor akár 25 százalék is lehetett volna? Nem! Ott, a messzi Berlinben is lehet látni, hogy a liberális demokrácia eszméi milyen nehezen közvetíthetők. Az értelmiségi nem a pártban van, hanem ha igen, akkor a párttal van, ha olyanja van neki, de nem a pártból szól, mintha nem lenne a pártban, hogy annál inkább ő legyen a párt... Mintha itthon lennénk, amikor éppen most a két kancellárjelölt az évszázad áradása kapcsán pénzt ígérget - a választó ritkán dönt elvek mentén. Ha nem sikerül a világot az elvek mentén újrarajzolni, akkor legalább azt a néhány embert pellengérre állítjuk, aki azt gondolja, hogy van elvszerű politika. Vajon miért nem örül annak, hogy az egykori ügynöktörvény már majdnem megvalósul? A "fogjunk má minden oldalon egynehány komenistát" igyekezet valóban aggályos, ahogy ezt ma mondani kell. Vajon hogy gondolhatja bárki is, hogy ezek a miniszteriális posztok nem a mi elveinkhez illők - oktatás, környezet és informatika...? Vajon ki állíthatja, hogy puszta választási perverzió a fizetésemelés kieszközlése, anélkül hogy magáról ne szólna? Lehetséges külön szabad demokrata elveknek megfelelő minisztérium, ahol például arról rendelkeznek, hogy több egyéni szabadságot lehessen venni olcsóbban? Látjuk, ezt nem adják olcsón. Magyar az előzőekben és ma is éppen az egyéni szabadság miniszteriális elveit képviselte, alig tudták utána négy év alatt eltakarítani a veteményt (NKA-függetlenítés, a szakma által felügyelt tudományos ösztöndíjak, Sulinet stb.). Vajon Eörsi tényleg úgy gondolja, hogy ez az általa kis betűvel leírt ember remeg a székéért? Tudja, hogy nem! Miféle írói bravúr, amikor Eörsi Magyar rafinériájának írásba adása után egyszer csak "félre" (színházi kifejezés) azt írja: "nem vonom kétségbe Magyar Bálint tehetségét, sem miniszteri képességeit, sem régi nagy érdemeit." Kinek mutat be áldozatot?
Ugyancsak Arisztotelész írta: a jó cselekvés maga a cél (N. E. 1140b). Persze ezt megérteni nehéz, nem az a jó, ha magamat a jó képviselőjének tudom, nem én vagyok a jó megtestesülése, amikor a jót célzó beszédem által mindentől, mi rossz, megkülönböztetni kívánom magam; ha csak ennyi lenne a jó, aligha lehetne megkülönböztetni a bohóc beszédmódjától, aki bárdolatlan, igaztalan és csupán mások szórakoztatására törekszik, amikor valamit feláldoz. Aki képes gőgös igazsághitétől megszabadulni, már úton van afelé, hogy a jót cselekedje, ami csak abból tűnik elénk, amit célba vett. De mi volt Eörsi célja?
"Levelező tagozat" helyett inkább az állami gyűjtemény megtekintését javaslom Eörsi Istvánnak. Van ott Berlinben egy kép, Poussin 1649-es önarcképe, hosszan kell nézni, hogy ne egy festőt lássunk, aki magát festette le, hanem egy festőt, aki azért festette le magát, hogy előttünk álljon egy kép, ami Poussint, a festőt mutatja. Ennél is jobb az egy évvel későbbi - de ehhez utazni kell -, a párizsi önarckép, amely még inkább helyet talál a Poussin nevű festőnek. A kép "igaz", mert mentes attól, hogy egyedül önmagára irányítaná a figyelmet a festő.