A kísérletező filozófus

Nehéz vitatkozni olyasvalakivel, akinek tisztán elméleti szempontból igaza van. Az éles elmével és kristálytiszta logikával végigvitt teoretikus okfejtések világos és egyértelmű fogalmakkal operálnak, és a fogalmak világosságával vetekedő tisztaságú racionalitást feltételeznek az emberi cselekedetek mögött. Mindezen tökéletesség ellenére, ha jóslatokba bocsátkoznak, néha mégis tévednek. Ha pedig még át is akarják ültetni az elméletet a gyakorlatba, és eközben ragaszkodnak az elméleti tisztasághoz, abból mindig tragédia lesz. Elismerem, a baj a valósággal van, ami mindent bepiszkít, össze nem illő dolgokat egymáshoz ragaszt, nem mindig követi a racionalitást - és egyáltalán: gyalázatos a bestia. Csak sajnálkozni lehet azon, hogy a politika inkább valóság, benne élni egészen másfajta intellektuális képességeket és személyiségvonásokat feltételez, mint filozófusnak lenni. Feltételezem, hogy ezt ismerte föl Kis János, amikor 1990-ben - pártelnök korában - még egy képviselőséget sem vállalt, és amikor nem sokkal később még a pártelnökségről is lemondott. Egyszer tehát már lemondott a politikusi szerepről és a vele járó felelősségről, ezért nem értem, hogy most, a Medgyessy-ügy kapcsán nem elégszik meg a filozófusi szereppel, és ír, mondjuk, a Filozófiai Szemlébe tanulmányt az ügy morális vonatkozásairól, hanem minden - nem kicsi - szellemi tekintélyét latba vetve napi- és hetilapban próbálja befolyásolni pártja politikusainak napi cselekedeteit. Én a magam részéről ebben is erkölcsi kérdést látok: meddig mehet el olyasvalaki a politikai döntések befolyásolásában, aki kibújt a politikusi léttel járó gyűrődés és felelősség alól? Mert kétség ne essék, Kis János az elmúlt tizenkét évben akkor lehetett volna országgyűlési képviselő és akármilyen párttisztség viselője, amikor csak akart volna.
Első, rövid megszólalását egy filozófus-forradalmár szikár és kérlelhetetlen logikája jellemezte. Második, ÉS-beli cikkében már megpróbál válaszolni azoknak, akik nem tudják pusztán teoretikusan nézni az ügyet, és tesz némi engedményt a valóság beszűrődő tisztátalanságának - persze csak utólag igazolódott történelmi vagy közelmúltbeli külföldi példák esetében [Előzménye: Kis János: A döntés kockázatai, ÉS, július 5. - a szerk.]. De mégiscsak kiderül - rés a bástyán -, hogy van eset, amikor elfogadható, hogy a politikus "áthág" bizonyos "íratlan szabályokat". Ettől kezdve már csak azt kell bebizonyítani, hogy a Medgyessy-ügy nem ilyen eset. Meg is próbálja.
(A bizonyítást megkönnyíti, hogy az elfogadható példákként felhozott esetekben a Hitlerrel szemben álló Churchill és Roosevelt, illetőleg a Le Pennel szemben álló Chirac szerepel. Ki merné a mi kis ügyünket ezekhez mérni? Ilyen nyomasztó súlyú példák árnyékában ki merné akár halkan elrebegni azt a teoretikusan védhetetlen érvet, hogy egyetlen kis életünk van, és nekünk legalább annyira nem mindegy, hogy ezt egy maffiaországban éljük-e le vagy egy kicsit szeplős, de valamivel demokratikusabb országban, mint amennyire nem mindegy a franciáknak, hogy ki az elnökük.)
