Kis-minimum

Meglepett Kis János tanulmánya (Az erkölcsi minimum, ÉS, dec. 20.): a máskor tőle megszokott kérlelhetetlen logikájú mondatok helyett csúsztatás csúsztatás hátán. Ezek közül csupán azokat szeretném a lehető legrövidebben kiigazítani, amelyek az én (a Klub Rádióban elhangzott, majd a Népszabadságban - 2002. november 9. - megjelent) Mihancsik Zsófiával folytatott beszélgetésemet tüntetik fel hamis színben.

Az alapvető csúsztatás az, hogy sehol nem mondtam - mivel nem gondolom (egyébként az a Nádas Péter sem, akit Kis fő vitapartnerének tekint) -, hogy "a politikát el kell választani a moráltól". Én (Nádassal egyetértőleg) azt állítottam, hogy demokratikus társadalomban e kettő nem hozható közvetlen kapcsolatba. Az erkölcsnek a törvények szűrőjén keresztül kell átmennie, az erkölcs az alkotmányban, a jogrendben rögzül, s úgy hat a politikára, s mint ilyen - törvényben rögzült erkölcs - kérhető számon a politikán. Különben - Kis kifejezésével - "erénydiktatúra" jön létre, ami persze minden esetben gyakorlatilag az erénytelenség diktatúrája. (Kisnek mind a négy, az erkölcs közvetlen politikai szerepét, a "politikai erkölcsöt" támogató érve cáfolható avval, hogy amikor erkölcsi kifogások merülnek fel a politikával kapcsolatban, akkor ezek a jogrend, a törvények módosításával, új törvények megalkotásával oldhatók és oldandók meg.)

Fő mondanivalóm azonban nem is erre, erkölcs és politika elméleti viszonyára vonatkozott (meglehetősen megalázónak érezném, ha a Magyar Nemzet mondaná meg, mikor elmélkedjek az élet nagy kérdéseiről). Pusztán arra akartam rámutatni, hogy - Kis véleményével ellentétben, aki továbbra is köti az ebet a karóhoz, mikor azt írja, hogy "a Medgyessy-ügy tengelyében" két erkölcsi kérdés áll - a Medgyessy-ügy politikai kérdés volt, amelyet Orbán Viktorék azért igyekeztek erkölcsi kérdésnek beállítani, hogy visszakerülhessenek a hatalomba, s Kis János bedőlve a trükknek akarva akaratlan ezt segítette - szerencsére csak - volna elő. (A nyugati politikusok önkéntes lemondásáról szóló összes példája hamis: állításával ellentétben Brandtól Nixonig mindegyikük pártpolitikai, nem pedig erkölcsi okokból mondott le.)

Végezetül egy-két szót ahhoz, amit Kis a liberális értelmiség megrendültségének és a magyar liberalizmus identitásválságának nevez. A megfogalmazás, amely nyilvánvalóan Kis - számomra teljesen érthető - személyes megrendültségéből és identitásválságából fakad (az utóbbinak volt félreérthetetlen jelzése, hogy kilépett abból a pártból, amelynek egyik alapítója és elnöke volt), megengedhetetlenül túloz és általánosít. Megrendültség helyett én például szimpla rossz érzést érzek, amely engem is eltölt annak az erkölcsi szempontból (is) rossz törvénynek a láttán, amelyiknek a létrehozásában Kis Jánosnak is része volt, s amelyik nemhogy nem tette lehetővé, de egyenesen megtiltotta, hogy Medgyessy bevallja ügynökmúltját, s amelyiknek a megváltoztatása a Medgyessy-ügy egyetlen pozitív hozadéka lehetett volna. Elmaradásával marad a rossz érzés - de nem Medgyessy erkölcsei, hanem a jelenlegi törvényhozás iránt. A nagy kérdés az, hogy hány ilyen, erkölcsileg is kifogásolható törvényt bír el egy demokrácia.

Ami "a magyar liberalizmus identitását" illeti, nem nagyon tudom, az mi fán terem. Lenne valamiféle liberális káté, amit illene betartani? Ki állította össze? Kis erkölcsi minimumát esetlegesnek, nagyon is a Medgyessy-ügyre szabottnak érzem. Magam Robert Spaemann nyomán két olyan alapértéket említettem, amelyet el kell fogadniuk egy demokratikus társadalom tagjainak: a tolerancia és a belső béke elvét, s talán ez lehetne egy liberális minimum is. De az is elképzelhető, hogy a magyar liberalizmus identitása már csak azért sem került válságba, merthogy nem létezett, hanem éppenséggel most van kialakulóban. Mindenesetre jelenleg az a helyzet, hogy Kis János is liberálisnak tartja magát, de eléggé liberálisnak tartják magukat olyanok is, mint Nádas meg csekélységem, akik, lám, alapvető kérdésekben nem értünk vele egyet. Sőt (konzervatív) liberálisnak tartja magát a könyvében nyiltan zsidózó Debreczeni József, s még sőtebb, e pillanatban (még?, már megint?) talán épp liberálisnak tartja magát Tamás Gáspár Miklós is, akinek sikerült a rendszerváltás utáni magyar politikai gondolkodás mélypontját jelentő mondatot leírnia ("Meggondolandó ugyanakkor, hogy kudarcai ellenére vajon nem mégis Orbán Viktor-e a leginkább messze tekintő magyarországi politikus." - Népszabadság, 2002. november 7., 14. o.), s aki a demokratikus parlamentarizmus és Magyarország EU-s csatlakozása ellen ágál.

Kis jelzi, hogy cikke előszó egy nagyobb tanulmányhoz. Hogy gondolatai célba érjenek, ahhoz más, valóságosabb, nem ennyire csupán maga által kiagyalt elrugaszkodási pontokat kéne választania.

Bojtár Endre