TISZTÍTATLAN TALÁLT TÁRGYAK I.

PÁRATLAN OLDAL - XLVI. évfolyam 10. szám, 2002. március 8.

Alábbi részlet a jobboldal egyik sajtóorgánumában közölt levélből való. "Hegedűs Lóránt prédikációt tartott a Szilágyi Dezső téri református templomban és egyebek között ezeket mondotta: - Bár vallásunk minden tana Jézus evangéliumában megtalálható, éppen azért, mert Jézus zsidó földön és zsidóknak beszélt, szavainak értelmét csak az ótestamentum útján tudjuk kihüvelyezni. Ezért mondom A MAI ÁLLAPOTOKRA VONATKOZTATVA, hogy nem lehet Krisztusnak híve, aki akár tettel, akár szándékkal a zsidóság ellen tör. Minden ilyen tény vallásunkkal ellenkezik és Jézus tanítása ellen van. Ezért az antiszemitizmus minden megnyilvánulását hitünk szerint el kell ítélnünk..." A levél írója ezek után közli, hogy Hegedűs Lóránt "végül közös áldásban részesítette a templomban jelen levő protestáns, katolikus és zsidó híveket. Tisztelettel bátorkodunk tiltakozni, mint református hívők, az ilyen prédikációk ellen, amelyek egy tisztán politikai kérdés kapcsán rá akarják kényszeríteni a szónok felfogását a hallgatóságra. (...) A hivatalos református egyházhoz akarunk szólani és arra kérni, hogy az egyház és a templom komolysága érdekében óvja meg a híveket az ilyen prédikációktól. Senki se azért antiszemita, mert az ótestamentumra haragszik. A vallásnak és az antiszemitizmusnak egymáshoz semmi köze nincs, de akik a valláson keresztül akarják megvédeni a zsidóságot mint politikai tényezőt, azok politikai célokat szolgálnak vele!" Eddig a közlemény, amely 1933. április 25-ikén, pár héttel Hitler hatalomátvétele után jelent meg a Magyarság 8. oldalán.
Ettől a talált tárgytól elmém némileg megvilágosodott. Végre sejtem, mi motiválta ifjú Hegedűs Lórántot, hogy megírja azt a bizonyos, kirekesztésre ösztökélő cikket "a galíciai jöttmentek" ellen. Azt a szégyent - névrokonság ide vagy oda - mégse hagyhatta magán száradni, hogy valaki ugyanezzel a névvel, ugyanennek a vallásnak a templomában az antiszemitizmus ellen prédikáljon!

A szerző további cikkei

LXIX. évfolyam, 5. szám, 2025. január 31.
LXVIII. évfolyam, 20. szám, 2024. május 17.
LXVIII. évfolyam, 16. szám, 2024. április 19.
Élet és Irodalom 2025