Attól kezdve azonban, hogy becsusszantunk a valóságba, már nincsenek szilárd elméleti fogódzók, itt már semmit nem lehet biztosan állítani, csak jóslatokat és feltételezéseket lehet megfogalmazni. Ettől kezdve Kis János is csak jósol és feltételez. Azt jósolja, hogy Medgyessy maradása lehetetlenné teszi a Fidesz ásta árkok betemetését. Azt jósolja, hogy Medgyessy maradása miatt lesz nehéz meghozni a szükséges, ám népszerűtlen intézkedéseket. Feltételezi, hogy egy bizalmatlansági indítvánnyal Medgyessy helyére ültetett új miniszterelnökkel elkerülhető lett volna, hogy jóslatai beváljanak. Feltételezi, hogy Medgyessy maradása hoszszabb távon nagyobb kockázatokkal jár. Ezekkel a jóslatokkal és feltételezésekkel csupán két bajom van. Az egyik az, hogy nekem más jóslataim és feltevéseim vannak. Eddigi tapasztalataim azt sugallják, hogy a Fidesz ásta árkok betemetését nem Medgyessy maradása teszi lehetetlenné, hanem a Fidesz, és ha nem lenne Medgyessy-ügy, akkor lenne - és lesz is - más ügy, mint ahogy fel-felerősödve itt köröz, és szítja az indulatokat a választási csalás sejtelmes és abszurd vádja. Eddigi tapasztalataim azt sugallják, hogy a szükséges, ám népszerűtlen intézkedéseket mindig és mindenütt nehéz elfogadtatni, és az ellenzék akkor is megpróbálná fölkorbácsolni az indulatokat, ha nem Medgyessy Péternek hívnák a miniszterelnököt. Eddigi tapasztalataim azt sugallják, hogy dönthet a kormány jól vagy rosszul, a Fidesz-MIÉP vezette szélső-polgárok úgyis ellene fordítják. Két példa jól mutatja ezt. Még öt évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, hogy - politikai hovatartozástól függetlenül - ne értsen egyet mindenki abban, hogy az a tisztességesebb, ha a miniszterelnök a saját lakásában marad, és nem az, ha több száz milliós beruházással miniszterelnöki rezidenciát alakít át saját ízlésének megfelelően. A Fidesznek mára sikerült elérni azt az abszurditást, hogy ezen emberek egyáltalán vitatkoznak. A rendőrségnek az Erzsébet híd lezárásánál tanúsított lágy eljárása után egy szélső-polgár kifejtette, hogy a rendőrség azért nem lépett fel erélyesen, mert a blokád minél tovább való fenntartásával hangulatot akartak kelteni a jobboldal ellen. Eddigi tapasztalataim azt sugallják, hogyha Medgyessyt lecserélték volna, akkor utódjába is hamar belekötöttek volna. Hiszen láthattuk az elmúlt években, hogy ehhez még hiteles dokumentum sem kell, elég lefényképezni a szomszéd palotáját, vagy egy nagyot hazudni. Arra jó, hogy pár hétig erről folyjék a szó, és egy kis mocsok csak megragad, ráadásul vannak, akik vakon hisznek.
A másik bajom Kis János jóslataival és feltételezéseivel az, hogy hosszú távúak, és felsejlik előttem a "történelmi kísérlet" baljós képe. Nem szeretnék még egy ilyen kísérlet szenvedő alanya lenni. Kísérletezni pedig, amire ő buzdít, végképp nem szeretnék. A valóság a közvélemény képében ejtett egy kis foltot az elméleten, amikor kiderült, hogy a választók többsége nem akarja Medgyessy lecserélését. Ez azonban Kis János szerint csalóka eredmény, mert ha nem zárják le gyorsan a koalíciós vitát, hanem napokig folytatják, akkor minden bizonnyal kialakult volna egy leváltást követelő többség. Igen, biztosan kialakult volna. Még szerencse, hogy ezt a kísérletet nem folytatták le. De én azt sem szeretném kipróbálni, hogy hosszú távon igaza van-e.
Bár eddig még nem sikerült a döntést befolyásolnia, különböző folyamatokat azért elindított. Elkezdődött a liberális értelmiség önmarcangolása, amibe egyre többen szállnak be, mert valami miatt úgy érzik, hogy nem maradhatnak ki. Nem az a baj, hogy vitatkoznak, hanem az, hogy rögtön minősítik is azt, aki másképp gondolja, mint a filozófusok. Kis János erkölcsi alapon lesajnálja a vele szemben állókat, Eörsi István közli velük, hogy a "kifundált igénytelenség" tapsolói. (Külön-külön mindkét szót értem, és egyik sem hízelgő.) Ebben a folyamatban sokan el fognak bátortalanodni attól, hogy politikai kihívásokra politikai választ adjanak, a választók észre fogják venni a tétovaságot, és mindez - ha a választók vagy a párt politikusai nem bizonyulnak bölcsebbnek filozófusainál - az SZDSZ fölmorzsolódásával fog végződni. Kis János akkor majd elmondhatja, hogy megjósolta előre, csak éppen azt nem lehet soha eldönteni, hogy a politikusok döntése vagy az ő beavatkozása vezetett-e ide.